Úgy tűnik, egyelőre mégsem lesz fotográfiai múzeum Marosvásárhelyen

2023. augusztus 29. – 19:53

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar fotográfia napja alkalmából megpróbáltunk utánajárni, hogyan állnak a Marosvásárhelyre tervezett fotográfiai múzeum létrehozásával, ami körül mostanában elég nagy a csend. Sajnos kiderült, hogy nem véletlenül hallgatnak az érintettek.

Először 2021 júliusában jelentették be, hogy az országos helyreállítási terv részeként fotómúzeumot szeretnének kialakítani a marosvásárhelyi Domokos-házban. Akkor azzal hirdették a projekteket, hagy a nagyjából 10 millió eurós befektetéssel az ország első fotográfiai múzeumát hozzák létre.

„A város fontos központtá válhat a romániai fotótörténet szempontjából, olyan multifunkcionális teret akarunk itt kialakítani, amely nagy hangsúlyt fektet az élményközpontúságra, a digitalizációra, és lehetőséget ad a különféle kiállításokra, bemutatókra, műhelyek és egy kutatóközpont működtetésére is” – mondta Hegedüs Csilla, aki akkor még az európai alapokért felelős minisztérium államtitkáraként dolgozott. Hegedüs azóta kivonult a politikából.

Azzal indokolták a múzeum szükségességét, hogy Marosvásárhely nagyon gazdag történelemmel rendelkezik a fényképészet területén. A 19. század eleje óta több mint tíz fotóműhely és fotópapír gyár működött, amelyek anyagát részben a Maros Megyei Múzeum gyűjteményei őrzik, beleértve az egykori Kantor stúdió adományait is.

Nem mindenkinek tetszett a fotómúzeum ötlete, lévén, hogy a város számtalan olyan hiányossággal küzd, aminek megoldását fontosabbnak tartják a városlakók, mint egy fotómúzeum létrehozását. Például sokáig a szemétszállítás nehézségeitől volt hangos a sajtó, de rendszeresen felmerülő probléma Marosvásárhelyen az utak állapota és a közlekedés is. A Székelyhon ment utána a kérdésnek, és akkor a városháza azt közölte, hogy a fotóművészeti múzeum kialakításához szükséges 10 millió euró nem a Marosvásárhelynek szánt összeget rövidíti, hanem ez azon felül van. Szóval, a múzeum létrehozását a PNRR-nek abból a részéből finanszírozták volna, ahol kifejezetten múzeumok létrehozására lehetett pályázni, nem az utak javításától vonták volna el a pénzt.

A cikk arra is kitér Hegedüs Csilla nyilatkozata alapján, hogy olyan pályázatok kerülhetnek be a PNRR-be, amelyeket korábban – legalább részben – már kidolgoztak, és legalább egy megvalósíthatósági tanulmány készült már róluk. Ebből arra következtetnénk, hogy nem akkor merült fel először egy fotómúzeum ötlete.

2022 májusában még Hegedüs Csilla is viszonylag elégedetten nyilatkozott a projektről a Facebook oldalán.

„A Domokos-ház felújítási tervei haladnak, de nincs még kielégítő megoldás a digitalizációs és tudományos munkához szükséges berendezésekre, és a kiállítás koncepció sincs megoldva. Nagyon fontos, hogy június közepéig mindez elkészüljön, hogy biztosak legyünk abban, hogy határidőre, 2026 júniusáig elkészül a múzeum” – írta Hegedüs.

Aztán egészen addig nem nagyon voltak hírek, míg ki nem derült, hogy a múzeum helyszínének kiszemelt, Bolyai utca 18. szám alatt található Domokos-ház nem teljesen a városé, egy kis része egy gyógyszertár-hálózat tulajdonában van. A város egy másik, hasonló értékű ingatlant ajánlott fel a patika tulajdonosainak Székely Vértanúk utca 12. szám alatt. Sőt, a városi képviselő-testület kétszer is megszavazta ezt. Először tavaly júniusban, majd tavaly októberben is. Pedig a júniusi szavazás után már olyan hírek jelentek meg, hogy az épülettel kapcsolatos problémák voltak az utolsók, amit el kellett hárítani.

Ehhez képest októberben újra szavaztak – ahogy akkor Soós Zoltán mondta – csak módosítani kellett a korábbi határozatot, hogy megtörténhessen a csere. Ekkor ismét úgy volt, hogy elgördítették az utolsó akadályt is.

A Székelyhon a tanácsülésről közölt beszámolójából az derül ki, hogy ekkora már egyeztettek a kérdéses épületrész tulajdonosával, amelynek nem volt ellenvetése, „megértették, hogy fontos Marosvásárhely számára, hogy megkapja a csaknem 10 millió eurós projektet”.

Úgy tűnik, hogy addig sikerült húzni és halasztani, hogy a Punctul.ro idén júliusban azt írta, „mivel túl későn nyújtották be a dokumentációt, a város lecsúszott 10 milliós projektről”. A lap azt írta, európai pénzből biztosan nem valósul meg, vagy legalábbis biztosan nem a helyreállítási tervből finanszírozzák. A lapnak a minisztérium úgy fogalmazott, hogy „a szerződés aláírásának feltételei nem teljesültek”.

A Punctul.ro egyébként úgy tudja, hogy nem csak a városházán múlt a múzeum sorsa, hanem prefektúrán és több magánvállalkozón is. A lap szerint összesen 7 olyan városi tanácsi határozat volt, amit a Maros Megyei Prefektúra megtámadott vagy más módon blokkolt. A lap a városházát és a prefektúrát is megpróbálta megszólaltatni, de nem sikerült elérni.

Az üggyel kapcsolatban mi is megkerestük Soós Zoltán polgármestert, akit egyelőre nem sikerült elérni.

Az európai beruházások és projektek minisztériuma kilenc emlékmúzeum létrejöttét finanszírozta volna az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként. Ezek közül lett volna az egyik a marosvásárhelyi fotómúzeum, ami úgy tűnik, hogy végül nem valósul meg, vagy nem ebből a forrásból valósul meg.

Sepsiszentgyörgyön a hivatalosan a kommunista diktatúra kegyetlenségeit bemutató múzeum épül, erre már aláírták a szerződést, ahogyan az Erdélyi Történeti Múzeum Szászfenesre tervezett egységéről és másik nyolc múzeumról és emlékhelyről is, így aláírták már a szerződést a bukaresti holokauszt-múzeum és a Râmnicu Sărat-i Csend Börtöne börtönmúzeum finanszírozásáról. A legutóbbi hírek szerint például Temesvárra tervezett az 1989-es forradalom eseményeinek ismertetésére épülő útvonal is jó úton halad a megvalósulás felé. A marosvásárhelyi fotómúzeum viszont nincs a felsorolt sikeres projektek köztük.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!