Az egy nap után bezárt kiállítástól a székelykapuig – a 2023-as évünk tíz kulturális élményben

2023. december 29. – 09:51

Az egy nap után bezárt kiállítástól a székelykapuig – a 2023-as évünk tíz kulturális élményben
A Székely Nemzeti Múzeum a megnyitó napján – Fotó: Klárik Loránd / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A felhőtlennek és gondtalannak egyáltalán nem nevezhető 2023-ban volt néhány hidegzuhany-szerű élményünk kulturális téren, de szerencsére akadt olyasmi is, ami előremutató, felszabadító vagy rendkívül kreatív módon mutat rá valami lényegesre. Következzenek azok a kulturális termékek vagy történések, amelyekre még sokáig emlékezni fogunk ebből az évből.

Tompa Andrea és Vida Gábor írták az év könyveit

Két, rendszeresen Erdélyről író szerző is új, fajsúlyos könyvet mutatott be idén, amelyek többek között a Könyves Magazin évvégi nagy toplistáján is előkelő helyen szerepelnek.

Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényében körülnézhetünk a második világháborús, a holokauszt árnyékában élő Kolozsváron, de a huszadik század második felének erdélyi színházi világában is.

A színház és a színésszé válás egyébként először szolgált irodalmi alapanyagként a színikritikus Tompa Andreának, aki a Transtelex Dialógon mesélt erről. A másik érdeme a regénynek, amely úgy építi körénk az egykori Kolozsvár, Erdély majd Románia történelmi valóságát, hogy úgy érezzük, egy levegőt szívunk a szereplőkkel, hogy megmutatja, mi történik azokkal akik elkerülték a halál futószalagját. A holokausztról, a haláltborokról rengeteg történelmi munka és szépirodalmi mű is született, de szinte semmit sem tudunk azokról a helyi történésekről, amelyek a szigorú értelemben vett deportálás nagy történetét megelőzték. Szilágyi-Gál Mihály kritikája éppen ezeket az érdemeket emeli ki.

Vida Gábor, aki szerint a múltbeli összefüggések megértése segít abban, hogy megértsük azt is, hogy velünk mi történt, szintén módszeres kutatással alátámasztott mikrotörténelmi utazást tesz: története egy olyan erdélyi kisvárosban játszódik le, amely sűrítve tartalmazza a transzilván jegyeket, ráadásul abban az évtizedben, amikor többször gyökeresen felfordul az állandónak és biztonságosnak tűnő élet. Nácik, második világháború, szovjet hadsereg váltják egymást Erdélyben is, amelynek lakosai már akkor is Budapest és Bukarest közt ingázva keresték saját boldogulásukat.

Radu Jude rendezte az év filmjét

Az idei év egyik leginkább várt alkotása Erdélyben is Reisz Gábor Magyarázat mindenre című nagyjátékfilmje volt, amely kiemelkedő teljesítménynek ígérkezett azért is, mert úgy nyert el több nemzetközi fesztiváldíjat, hogy minimális költségvetésből, állami támogatás nélkül készült, de azért is, mert végre tematizálni próbálta a magyar társadalom végletes megosztottságát, amelyet a politikai hatalom gerjeszt. Volt, aki szerint ez sikerült is neki, más úgy gondolta, hogy a kritikusok félreértették a filmet, ami nem más, mint egy rakás közhely.

Az év másik fontos és ráadásul erdélyi helyszíneken forgatott filmje az Elfogy a levegő, az erdélyi Moldovai Katalin nagyjátékfilmes debütje, amely azt mutatja meg, hogyan fordulhat visszájára a gyermeknevelés az oktatási rendszerben, hogyan nevelnek a gyermekvédelem nevében félelmet a gyermekekbe.

Az év filmjének végül a legprogresszívebb román filmrendező, Radu Jude új filmjét választottuk. A Ne várj túl sokat a világvégétől (Nu aștepta prea mult de la sfârșitul lumii) olyan kordokumentum, amelynek fő szervezőelve a romániai kapitalizmus kritikája. A munkahelyi kizsákmányolást tematizálja, de nem azért érdekes, mert aktuális a témafelvetése, hanem azért is, mert képes ezt izgalmasan, történeti távlatokba helyezve megmutatni, ugyanakkor a formai megoldásairól is sokat lehetne beszélni: radikális, humoros, helyenként pedig gyomorszájon vág.

Az év fesztiválélménye: Mumush

Bár a Mumush nem 2023-ban indult, idén volt a harmadik kiadása, a sajtóban nem igazán születtek élménybeszámolók korábban a fesztiválról. A nagyadorjáni fesztivál koncepciója jövőbe mutató, lózungok helyett valóban odafigyel a környezetvédelemre és úgy igyekszik autentikus erdélyi élményt nyújtani a dombok alatt, hogy közben a zenei kínálatát nagyrészt helyi, fiatal zenészek adják ki.

Ezzel együtt az egyetlen fesztivál, ahonnan kipihentebben, és nem fáradtabban érkeztünk haza, ebben az évben pedig különösen nagy szüksége lett volna erre az élményre mindenkinek.

