A románok is magukénak érezhetik Kölcseyt, magyarázta el Marchiș Cristian influenszer, és virálissá vált a posztja

Múlt héten szobrot avattak Nagykárolyban Kölcseynek, azonban az ünnepséget nacionalista színezetű botrány árnyékolta be: néhány tucat, más településekről érkezett rendbontó végig zavarta a rendezvényt magyarellenes bekiabálásokkal, kolompolással. Azt sérelmezték, hogy Novák Katalin köztársasági elnök, az esemény díszvendége „provokálja a románokat” azzal, hogy „egy magyar politikus” szobrát leplezi le Romániában. A molinóikon magyarellenes üzenetekkel keltették a hangulatot: „Ez itt Románia, ez a mi országunk”, „Egyvalami örök: Erdély román föld!” feliratokat tartottak a magasba, és a „Ki a magyarokkal az országból” jól ismert szlogent is kénytelenek voltak hallgatni az ünnepelni összegyűltek.

Az esemény végén pedig megpróbálták le is köpni Novák Katalint, aki valami okból kifolyólag feltétlenül az ellene tüntetők tömegén keresztül akart távozni. A felvételekből nem derült ki, hogy sikerült-e a leköpése, a kísérői viszont esernyőket nyitottak, így terelték végül az autójáig a köztársasági elnököt.

Másnap a Transtelexen egy véleménycikkben arról írtunk, hogy a szervezők nem készítették elő megfelelően a rendezvényt, azaz nem folytattak le előzetesen egy ismeretterjesztő kampányt a román nyelvű médiában arról, hogy ki is volt tulajdonképpen Kölcsey. Úgy véltük, hogy a költő-politikus alakja – aki egyébként épp a régi Szatmár vármegyének volt országgyűlési képviselője és főjegyzője – szimpatikussá válhatott volna a románok körében is. Ezzel pedig akár elejét is vehették volna a rossz ízű, soviniszta cirkusznak.

A cikkünk megjelenésével nagyjából egyidőben azonban megtette ezt Marchiș Cristian influenszer, és beigazolódott, hogy a tájékoztatásra igenis szükség van, és létezik nyitottság román részről is a magyar történelem szereplői iránt. A posztját hihetetlenül hamar felkapták, rengetegen osztották és kommentálták, románok és magyarok egyaránt. A hozzászólások túlnyomó többsége pozitív volt, sokan köszönték, hogy végre román nyelven is olvashattak például arról, miként küzdött Kölcsey Wesslényi Miklóssal közösen a jobbágyfelszabadításért, ami nemcsak a magyar, de a román és más nemzetiségű szegény rétegek életének jobbá tételét is célozta.

Marchiș Cristian, aki román csengésű neve ellenére magyar nemzetiségű, három éve posztol rendszeresen annak érdekében, hogy hozzájáruljon az Erdélyben élők békés együttéléséhez, hogy a különböző etnikumokhoz tartozók jobban megismerjék, megértsék egymást. Gyakran ír történelemről, kultúráról, hagyományokról, és népszerű a nemrég indított, „nemlétező régiókról” írott sorozata is.

Ki vagy te, és miért döntöttél úgy, hogy közvetítő szerepet vállalsz az erdélyi etnikumok között?

Egy saját magát kereső ember vagyok. Három éve keresem a saját indentitásomat, kutatom a származásomat és igyekszem meghatározni a jövőbeli célokat. És próbálom ezt kivetíteni a Facebookon, hozzájárulni az erdélyi szellemiség megerősítéséhez. A célom, hogy ismerjük meg egymás kultúráját ahelyett, hogy támadnánk egymást etnikai, vallási, stb. szempontból. Ismerjük meg saját magunkat és a másikat is.

Az etnikai alapú támadások nálam mindig kiverik a biztosítékot, erre allergiás vagyok, bármelyik részről is érkezik. Ilyenkor az írásba menekülök, lényegében kiírom magamból a rossz érzéseket.

Például mi, magyarok bocskorosnak nevezzük a románokat, de elfelejtjük, hogy korábban sok magyar népviseletben is jelen volt a bocskor. Például a kalotaszegi is bocskoros népviselet volt. A múlt században a csizma csak ünnepi viselet volt, hétköznap bocskort hordtak. Nem azért fontos ismerni a történelmet, hogy visszasírjuk a régi időket, hanem azért, hogy tanuljunk, hogy előbbre vigyen minket ez a tudás. Ezért kutatom hobbiszinten a történelmet, a népviseleteket, a helyi szokásokat, hogy megtaláljam azt, ami közösen előre vihet minket.

Magyar nemzetiségűnek tartod magad. De honnan ez a román csengésű név?

