Megérte Kolozsváron patikatulajdonosnak lenni a 18. században, betegnek már kevésbé

A Kolozsvár főterének északkeleti sarkán álló Hintz-házban 200 éven át, az 1949-es államosításig gyógyszertár működött, 1954 óta pedig a Gyógyszertártörténeti Múzeum. Bár a Hintz-patika felszerelése és készletei az államosításkor szétszóródtak, a 18. századi, gyógyszerészethez kapcsolódó falképek és a néhány eredeti bútordarab miatt nagy kár lett volna, ha az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumhoz tartozó gyűjteményt nem itt állítják ki. Miután a Hintz család visszakapta az épületet az államtól, felmerült, hogy eladnák, így kérdésessé vált, hogy a múzeum maradhat-e, de végül dr. Hintz György úgy döntött, hogy átveszi az egészet, felújítja és sikerült megegyeznie a múzeummal is, amely a továbbiakban havi 5000 eurós bérért használhatja a pontra tett földszinti tereket és pincehelyiségeket. A múzeum felújítása így az állami és a magánszféra Romániában ritka együttműködésének eredménye, és bár elhúzódott, hiszen a nyitást már júniusra ígérték, mégis figyelemre méltó.

Nyár óta, amikor megnéztük a felújítás végéhez közeledő épületet, elkészültek az utolsó simítások, a Híd (Ferdinand) utcára nyíló földszinti, stukkókkal díszített térben megnyílt a könyvesbolt, a belső udvarról nyíló lépcsőház felújítását is befejezték, az első emeleti helyiségek és a padlástér is úgy tűnik, készen áll arra, hogy a leendő bérlők – valószínűleg irodák – beköltözzenek. Az udvar még építőtelep, ide kávézót terveznek.

A gyógyszertár szepesi szászok több generációját vonzotta Kolozsvárra

Orbán Lajos kolozsvári amatőr fotós 1937-es felvételén jól látszik az akkor még a főtérre nyíló patika homlokzatán a háromnyelvű felirat: „Alapítva 1573”. Az évszám az első kolozsvári patika megnyitására utal, amely azonban nem ebben az épületben működött, hanem a Szent Mihály-templom melletti, azóta lebontott házban, és valószínűleg nem is ebben az évben nyílt, hanem jóval korábban, mondta el Robert Offner orvos, tudománytörténész, az erdélyi gyógyszertárak kutatója, aki közreműködött az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum Pharmatrans kutatási projektjében is.

A kutató szerint Kolozsvár első városi gyógyszertárát valószínűleg a 16. század elején alapították, hiszen ekkorra már a többi nagyobb erdélyi városban is mind volt patika: Szebenben, Brassóban, Besztercén. Ami a működési modellt illeti, a gyógyszertárat eleinte a város adta használatba a patikusnak, akinek fizetnie kellett az áruért, amelyet a kereskedők leginkább nyugatról, Bécsből, Krakkóból, Budáról hoztak, a hasznot azonban megtarthatta magának. Miután Erdély a Habsburg Birodalom része lett, 1700 körül a városi patikák magánkézbe kerültek, az üzemeltetés joga kizárólag férfiakat illetett meg, és apáról fiúra szállt.

Az első kolozsvári patikatulajdonosok a mai Szlovákia területéről, a Szepességből érkező evangélikus szászok voltak. Időrendben a második ismert név a késmárki Samuel Schwartzé, aki azért kiemelkedő, mert Sopronban tanult, majd megfordult nyugat-európai egyetemeken is, ami az akkori gyógyszerészek körében nem volt elterjedt, hívta fel a figyelmünket Robert Offner. Schwartz a szülővárosából hívott magának segédet, ő volt az a Tobias Mauksch, aki az 1760-as években megvásárolta és átalakítatta a főtér sarkán álló épületet, majd falképekkel díszített gyógyszertárat nyitott benne. Ezért az épületet Mauksch-Hintz-házként emlegetik a műemlékvédők és művészettörténészek.

