2024 emlékezetes kulturális pillanatai a Kixtől a Nemen át a holokauszt-emlékezetig

A magyar Boyhood

Révész Bálint és Mikulán Dávid 2024-ben mutatták be a közös filmjüket Sanyiról, a budapesti fiúról, akit összesen 12 éven át követtek, innen a hasonlat Linklater Boyhoodjával. Csak a Kix nem fikció, hanem dokumentumfilm, a most már fiatal felnőtt Sanyi valóban a saját felnövését nézte végig, amikor összevágva látta a filmet, ennek meg is volt a hatása, ahogy Révész Bálint mesélte az interjúnkban.

Nem csak neki volt különleges élmény szembesülnie a saját életével, a nézőnek is emlékezetes élmény végignézni, ahogy az élénk kisfiú Budapest utcáin játszva felnő, már majdnem megtalálja a helyét a világban, de aztán egy váratlan tragédia miatt mégis kérdésessé válik, hogy képes-e elkerülni azt, amire az életkörülményei predesztinálták. A film a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) dokumentumfilmes díját is megkapta, és aki a mozivetítésről lemaradt, az HBO Max kínálatában megtalálja az alkotást.

A Méhes-ügy

Az erdélyi irodalmi élet meghatározó eseménye volt, hogy az Átlátszó Erdély a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) kikért iratok alapján megírta, hogy Méhes György besúgó volt. Arról, hogy a közösség mihez kezdhet ezzel, főként, hogy Méhes György Kossuth-díjat kapott, nevét alapítvány és irodalmi díj viseli, több véleménycikk jelent meg a Transtelexen.

Novák Csaba Zoltán, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) vezetője amellett érvelt, hogy ilyen múlttal nem lehet valaki egy közösség példaképe, Vida Gábor szerint „lapos és üres moralizálás” zajlik a titkosszolgálati ügyek miatt, és az új információk semmit sem változtatnak Méhes életművén, amely egyébként senki számára nem volt különösebben példaértékű, Plainer Zsuzsa azt írta, bár gyakori volt ügynöknek lenni 89 előtt, nincs rendben, hogy ezt természetesnek vegyük, Vig Emese az erdélyi irodalmi élet szereplőinek hallgatását kérte számon, Borbély Andrásnak a romániai magyar baloldali értelmiség „megnyuvasztását” juttatta eszébe az ügy, Szilágyi Botond pedig azt vezette le, hogy a szembenézésre való felszólítások azért tűnnek üresnek, mert az értelmiség ma már nem képviseli a teljes erdélyi magyar közösséget.

Konkrét következménye a Méhes-ügynek az, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) megváltoztatja a tehetségkutató pályázatának nevét, igaz erről csak a döntés megszületése után egy hónappal, a sajtó kérdésére kommunikált a szervezet. A Méhes György Alapítvány kuratóriuma a Transtelex kérdésére küldött válaszában azt írta, az Átlátszó Erdély cikkét egyoldalúnak érzik, ezért fel fognak kérni egy történészt, hogy elemezze a dokumentumokat, és az eredményt közzéteszik.

TGM Kolozsvárja

2024-ben olvashattuk először egyben Tamás Gáspár Miklós portréit Kolozsvárról és a számára fontos kolozsváriakról. A Kolozsvári esszék megjelenése az év egyik legfontosabb Erdélyhez kapcsolódó könyves eseménye, és nem csak a Transtelexnek, mint a kiadás kezdeményezőjének, hiszen a Kijárat Kiadóval közösen, TGM családjának hozzájárulásával kiadott kötet közösségi finanszírozásból valósult meg, számos írás született róla, és sikerlistás is lett. A kötet szerkesztőjével, Balázs Imre Józseffel készült interjúnk itt olvasható, a kolozsvári bemutatóról itt, a budapestiről pedig itt írtunk.

Az erdélyi holokausztirodalom újrafelfedezése

A lágerélményeikről író erdélyi nők már Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című, 2023-ban megjelent regényével szem elé kerültek, de idén több művet is újra kiadtak, ezért ezek sem maradhatnak ki az összegzésből. A nagyváradi Holnap Könyvek Kiadó újra kiadta Harsányi Zimra A téboly hétköznapjai című regényét, Simon Magda lágerverseit, a Kriterion pedig Földes Mária A séta című regényének szerkesztett változatát. Harsányi Zimra (Ana Novac) szereplőként is megjelenik, nem csak Tompa Andreánál, hanem Polcz Alaine-nél, Földes Máriánál is, hívta fel nemrég a figyelmet nemrég Balázs Imre József a Szabadságban. Megjelenik egyébként egy idén bemutatott filmben, a Marin Preda életéről szóló Moromeții 3-ban is.

A könyv, amiről nem csak a budapesti körúton belül, hanem Erdélyben is sokan beszéltek

Az év legmegosztóbb magyar könyve Kemény Lili Nem című regénye, amely a Kemény Lili nevű elbeszélő felnövéstörténete a Színház- és Filmművészeti Egyetemen eltöltött évekig. Rengeteg kritika íródott róla, nem csak irodalmi, hanem napilapokban is, elismerőek és lesújtóak egyaránt, például az erdélyi lapok közül a Látóban és az uh.ro-n, közben pedig már újranyomták a nagy érdeklődés miatt, és ez a könyv kapta a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. Nevezték többek között bennfentesnek, szerkesztetlennek, lekezelőnek, értékelték ugyanakkor a nyelvi bravúrjait, azt, hogy szembemegy minden konvencióval és azt is, hogy tartalmazza a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása elleni tiltakozás krónikáját.