Nem tudom pontosan. Édesanyám részéről hétfalusi, barcasági csángó vagyok, édesapám részéről egyelőre nem tudom pontosan, kik voltak az őseim. Kutatom a családfámat, és nagyon sok kérdés merült fel bennem ennek során. Édesapám részéről, amit eddig kiderítettem, az magyar vonalra utal. Úgyhogy nem tudom, a név honnan jön. Úgy tűnik, hogy egy elmagyarosított névnek az elrománosított verziója. Valószínűleg lengyel beütéssel. Amikor elkezdtem kutatni a családfámat, rá kellett ébredjek, hogy annyira korcs vagyok, hogy ha elkezdeném szidni valamelyik erdélyi etnikumot, megtörténhet, hogy a saját őseimet szidnám, mert valószínűleg volt közöttük olyan, amelyik ehhez az etnikumhoz tartozott. A nevemre visszatérve, az egyik elmélet szerint ez egy francia kifejezés lengyel változatából ered. A marchis jelentése őrgróf, és jópár nyelv átvette ezt a kifejezést. Körülbelül azt jelentette, amit régen nálunk a székely: egy olyan nemesi rangot, ami nem jár birtokkal, hatalommal. A jobbágyság alól felmentett, határvédő szabad embert jelentett.

A „nemlétező régiókról” írsz sorozatot, melyben történelmi régiókat mutatsz be. Az adta ehhez az ötletet, hogy egyesek újabban azt állítják, Székelyföld nem létezik?

Igen. Azért is kezdtem a sorozatot román régiókkal, hogy a románok értsék meg, ha azt állítják, nem létezik Székelyföld, az egyúttal támadás a saját kultúrájuk ellen is. Ha Székelyföld nem létezik, akkor Máramaros vagy Hátszeg sem létezik?

Milyen volt az olvasóid reakciója?

Meglepően pozitívan fogadták ezeket az írásokat, nagyon kellemesen csalódtam az egészben, nagyon jó volt a román olvasók részéről a reakció. Sajnos azt kell mondanom, hogy több támadás ért emiatt magyarok részéről, akik nem értették meg a román szöveget. Jópár halálos fenyegetést kaptam magyaroktól. Közülük néhánnyal felvettem a kapcsolatot privátban, elbeszélgettem velük, majd bevallották, hogy félreértették amit írtam. Néhányan nem értették, miért írok románul.

Tényleg, miért írsz románul?

Azért, mert a célközönségem elsősorban a románok, velük akarom megértetni a magyar kultúrát. Ha magyarul írnék, éppen ehhez a célközönséghez nem érne el az üzenetem.

A Kölcseyről írt bejegyzésed rekord olvasottságot ért el. Hol tart most a dolog, és milyen visszajelzések érkeztek?

Meglepően jó volt a fogadtatása, meglepett az is, hogy sok román is megosztotta. A román olvasók részéről több olyan visszajelzés érkezett, hogy köszönik az információkat, érdekes új ismeretekhez jutottak. Kellemes meglepetés volt ez nekem, azt látom, hogy a románokat érdekelné az ilyesmi, szívesen olvasnának hasonló témákról, de egyszerűen nem férnek hozzá román nyelven az információkhoz.

Hány emberhez juthatott el eddig a posztod?

Jelenleg (hétfő délelőtt – a szerk. megj.) 2842 megosztásnál tart és 31 400 reakció érkezett rá. Több mint 300 ezer ember olvasta el. A reakciók túlnyomó többsége pozitív, mindössze 14 röhögő emoticont küldtek, ugyanakkor többi mint 24 500 lájk és 800 szívecske érkezett, a többi mérges, szomorú szmájli volt. A reakciókból arra a következtetésre jutottam, hogy az emberek javarészben megértették amit akartam. Kevés volt a hozzászólók között, aki pártolta az ellentüntetést.

Az olvasóid, követőid között mennyi a magyar és mennyi a román?

A magyarok vannak többségben, 15 százalék körül lehet a románok aránya.

Ez azt jelenti, hogy kb. 40 ezer román olvasta el a posztot. Ez egyáltalán nem kevés szerintem.

Igen, körülbelül ennyien lehettek. Több erdélyi politikus is megosztotta a bejegyzést, például a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártjának az alapítója, Dan Mașca, így román közegbe is elkerült az üzenet.

Néha írsz közéleti kérdésekben is. Ezek a posztok mennyire hatékonyak?

