TGM kolozsvári esszéi valójában a szabadságról szólnak, mert ha az nincs, semmi sincs

A Transtelex kétéves történetében egészen különleges pillanatnak számít Tamás Gáspár Miklós kötetének, a Kolozsvári esszéknek a bemutatása, hiszen az esemény mögött egy évnyi előkészület és közösségi összefogás áll. Kezdeményezésünk támogatottsága azt mutatta meg nekünk, hogy a kötet megjelenését anyagilag is elősegítő olvasóink pontosan megértették egyrészt a szerkesztőség üzenetét arról, hogy a független sajtó ügye közösségi ügy, másrészt TGM írásainak az üzenetét is, amely szerint az értékmentés ott kezdődik, amikor a számunkra fontos eszméket nem hagyjuk veszni, legyen szó a szabadságról, emberiességről, társadalmi igazságosságról. A közösségi emlékezet, ha kritikai gondolkodás és történelmi tudatosság nélkül működik, akkor csak nosztalgikus giccs lesz, márpedig semmi sem állt távolabb Tamás Gáspár Miklóstól, mint az öncélú nosztalgia. A Kolozsvári esszékben TGM rendkívüli evokatív erővel idézi meg a város számára esszenciális tereit, embereit, történeteit; mélyen emberi és őszinte megközelítésében pedig nem a szentimentalizmus, hanem a hiteles érzelmi mélység dominál.

Tamás Gáspár Miklós születésének 75. évfordulóján jelentettük be szándékunk, hogy szeretnénk kiadni TGM Kolozsvárról szóló esszéit, és kértük olvasóink segítségét a kiadáshoz szükséges pénz előteremtéséhez. A bejelentést szeretet és gratuláció fogadta, és hamarosan összegyűlt a szükséges összeg, ami nemcsak a könyv kiadását, hanem a Transtelex további működését is támogatta.

Külön köszönet illeti Tamás Gáspár Miklós családját, különösen fiát, Tamás Ábelt, aki végigkísérte a kiadási folyamatot, valamint a Kijárat kiadót és vezetőjét, Kelemen Pált. Balázs Imre Józsefnek a szakszerű szerkesztést, Szőcs Petrának a borító fotóját köszönhetjük, és hálásak vagyunk mindenkinek, aki hozzájárult a kötet kiváló esztétikai megjelenéséhez és tartalmi gazdagságához.

A kolozsvári Planetárium kávéházbeli bemutatón Balázs Imre József, a kötet szerkesztője, Selyem Zsuzsa író és egyetemi oktató, valamint Dimény Áron színész osztották meg gondolataikat a közönséggel. Számos szövegrészlet is elhangzott, az Apa száz évéből, illetve A pungából olvasott fel Dimény Áron, de az Orosz Lujza és a Szilágyi Júlia születésnapjára esszék is elhangzottak.

Balázs Imre József azzal a gondolattal indított, hogy Tamás Gáspár Miklós Kolozsvárról szóló kötetének megjelenését nagyon sokan régóta várták. TGM már 2006-2007 körül tudatosan kezdte írni, alakítani ezt a sorozatot. „Meghaltak számára fontos emberek, akiknek az emlékére cikkeket írt, születésnapja volt számára fontos embereknek, akikről a cikkeket írt” – részletezte a szerkesztő az alkotói folyamatot, amely által a szerző elkezdte benépesíteni azokkal az értelmiségi figurákkal a kolozsvári tereket, akik számára fontosak voltak. Hozzátette: TGM írásaiban kiemelt helyet foglalnak el a személyes emlékek és kapcsolatok, de ezek mindig általános emberi értékeket közvetítenek.

Balázs felidézte, hogy sokan sürgették TGM-et a kötet elkészítésére, de ő eleinte úgy érezte, még nem írta meg mindazt, amit szeretett volna. Később azt is mondta, nem találna kiadót ehhez a könyvhöz. Az utolsó években azonban TGM a kolozsvári esszéi sorozatának lezárására törekedett, Balla Zsófiáról szóló szövege például egyértelműen ennek a jele. „Ha még élt volna Tamás Gáspár Miklós, valószínűleg még lett volna két-három-négy szöveg ebben a kötetben” – tette hozzá Balázs, érzékeltetve, hogy a kötet jelen formájában is kerek egészként hat.

Selyem Zsuzsa külön-külön korábban is olvasta a szövegeket, most egy korpuszként próbálta meg értelmezni az esszék mondanivalóját, és kiderült mennyire fölerősödnek így azok a gondolatok, amelyek végigkövethetők a teljes életműben: „meglepett, hogy mennyire erős, mennyire érzékelhető a Tamás Gazsi-féle nagyon érzékeny, nagyon szolidáris és ugyanakkor méltóságteljes elismerése a legkisebbeknek is.”