Az egyre több látogatnivaló

Hat év szünet után, az eredetileg ígért időpontnál később, de végül januárban újranyílt Kolozsváron a felújított Hintz-házban a Gyógyszertártörténeti Múzeum, azaz a Patikamúzeum, ahogy emlegetni szoktuk. A kiállítás interaktívabb, látványosabb lett és jobban kapcsolódik a helytörténethez, magához a Hintz-házhoz, még ha bizonyos részein úgy is éreztük, hogy túl sok tárgyat látunk egyszerre, amelyek között vezetett bejárás nélkül elveszünk.

Bár továbbra sem világos a nyilvánosság számára, hogy pontosan mi is állt a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum középkori és kora újkori kőtárának tavalyi hirtelen visszazárása mögött, pozitívum, hogy idén tavasszal végül sikerült megnyitni, nem sokkal később pedig megnyílt az átszervezett római kőtár is.

Idén vált látogathatóvá a felújított gyulafehérvári fejedelmi palota is, amelyben egyelőre még fejlesztés alatt áll a kiállítás, de ami eddig van az korszerű, élmény- és történetorientált, ráadásul minden információt következetesen kiírtak magyarul is. A palota az év műemlék-felújítási projektje is lehetne, szoros versenyben a gyalui várkastéllyal, amelyet szintén idén adtak át. A gyalui várkastély művészettörténeti kutatása sok újdonságot hozott felszínre, bonyolult történetének nyomait pedig sikerült kiemelni a felújítás során, még ha az udvarra épített modern fémlépcső valószínűleg meg is osztja a látogatókat. Az Erdélyi Hagyományok Alapítvány gondjaira bízott épületet már csak meg kell tölteni élettel, remélhetőleg minél több olyan rendezvény lesz, ahol szakember vezetésével lehet majd megnézni a várkastélyt és az épülettörténeti kiállítást.

A korszerűsödő múzeumi kiállítások

Az év kiállítása a Temesvári Művészeti Múzeumban (2023 őszétől 2024 januárjáig látogatható) Brâncuși-kiállítás, a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa program csúcspontja, mert ez azon ritka romániai képzőművészeti események közé tartozott, amelyet sokan gondoltak kihagyhatatlannak (130 000 látogatója volt), sokan utaztak kimondottan ezért Temesvárra. Mi is megnéztük, és megállapítottuk, hogy egy ilyen kaliberű kiállítást nem tudna akármilyen hazai intézmény fogadni, ebből az alkalomból például fémdetektoros kapuval, csomagmegőrzővel és ruhatárral szerelték fel az épületet, már csak egy jó múzeum shop hiányzott.

Egyre több korszerű és hosszú ideig látogatható kiállítást látni egyébként az erdélyi múzeumokban, idén júniusban nyílt meg például a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum székhelyén, a Haberstumpf-villában a Bolyai – Erdély géniusza című tárlat, amely interaktív, multimédiás eszközökkel érzékelteti Bolyai János munkásságának jelentőségét, novemberben pedig a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban a népvándorlás korának világszinten egyedi, Erdélyből származó aranykincseit bemutató tárlat, amely a dizájn, az animációs elemek, a történetmesélés segítségével sikeresen hozza közelebb a mához a több mint 1600 éves tárgyakat.

A galériák világából két eseményt emelnék most ki. Az egyik az Aluvial és a Quadro Galéria Hiány című kiállítása, amely a holokauszt 80. évfordulójára készült és zsidó, illetve nem zsidó, a holokauszt által közvetlenül érintett és ma élő, különböző generációkhoz tartozó alkotók munkáit állítja párbeszédbe egymással, köztük Rajk László fottázsával az auschwitzi barakkok falaira karcolt nevekről, valamint Kerezsi Nemere és Nagy Csilla pecséthengerével, amely egy első világháborús, testvérgyilkosságot ábrázoló dombormű alapján készült. A másik, hogy tavasszal új kortárs művészeti tér nyílt az Einstein utcában, a Plastic Contemporary, ahol többnyire a kortárs romániai alkotók munkáit tartalmazó Mircea Pinte gyűjteményből kiindulva rendeznek kiállításokat.

Patarét az operában

2024 volt az az év, amikor először hangzott el manele és romani nyelvű rap a Kolozsvári Román Nemzeti Opera színpadán. Az, hogy mindenki tapsolt, sokkal inkább az előadás előzetes promójának és a „válogatott” közönségnek volt köszönhető, nem pedig annak, hogy ennyire nyitott lenne a romániai városi közönség a kulturális sokszínűségre, legalábbis egy hónappal később, a Coldplay bukaresti koncertjén egyszerűen kifütyülték a színpadra felhívott manele-énekest. A patarétiekről szóló opera gesztusértékével a kezdeményezője is tisztában van, Szakáts István szerint nem valószínű, hogy azt egyhamar újra előadhatnák, nem csak a közönség, hanem a logisztikai nehézségek miatt is, a Waste Side Story-ban ugyanis patarétiek is felléptek. Nekik viszont az az egy előadás is életre szóló élmény, az előadás felvételével pedig fel lehet hívni a figyelmet a helyzetükre.

A román-magyar rádiós nyelvleckék

Az év legszimpatikusabb kulturális kapcsolatokat erősítő projektjét a Marosvásárhelyi Rádió találta ki: román és magyar nyelvleckét indítottak abban a városban, ahol valamikor a románok is tudtak magyarul, a magyarok pedig sokkal jobban tudtak románul, mint most. A közéleti történésekre reagáló, a hétköznapokban gyakran használt kifejezéseket tartalmazó humoros párbeszédeket Székely Csaba írja, Benő Kinga és Cigulitu Csaba színművészek olvassák fel, és az eddig elkészült 25 rész itt visszahallgatható.