Hosszút vezetett odáig, hogy Tobias Mauksch ilyen építkezésbe kezdjen. Nyolc év kolozsvári gyakornokoskodás után külföldi tanulmányútra ment, majd megbízott patikusként átvette Schwartz özvegyének a gyógyszertárát. Ahhoz, hogy tulajdonossá és így teljes jogú kolozsvári polgárrá váljon, egyezséget kötött: Pataki Sámuel orvostól kapott pénzt a patika megvásárlására, cserébe az egyik lányát a Pataki fiához adta feleségül. Néhány év alatt sikerült akkora vagyonra szert tennie, hogy megvásároljon egy újabb ingatlant.

Mauksch még gyógyszerészi privilégiumokat is kapott Mária Teréziától, amivel elérte, hogy rajta kívül más nem forgalmazhatott gyógyszereket Kolozsváron. Miután felvásárolta az 1773-ban megszüntetett jezsuita rend saját gyógyszertárának készleteit, a régi üzletét átadta sógorának, a nagyszebeni szász Michael Streichernek, ő maga pedig megnyitotta az említett új üzletet a főtér sarkán. Hogyan maradhatott meg két patika alig száz méterre egymástól? Robert Offner feltételezése az, hogy a Streicher-patikát inkább a vásárba érkezők látogathatták, a Mauksch-patika pedig előkelőbb, drágább hely lehetett. A 18. század végi gyógyszertár-ellenőrzésen egyébként mindkét üzlet jól szerepelt, a fennmaradt dokumentumok szerint megfeleltek a minőségi elvárásoknak, számolt be a tudománytörténész.

Múmiapor, hódzsír, porított vakondgyík és társaik

A 18-19. században a gyógyszerészek maguk állították elő a termékeik egy részét a bevásárolt hozzávalókból vagy a helyben szárított gyógynövényekből. A Mauksch-Hintz-ház padlástere volt a herbárium, ahol a gyógynövényeket szárították, a földszinti helyiségek egyikében működött a laboratórium, ahol előállították a gyógyhatású, vagy annak hitt szereket. Kérdésünkre, hogy kísérleteztek-e a 18-19. század erdélyi gyógyszerészei, Robert Offner azt mondta, ez nem valószínű, de ha mégis, akkor nem maradt ránk ennek az eredménye. Az innováció központja Közép- és Nyugat-Európa volt, az erdélyi patikusok is oda jártak tanulni, Maukschnak pedig ideje sem nagyon lehetett saját fejlesztésekre, hiszen a gyógyszertár vezetése és sok gyermeke mellett még egyházi és városi tisztségeket is vállalt.

„Az akkori orvos- és gyógyszerésztudomány mai szemmel kétséges, a 19. század utolsó harmadáig nem beszélhetünk modern orvostudományról, mielőtt a sejtelmélet, a patológia, a szövettan, a bakteriológia ki nem fejlődtek. Azelőtt szinte mindenki ködben tapogatózott, bizonyos hagyományokat ápoltak, de a gyakorlati haszon kevés volt. A lázcsillapítás, fájdalomcsillapítás, hashajtás voltak a lényeges beavatkozások, tehát olyan tüneti kezelés, amelyek közül volt, ami tényleg hasznos volt, másképp senki sem vásárolt volna a gyógyszertárban. Erősen kellett hinni a gyógyszerekben, sok volt a placebo-hatás, de a humbug is” – magyarázta Robert Offner.

A „mindenre jó” múmiapor, amelyet a tudománytörténész szerint Németországban csak az 1920-as években tiltottak be, a hódmirígy, a szarvasangancs-reszelék, a kérődzők gyomrában keletkező bezoár mind megtalálhatóak a kolozsvári Gyógyszertártörténeti Múzeum gyűjteményében is, és az utóbbi években kémiai elemzésnek is alávetették őket, az eredmények pedig online is elérhetőek. A 18-19. századi gyógyszerészet nagy mértékben támaszkodott az állatok különböző testrészeire, váladékaira vagy akár ürülékére, amint az Ana-Maria Gruia magyar nyelven is elérhető tanulmányából kiderül.

