Ritka szarkofágot tört darabokra egy kotrógép Erdély legnagyobb római kori lelőhelyén

2023. március 1. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

Ritka, Medúza-fejjel díszített római szarkofágot tört darabokra egy kotrógép Gyulafehérváron, az ókori Apulum területén, állítják a helyi régészek az Alba24.ro hírportál szerint.

A városi temető bővítési munkálatai közben kerültek felszínre a kövek, amelyeken latin feliratok és Medúza gorgó kígyóhajú feje látható. A gyulafehérvári Egyesülés Múzeumában dolgozó régészeket a múzeum közösségi oldalára küldött üzenetben értesítette egy helyi lakos arról, hogy a kiásott és félredobott földhalomban értékesnek tűnő leletek hevernek.

George Bounegru régész az Alba24.ro-nak elmondta, a széttört kődarabok egy szarkofág részei lehettek, a rajtuk látható felirat i. sz. a második századra jellemző. A lelet tehát 1800 éves lehet. Medúza gorgó feje, amely a szarkofágot díszítette, a térség műhelyeire jellemző motívum, de ebben a formában ritkaságnak számít. A szakember szerint magas rangú, komoly anyagi háttérrel rendelkező polgáré lehetett, a feliratokból ítélve 30 éves volt és Claudiusnak hívták.

Kollégája, Radu Ota régész hozzátette, a szarkofág két és fél méter hosszú lehetett és azért is ritkaság, mert a mai Gyulafehérvár területén fekvő római kori Apulumból csak egy feliratos szarkofág maradt fenn, és annak sem ilyen jó minőségű a felirata.

A kődarabokon egyébként jól láthatóak a kotrógép nyomai. A rendőrség hivatalból eljárást indított, a potenciális régészeti lelőhelyet érintő bármilyen munkálatot ugyanis a törvény értelmében feltárásnak kell megelőznie, ez pedig jelen esetben nem történt meg.

A városi temető adminisztrátora, Ion Radu Bogdan szerint azonban a temetők esetében jogi hézag áll fenn, a sírásásra és a síremlékek peremének kialakítására nem vonatkozik az építkezési engedélyeket szabályozó 50/1991-es törvény, ezért a temetők esetében a régészeti feltárás sem lehet kötelező. Ion Radu Bogdan azt állítja, hogy ő ennek ellenére megkereste a múzeumot, hogy a temetőbővítési munkálatokat régész is felügyelje, de három éve nem kapott rá választ.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!