Selyem szerint TGM számára az is mindig fontos volt, hogy valami méltósággal jelenjen meg: „ számára minden apró részlet érdekes volt, legyen az stílus vagy társadalmi helyzet” – mondta, kiemelve, hogy az esszék is tükrözik ezt a gondolkodásmódot.

Bevallotta, hogy egymás mellett látva a szövegeket, megértette, miért akarta ezt az esszésorozatot megírni TGM, mit üzent a közelmúlt történéseinek leírásával: „Hogy nem vergődtünk ki a diktatúrából, hogy mindannyian a sejtjeinkben hordozzuk azokat az éveket, azokat a megfélemlítéseket, azokat a gesztusokat és ösztönös meghunyászkodásokat.”

Selyem Zsuzsa hangsúlyozta, hogy a szabadság kérdése ezekben az esszékben is, akárcsak a teljes TGM-életműben, kardinális szerepet játszik. „Bármilyen körülmények között a TGM minden szereplőjénél fontos, hogy szabad ember legyen. Lehet szegény, lehet sikertelen, lehet teljesen elveszett ember. Ha szabad ember.”

A megfigyeltség és a titkosszolgálatokkal való viszony egy másik központi témája a kötetben felsorakozó írásoknak. Szilágyi Domokos történetét említette példaként, amelyben az árulás és a megbocsátás kérdése merült fel. „Ez a megbocsátás azonban nem könnyed vagy szentimentális, hanem mélyen emberi és őszinte” – tette hozzá az író.

Balázs Imre József hozzátette, hogy a kötet tematikailag és stilárisan is nagyon egységes. Külön kiemelte a kolozsvári zsidó közösségről szóló írásokat, mint például a Nussbächer Melittáról szóló történetet, amely pontosan megragadja a zsidóság eltűnésének kérdését. Nussbächer Melitta, részletezte Balázs Imre József, TGM óvodai társa volt. Melitta szülei egy zsúron közölték a gyerekekkel, Melitta barátaival, hogy családjuk Izraelbe költözik. Az írás nemcsak a gyermekkori emléket eleveníti fel, hanem az alijázó zsidó családok kényszerű kivándorlására és az eltűnőben lévő közösségre hívja fel a figyelmet, rávilágít arra a veszteségre, amelyet a kolozsvári zsidó közösség eltűnése jelentett.

Selyem Zsuzsa a zsidó tematika kapcsán az Emlékmű Kolozsvárt című írást említette meg, amiben Tamás Gáspár Miklós a Lövith Márk Egon által tervezett emlékműről írt, amely Kolozsváron található és az itteni zsidó közösség holokausztjának állít emléket. Lövith ezt a művét a haláltáborban rajzolta meg, és Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére valósult meg Kolozsváron. TGM összehasonlítja ezt a térplasztikát a magyar kormány által a Szabadság téren kihelyezett emlékművel, amelyet „zavaros giccsnek” nevez az esszében és ezzel a jelzővel egyúttal a hivatalos magyar emlékezetpolitikát is jellemzi. Ezzel a zavarossággal állítja ellentétbe Lövith alkotását, amely egyszerű, tömör, lapidáris, olyan, amilyennek lennie kell. Az írásban felteszi a kérdést a szerző, miért lehet Kolozsváron egy méltó monumentum, Budapesten pedig nem. Válasza egyszerű: mert ott nincs Orbán-kormány. „Aki meg akarja gyászolni mérges gázzal meggyilkolt és elégetett honfitársainkat, az vigye virágait Kolozsvárra” – idézte Selyem az esszé utolsó mondatát.

Az esszék főszereplőiről beszélgetve, a Transtelex meghívottai kifejtették, Tamás Gáspár Miklós portréinak különlegességét a mélyen emberi, részletgazdag és történelmileg kontextualizált ábrázolások jelentik, amelyekből sugárzik az empátia és megértés. Még akkor is, amikor kritizál, soha nem nélkülözi az együttérzést. Kortársairól alkotott képeiben mindig ott van a mély humánum. Bálint Tibor életművéről szólva, TGM nemcsak művészetét tárja elénk, hanem egész életszemléletét is, miközben plasztikus és hiteles részleteken keresztül bontja ki a diktatúra korszakának jellegzetesen nyomasztó hangulatát, amely a nincstelenség és kilátástalanság révén sokakat depresszióba és alkoholizmusba taszított. Selyem Zsuzsa megfogalmazta, hogy „TGM számára az volt a lényeges, hogy Bálint Tibor valamit nagyon mélyen megérzett az életből, és ezt tükrözte a munkáiban. Ez az esztétikai megközelítés visszavezethető a '68-as eszmékhez és a neoavantgárd, valamint a performance kultúrához, amelyek a műalkotás teljes folyamatát fontosnak tartották” – villantotta fel az irodalmár, hogy mi minden olvasható ki abból a megközelítésből, amellyel a szerző megformálta Bálint Tibor alakját.