A Mumush fesztivál megnyitója – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A Mumush fesztivál megnyitója – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Szobrok és viták

A sepsiszentgyörgyi Petőfi-szobor körüli, 2023-ba is átnyúló vita mintha csak előrejelezte volna, hogy mi lesz az év visszatérő vitája különböző településeken. A kolozsvári Farkas utca felújítása többszörösen megosztotta a közösséget: a kivágásra ítélt fák mellett a soha véget nem érő munkálatok és az új utcakép miatt is sokan véleményt nyilvánítottak, de a legnagyobb hullámokat az Erdélyi Iskola szoborcsoport körüli konfliktus verte. Emil Boc a népszerűségéért aggódva bűnbakot keresett, majd visszahívta a kirúgott tervezőt, közben pedig újabb hónapokra tolódott az átadás.

A román-magyar feszültség már a kolozsvári szobor körül is érződött, de a nagykárolyi Kölcsey-szobor avatásánál már egyértelműen csúcsosodott, amiben azért kommunikációs malőrök és mulasztások is szerepet játszottak. A nagyváradi Szent László-szobor felállítása szintén borzolta a kedélyeket, a román közösség egy része azért volt vele elégedetlen, mert Mihály vajda szobrát még nem állították ki, a magyarok egy része pedig azért, mert „eldugták” a várban.

Az év intézménye: a múzeum

Mert több éves felújítás után újra megnyitott a Székely Nemzeti Múzeum és a marosvásárhelyi természetrajzi múzeum. Mert kiderült, hogy egyelőre mégsem lesz fotómúzeum Marosvásárhelyen, és bár szinte egész évben ígérgették, egyelőre a kolozsvári gyógyszerészeti múzeum sem nyitott meg a felújított Hintz-házban.

Mert azt is megtapasztaltuk, hogy a nagy hírveréssel beharangozott középkori és kora újkori kőtárat egy nap után be lehet zárni az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban, ha nem azt „beszélik”, amit Emil Boc hallani szeretne. És akkor azt még nem is említettük, hogy idén lett 400 éves a Csíki Székely Múzeum épülete, a Mikó-vár, és Maros Megyei Múzeumban is nyitottak egy izgalmas várostörténeti tárlatot.

Az év baklövése: a kotrógéppel összetört római szarkofág

A nemzetközi szinten is jelentős, 1800 éves, Medúza-fejjel díszített római szarkofágnak nem volt olyan „szerencséje”, mint a kolozsvár kőtárnak, amelyik harminc éve lakat alatt áll ugyan, de legalább biztonságban. Hiába régészeti lelőhely, mégis leletmentő ásatás nélkül fogtak neki a temető bővítésének Gyulafehérváron, ahol sikerült kotrógéppel darabokra törni a szarkofágot. A lelet felszínre kerülése után is csak azért állították le a munkálatokat, mert egy arra járó helyi lakos értesítette a régészeket. A temető igazgatója és a helyi hatóságok egymásra mutogattak, a rendőrség azóta is keresi a felelőst, közben pedig a Gyulafehérváron eddig találtak közül a leggazdagabb sírhelyet tárták fel a területen.

Az év étele: a Páva vinettája

Az erdélyi gasztronómiában idén egyértelműen a Trucza Adorján kezdeményezte Taste of Transylvania mutatta az irányt. Akadémiát hoztak létre, gasztrotérképet szerkesztettek, és természetesen idén is megszervezték a fesztiváljukat, amire végre mi is eljutottunk. Szoros volt a verseny a ferencesek több száz éves receptjei alapján, sertéskarajból készült savanyúpecsenye és dió sása, a Simon család raclette kürtőskalácsa és a Páva vinettája között, de most ez utóbbira szavaztunk, mert nagyon a miénk, nagyon helyi, mert előremutató, és ami talán a legfontosabb, mert mindenki számára elérhető.

A Páva étterem vinettája a Taste of Transylvania gasztrofesztiválon – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A Páva étterem vinettája a Taste of Transylvania gasztrofesztiválon – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Az év alkotása: a székelykapu

Nem annyira a világ legnagyobb székelykapujának kikiáltott sokorópátkai diadalkapu miatt, ami egyáltalán nem lett értékesebb attól, hogy a Holdról is látható, hanem sokkal inkább az olyan menő kezdeményezések miatt, mint a Lego Ideas szavazásán való indulás, választottuk az év alkotásának. Ez utóbbiban tényleg érezhető, hogy összeért a múlt a jelennel. Ugyanakkor mindkét eset lehetőséget ad arra, hogy tisztázzuk magunkban, ha akarjuk egyáltalán, hogy mi is a székelykapu, amit idén hungarikumnak is megválasztottak.

Az év szintlépése: az AI

Amikor egy évvel ezelőtt az év alkotójának választottuk az AI-t, csak sejtettük, hogy mekkora karriert fog befutni. Nem kellett sokat várni arra, hogy bizonyítson. A mesterséges intelligencia a mindennapjaink része lett, akkor is, ha nem tudunk róla. A miniszterelnök tanácsadónak megkapta ION-t, akit szinte azon nyomban szellemi lopással vádoltak meg. Már szinte nincs olyan ember, aki ne kérdezgette volna a ChatGPT-t vagy ne szállt volna volna be a My Puzzles alkalmazás tesztelésébe a Facebookon. De idén jött szembe Ferenc pápa is a vakítóan fehér pufidzsekijében. Mi is kacérkodtunk az AI-val, amikor március 15. alkalmából ünnepi beszédet írattunk vele. Nem véletlenül döntött úgy az EU decemberben, hogy szabályozni fogják a használatát.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!