Sikerlistás a Transtelex szívprojektje, a Kolozsvári esszék!

2024. október 15. – 15:31

Sikerlistás a Transtelex szívprojektje, a Kolozsvári esszék!
Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A Helikon irodalmi folyóirat által havonta publikált toplistán az erdélyi kötetek kategóriában a szeptemberi eladási számok alapján a Transtelex első könyve, Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötete a harmadik helyen szerepel. Ez óriási öröm számunkra, hiszen a kötet megjelenése jelentős mérföldkő lapunk történetében, amely tükrözi olvasóink érdeklődését és támogatását. Az előkelő harmadik helyezés azt mutatja, az olvasókat megérintették TGM esszéi. Visszhangra talált bennük a szövegekből kirajzolódó Kolozsvár, az elnyomást túlélő kulturális közeg és szereplőinek bemutatása.

Kötetünk 2024 júniusában látott napvilágot, létrejötte a Transtelex és a Kijárat Kiadó együttműködésével valósult meg, amelyhez TGM családja is hozzájárult. Az olvasók és a rajongók anyagi támogatása nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a kiadvány megszülessen. Kezdeményezésünk támogatottsága azt mutatta meg, hogy olvasóink pontosan megértették egyrészt a szerkesztőség üzenetét arról, hogy a független sajtó ügye közösségi ügy, másrészt TGM írásainak az üzenetét is vették, amely szerint az értékmentés ott kezdődik, amikor a számunkra fontos eszméket nem hagyjuk veszni, legyen szó a szabadságról, emberiességről, társadalmi igazságosságról.

A kötetet Balázs Imre József szerkesztette, és első bemutatója 2024 júniusában Kolozsváron zajlott, de elvittükBudapestre is a kötetet, ahol a Telex 4. születésnapi rendezvényén mutattuk be.

A Kolozsvári esszék iránti folyamatos érdeklődés, és a sikerkönyvek listáján való előkelő helyezés bizonyítja, hogy TGM írásai továbbra is rendkívül értékesek az olvasók számára. Köszönjük!

A Kolozsvári esszék a következő boltokban és webshopokban kapható:

Kolozsváron:

  • az Ábel Kiadó székhelyén (Szappany / Tipografiei u. 21. sz.),
  • a Gaudeamus Könyvkereskedésben (Szentegyház / Iuliu Maniu utca 3. szám),
  • valamint az Idea Könyvtér boltjában (Magyar utca / 21 Decembrie 1989 sugárút 14. szám) vásárolható meg.

Csíkszeredában a Gutenberg Könyvesboltban (Petőfi Sándor u. 4.);

Sepsiszentgyörgyön a Kossuth Lajos utca 1. szám alatti Gutenberg Könyvesboltban;

Székelyudvarhelyen a Márton Áron tér 8. szám alatti Gutenberg Könyvesboltban;

Marosvásárhelyen szintén elérhető a Gutenberg Könyvesboltban (Rózsák tere 59. sz.), valamint a Gemma Book Caféban (Bolyai utca 10. sz.)

Romániában online az Idea Könyvtér webshopjából ezen a linken, valamint az Ábel Kiadó weboldaláról rendelhető meg.

Magyarországon a Telex shopban forgalmazzuk a kötetet, a készlet épp kifogyott, de hamarosan ismét kapható lesz.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!