Bodor Ádámról írt esszéje is különösen figyelemre méltó, mivel TGM olyan részleteket is kiemel, amelyeket mások nem vettek észre. Például leírja, hogy „Bodor túl református volt ahhoz, hogy a teológiát elvégezze”, ami egy erős állítás és mély betekintést nyújt az író személyiségébe.

K. Jakab Antalról szóló írásában TGM humorral és iróniával mutatja be a '70-es évek egyik meghatározó alakját, aki híres volt lehengerlő műveltségéről és tehetséges iróniájáról. TGM rámutatott, hogy sokan azért vették az Utunk irodalmi folyóiratot, hogy jókat derüljenek K. Jakab írásain, ahogy eltanácsolja a versírástól nemcsak a kevésbé tehetséges szerzőket, hanem szinte bárkit, aki a véleményére volt kíváncsi.

A beszélgetés zárásaként a résztvevők azt fogalmazták meg, hogy ki miért ajánlaná olvasásra a kötetet. Balázs Imre József kiemelte, hogy a kötet mélyebb megértést nyújt Kolozsvár közelmúltjáról és TGM gondolkodásmódjáról.

Selyem Zsuzsa azt hangsúlyozta, hogy a kötet őszintesége és emberiessége különösen értékes, és a szülői szeretet gyöngédségét emelte ki. „Tamás Gáspár Miklós számára minden emberi történet jelentőséggel bírt, nem csak a műalkotások, hanem az egész emberi lét érdekli” – mondta. A Le pont de l'Europe című írást ajánlotta, amelyben a 9 éves Gazsi a Szamosba akarja ölni magát, de az apja utána megy és ölben viszi haza. „Az a gyöngédség, ami a szülei felől áradt, ahogy nem akarják semmitől megkímélni, de mindent megértenek. Gazsinak volt ez a nagyon erős háttere, ami kevesünknek adatik meg, hogy ilyen szülei voltak, akik ennyire mellette álltak és egész kiskorától odafigyeltek a gyerek tehetségére. Minden gyerek iszonyatosan tehetséges, de ez egy olyan társadalom, amiben élünk, hogy nagyon nem figyel erre. És ezt a gyerekeinkhez való nagyon fontos hozzáállást is meg tudjuk tanulni ebből a könyvből” – zárta gondolatát Selyem Zsuzsa.

A bemutató során a kötet több szövegét felolvasó Dimény Áron személyes élményét osztotta meg, felidézte azt a pillanatot, amikor először találkozott TGM-mel, és hogyan hagyott mély benyomást benne a szerző műveltsége és intellektuális nagysága. „Amikor először találkoztunk ezzel döbbentett meg, amikor másodszor találkoztunk több év után, akkor azzal, hogy mindenre, rám is, pontosan emlékezett” – mondta Dimény.

A meghívottak egyetértettek abban, hogy ez a pontosság, a legkisebb részletről sem elfeledkező emlékezés a teljes kötetet jellemzi. Ez teszi lehetővé számára, hogy újrateremtsen egykori együttléteket az általa megidézett emberekkel.

De nemcsak az általa bemutatott város és embereket ismerjük meg jobban a Kolozsvári esszékből, hanem magát a szerzőt is. Tamás Gáspár Miklós portréja is részletgazdagon és finom árnyalatokkal rajzolódik ki: megtapasztalhatjuk rendkívüli műveltségét és tájékozottságát, szenvedélyes humanizmusát. Megértjük, hogy a romániai diktatúra embertelensége elleni kiállása hogyan határozta meg később azt, hogy Magyarországra áttelepülve is ellenzéki értelmiségiként emelt szót az illiberális rendszer ellen. Mindig, mindenütt az elnyomás ellen és az emberi jogokért küzdött. Kiemelkedő részvéte az elesettek és elnyomottak iránt rendületlen volt.

A múltidéző írások nem csorbítják szellemességét, sziporkázó kritikai érzékét, de ugyanakkor legemberibb oldalát mutatják meg: a sokszor derűs, néha drámai, időnként szigorú, de kedves, páratlan műveltségű, gyöngéd embert, aki mindig, minden körülmények között önmagunk belső szabadságának megőrzésére tanított.