Vezetett sétákon érdemes megnézni a kiállítást

Az Ana-Maria Gruia muzeológus koordinálta interdiszciplináris kutatás, a részletes, angol nyelven közzétett katalógus mellett maga a gyűjtemény is bővült az utóbbi években. A kiállítás az újrarendezés után közelebb került magához a helyszínhez, hiszen a restaurálással láthatóvá vált egy feltárt barokk falképrészlet, a pincében egy római falrészlet, a Hintz nevet viselő gyógyszeres üvegcsék, a pénzérmék, amelyet a régészeti ásatás során találtak meg, és a feltételezés szerint a gyógyszertár egyik alkalmazottja rejthette el, de valamiért már nem ásta ki őket, talán azért, mert az 1873-as kolerajárvány végzett vele. Külön termet szentelt a kurátor a ház történetének, ahol videón szólal meg többek között Hintz György tulajdonos, a gyógyszertárat az államosítás előtt birtokló Hintz család leszármazottja, és ahol láthatóak Hintz Ella fotográfiái is a családról és a ház belső tereiről.

A Gyógyszertártörténeti Múzeum gyűjteményének tárgyait dr. Orient Gyula (1869–1940), dr. Jules Guiart (1870–1965), dr. Valeriu Lucian Bologa (1892–1971) és dr. Izsák Sámuel (1915–2007) gyűjtötték a huszadik század folyamán, és nem csak gyógyszereket és patikai kellékeket tartalmaz, hanem orvosi eszközöket is, például röntgengépet, elektrokardiográfot, nőgyógyászati és szemészeti eszközöket, amelyeket most is a pincében állítottak ki. A gyűjteménynek egyébként vannak közös elemei egy másik kolozsvári gyűjteménnyel, amely az Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem tulajdona és ráadásul éppen 2023 júniusában nyílt belőle kiállítás. A Gyógyszertártörténeti Múzeum megnyitója előtti sajtótájékoztatón fel is merült, hogy kell-e két ennyire hasonló témájú múzeum egy városban, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum képviselői pedig azt válaszolták, hogy keresik az együttműködés lehetőségeit.

Az nyilvánvaló, hogy a gyűjtemény minél teljesebb bemutatása volt a cél, és nem annyira a történetmesélés, mint például a Muzeon zsidótörténeti magánmúzeumban, egymás mellett sorakoznak a gyógyszeres edények, mozsarak, üvegcsék, de a Gyógyszertártörténeti Múzeum abban mégis igyekezett megfelelni a korszerű igényeknek, hogy a gyermekekre külön figyelmet fordítottak a kiállítás újrarendezésénél. Lesznek múzeumpedagógiai foglalkozások egy külön erre a célra berendezett teremben, illetve vannak olyan interaktív elemek, mint a fűszerfelismerő játék, a pincében talált kincshez kapcsolódó játék, vagy az az apró, de fontos figyelmesség, hogy a Hintz Ella fényképeit bemutató, kukucskáló lyukakból álló fal gyermekek számára is felérhető, alsó részén helyezték el a számukra érdekesebb fotókat.

A Gyógyszertártörténeti Múzeum naponta nyitva van 10 és 18 óra között – ami kiemelkedő a sokszor a turisták kedvenc idősávjaiban zárva tartó állami múzeumok között –, a 30 lejes (diákoknak és nyugdíjasoknak kedvezményes) jegyárért cserébe román és angol nyelvű, saját okostelefonról hozzáférhető audio guide-dal járható be a kiállítás, 100 lejért román, 200 lejért angol nyelvű vezetés igényelhető. Ez egyébként ajánlott, ha tényleg el szeretne valaki mélyülni a gyűjtemény rejtelmeiben, hiszen feliratok vagy az audio guide sok kiállított tárgyról nem tartalmaz információt.