Kifütyülték a manele-énekest, akit a Coldplay színpadra hívott Bukarestben

2024. június 13. – 10:51

Másolás

Vágólapra másolva

Chris Martin, a Coldplay frontembere szokásához híven egy helyi előadót is színpadra hívott szerda esti Bukaresti koncertjén, az intermezzo azonban nem úgy sült el, ahogy arra a brit sztár számított, mert a manelét éneklő Babashát a közönség egy része kifütyülte, írta a Hotnews. Chris Martinnak ezután el is ment a kedve a közönségtől, írta véleménycikkében Cătălin Tolontan.

Chris Martin úgy mutatta be Babashát, hogy Bukarest központjában sétálva több tehetséges utcazenészre figyelt fel, ezután pedig kutakodni kezdett az interneten helyi előadók után, és így találta meg a bákói származású énekest. Babasha (Vlad Babașa) legutóbbi dalát már több mint 6,7 millióan meghallgatták a YouTube-on. A Coldplay felkérésére egy lassú manele-feldolgozást adott elő, a saját szerzeményét, amit azzal vezetett fel, hogy reméli, hogy sikerül áttörnie a romániai zenei stílusok közötti határokat.

Az 50 ezres közönségből sokan azonban kifütyülték, igaz a közönség másik része tapssal igyekezett elnyomni a füttykoncertet.

Cătălin Tolontan arra hívja fel a figyelmet, hogy a Coldplay a Music of the Spheres című nemzetközi turnéjának bevételéből részben perui és afrikai kisebbségeket támogat, akikről képeket is vetítettek a koncert elején. Ez ellen a jegyeket 200 és 400 euró közötti összegért megvásárló közönségnek nem volt kifogása, a hazai roma kisebbséghez köthető zenei stílust viszont már nem fogadták jól, vetette fel az újságíró.

A Coldplay csütörtökön egy második koncertet is tart Bukarestben.

A 2019-es Electric Castle-en egyébként nagy botrány lett abból, hogy Tommy Cash észt DJ egy manele-dalt mixelt a műsorába. A szervezők közölték, hogy többé nem hívják meg a fesztiválra, amit egyesek cenzúraként, mások képmutatásként értékeltek, maga Cash pedig elitizmussal vádolta őket. 2020-ig azonban kibékültek, az EC ismét bejelentette Tommy Casht a fellépői között.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!