Észrevettem, hogy a politikusok közül nagyon sok csak a látszatnak él. Több posztom is elérte azt az eredményt, hogy helyi politikus változtatott a hozzáállásán, miután kialakult egy botrány. Kolozsváriként kiköltöztem Szászfenesre, így most már Fenes jövőjéért is aktiválok. Ezt a fajta magatartást észrevettem Emil Boc kolozsvári polgármesternél, és sajnos ilyenek a fenesi önkormányzatnál is. Hiába írsz hivatalos petíciót, hiába telefonálnak be százan, nem lépnek, csak akkor, ha botrányt csinálsz. Nem tartom normális dolognak, hogy csak cirkuszok árán tudunk elérni valamit. Fenesen például megtörtént, hogy gyakorlatilag egy teljes negyed maradt közvilágítás nélkül, de hiába jelentgették az emberek a problémát, három hétig nem történt semmi. Viszont ahogy megírtam és kiposztoltam a fenesi csoportokba, hogy az életünket veszélyeztetik, nem telt el két óra, kijöttek és megjavították. Ez egyébként nem volt túlzás, tényleg életveszélyes volt sötétben közvilágítás nélkül elindulni olyan utcákban, ahol járda nincs és két autó el sem fér egymás mellett.

Hol tanultál meg ilyen jól románul?

A posztolásoknak köszönhetem ezt is. Mindig szerettem a román nyelvtant, de a nyelvet nem nagyon használtam. Amikor nekifogtam Fenesen aktiválni, posztolni, akkor kezdtem el használni gyakrabban a románt. Egyesek néha felhívják a figyelmemet helyesírási, fogalmazási hibákra, ezekből is tanulok. Több román és cigány barátot is szereztem amióta nekikezdtem posztolni, velük rendszeresen használom a románt, így folyamatosan fejlesztem a tudásomat.

Tulajdonképpen mi indított arra, hogy a Kölcsey-szobor körüli cirkusz másnapján írj?

Főleg az, hogy elolvastam egy csomó cikket az eseményről, de egyet sem találtam, amelyik megvilágította volna a hátterét a dolognak.

Szerintem két hatalmas hibát követtek el a szervezők. Az egyik az, hogy senki nem magyarázta el, hogy pontosan mit is jelent egy privát látogatás egy külföldi államelnök részéről. Egyébként erről is írtam az oldalamon. A másik nagy hiba pedig az volt, hogy nem promotálták a román nyelvű sajtóban az eseményt, nem volt népszerűsítve. A sajtókampányt a rendezvény előtt kellett volna lefolytatni, nem pedig utána magyarázkodni.

Ettől függetlenül, persze, vannak és lesznek olyan szervezetek, amelyek ilyen úton szereznek maguknak szimpatizánsokat, szavazatokat. Sajnos egyre többen vannak. Mi, magyarok nem tudjuk közvetlenül elérni, hogy csökkenjen a szimpátia az ilyen szervezetek irányába, ezért kell azt elérni, hogy a normális románok kezdjék kivetni maguk közül az ilyen gyűlölködőket.

Arról is írtál, hogy tervezed egy kulturális alapítvány létrehozását, és rendezvényeket is szerveznél.

Igen. Apukám amatőr gyűjtő volt, hatalmas néprajzi gyűjteményt örököltem tőle, ami jelenleg a padláson van. A kedvencei voltak a cseréptárgyak, tányérokat, kancsókat gyűjtött sokat, de szövőszéktől járomig rengeteg minden található a kollekcióban. Főként Kolozsvár és Kalotaszeg környékén gyűjtött, ezeket a tárgyakat szeretném kiállítani. Másik célom az, hogy rendezvényeket szervezzek. Mircea Bravoék Războiul de o mie de ani (Az ezeréves háború) című filmecske sorozata kapcsán jött egy ötletem, amit szintén meg szeretnék valósítani. Olyan rendezvénysorozatot tervezek, lehetőleg minden évben más és más helyszínen, ahol – idézőjelben mondva – interetnikus csata zajlana. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy hagyományos falusi vásárt, ahol különböző etnikumokhoz tartozó csapatok vetélkednek. Például lenne gulyásfőző verseny, és eldöntenénk, hogy abban az évben a román, a magyar vagy a cigány csapat főzte a legjobb gulyást, de lenne néptáncvetélkedő is és számos egyéb versenyszám, amiben a különböző etnikumok összemérhetik magukat. Azt szeretném elérni, hogy kötetlen környezetben, egy sör mellett jobban megismerjük egymást, egymás kultúráját.

Mivel foglalkozol, amikor épp nem az erdélyi nemzetiségeket békítgeted?

Szabadúszó vagyok. Fizika egyetemet végeztem, de több mint tíz éve a reklám- és a nyomdaiparban dolgozom, saját céggel. A covid miatt kialakult gazdasági válságban leállt az egész ágazat, ezért könyvkiadót akarok bejegyezni, ami szintén követi ezt az irányvonalat. A fő célkitűzés az lenne, hogy olyan könyveket jelentessünk meg, amelyek a regionális identitást helyezik előtérbe. Nemcsak erdélyi vonatkozású könyvekkel foglalkoznánk, jöhetnek szerzők Moldvából vagy akár Dobrudzsából, a lényeg, hogy a kiadványok a regionális identitást népszerűsítsék, erősítsék.