Szél Bernadett szerint Magyarországot egy fortélyos hatalom irányítja, Hadházy szerint nem Márki-Zay a kudarc oka, Navracsics meglepődött

2022. április 4. – 07:16

frissítve

Szél Bernadett szerint Magyarországot egy fortélyos hatalom irányítja, Hadházy szerint nem Márki-Zay a kudarc oka, Navracsics meglepődött
Földre dobált táblák az ellenzéki összefogás eredményváró rendezvényén – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hogyan értékelik kormánypárti és ellenzéki szereplők a választási eredményt? Mit lehet kiolvasni az adatokból? Percről percre követjük a választás másnapjának fejleményeit.

200 rövidtávú megfigyelővel 1219 szavazóhelyiséget látogatott meg a vasárnapi országgyűlési választáson a Választási Megfigyelő Szervezetek Európai Hálózata (ENEMO). A 2001-ben létrejött szervezet – amely eddig a Balkánon és a posztszovjet térségben vizsgálta a választásokat – úgy látta, hogy technikailag jól bonyolították le a magyar szervek a választást, ám számos jogszabályi hiányosság a kormánypártot segítette.

„Beárnyékolták a választást azok a vádak is, amelyek szavazatvásárlásról és a választók megfélelmlítéséről szóltak” – közölte az ENEMO missziójának vezetője a hétfői sajtótájékoztatón. Dritan Taulla egyelőre előzetes, rövidített jelentését közölte, a részletesebb két hónap múpva készül el.

A jogi hiányosságok elsősorban a kampányfinanszírozással kapcsolatosak. A törvényi korlátokat könnyű kijátszani harmadik fél bevonásával. (A rövid jelentésben nincsen benne, de erre lehet példa a Megafon, amelyről bíróság is kimondta, hogy közpénzt használ fel a kormánypárti információk terjesztéséhez.)

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Az ENEMO szerint az évek során sokat romlott a civil társadalmi szervezetek helyzete, szűkült a véleménynyilvánítás tere, nehezebbé vált a sajtó működése, és mindez negatívan hat ki a választói környezetre is. Kifogásolható, hogy a választókerületek között hét olyan is van, amelyben a szavazók létszáma 20 százalékkal haladja meg az átlagot – azaz egy ilyen körzetben élő választó szavazata tulajdonképpen kevesebbet ér, mint egy kevésbé népes körzet lakó szavazata.

A szervezet szerint a kampányt a súlyoan megosztó nyilatkozatok uralták, hiányzott a valódi párbeszéd és a választók érdemi tájékoztatása. Jellemző volt a közösségi oldalakon a politikai szereplők lejáratása, kamuprofilok működtetése, ami szintén nem az érdemi párbeszédet segítette.

Az ENEMO óvatosan fogalmazott az esetleges csalásokkal kapcsolatban: arról szólt, hogy sok olyan állítás van, amely a kiszolgáltatott csoportok és a köztisztviselők megfélemlítéséről szólt, hogy ezzel befolyásolják szavazataik irányát.

Az EBESZ előzetes jelentéséhez hasonlóan kiemelte az ENEMO, hogy a nők alulreprezentáltak a választói folyamatban, és aggályos, hogy a hazai civil szervezetek nem figyelhetik meg a választásokat.

A szervezet szerint a jogorvoslat érvényesítése is nehézségekbe ütközik a gyakorlatban: különösen az állami erőforrásokkal való visszaéléssel kapcsolatban hatástalan a jogi szabályozás és annak gyakorlati alkalmazása, így az ilyen jogsértések megelőzésére kevéssé alkalmas.

Ez volt a Telex élő közvetítése a 2022-es választásról és népszavazásról. Köszönjük olvasóink figyelmét!

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: csoda, hogy bejutottak a parlamentbe, miközben politikai túlerővel kellett megküzdeniük. Toroczkai arról is beszélt, „ha a Fidesz azt hiszi, hogy mi könnyebb ellenzék leszünk, mint az eddigi, akkor eléggé rossz hírem van, kemény ellenfél leszünk” – mondta. Hozzátette: ha a Fidesz megszorításokra készülne, akkor „a legádázabb ellenfél leszünk”.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a Facebook-oldalán köszönte meg Márki-Zay Péternek azt „az emberfeletti erőfeszítést, amivel felszántotta az országot” – írta a bejegyzésben. Szabó Budapest 10-es számú választókerületében, Óbudán győzte le a fideszes Bús Balázst, a III. kerület volt polgármesterét. Szabó 24 375, Bús 20 952 szavazatot kapott vasárnap.

A Párbeszéd politikusa azt írta: „A sokéves kitartó, a közösség érdekeit szem előtt tartó közös munka a kerületben meghozta gyümölcsét. Akkorát vertünk a fideszes Bús Balázsra, mint ide Lacháza. Pedig, ha volt mocskos, lejárató kampány a 106 körzetben, akkor az enyém biztos a top 3-ban volt.”

Szabó szerint „a legsötétebb orosz titkosszolgálati módszerekkel működő fideszes propaganda” próbálta őt lejáratni, de ez nem sikerült nekik. „Nem működött a propaganda! Hiába vergődtek, hiába költöttek szó szerint százmilliókat az én ellehetetlenítésemre, lejaratásomra, hiába állt a titkosszolgálat hónapokig a házunk előtt, rólam nem találtak semmi terhelőt – én velük ellentétben nem loptam, nem csaltam, nem jachtoztam –, ezért kénytelenek voltak kitalálni a legvadabb hazugságokat” – írta.

Stratégiai hibának tartja Ungár Péter Karácsony Gergely előválasztási visszalépését, és „stratégiai hiba, hogy jobboldali jelöltje lett baloldali centrumú ellenzéknek”. Az LMP országgyűlési képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a választási eredmény azt mutatja: az ellenzéki oldalon nem igazán ismerik azt az országot, amiben politizálnak, és nem ismerik azokat a kérdéseket, amik az embereket foglalkoztatják.

Szerinte az ellenzéki pártszövetség vereségét nem lehet annyival letudni, hogy a jobbikos szavazók nem rájuk szavaztak. Olyan baloldali bástyának számító szombathelyi választókörökben is kikaptak a Fidesztől, ahol Horn óta mindig a baloldal nyert.

Nagyon bízik abban, hogy a jövőben nem az elit pozícióját fogják felvenni, hanem a népét, ő az állampolgárok többségével szeretne foglalkozni. A beszélgetésről készült teljes összefoglalónkat itt tudja elolvasni.

A szocialisták 5 listás és 4 egyéni választókerületi képviselői helyet szereztek vasárnap.

A 4 évvel ezelőtti eredményeikhez képest 17 mandátumot veszített a ma már Jakab Péter vezette formáció, amelynek 9 listás mandátum néz ki az új Országgyűlésben. Részletek itt.

A fideszes túlerővel szemben az ellenzék hatástalan volt, és a háborúban az ország nem akart váltani. Az ellenzéknek nagyon félrecsúszott az összefogás, a centrális erőtér újra létrejött. A választók Orbán és Márki-Zay között választottak, amiből nem az ellenzék jött ki jól. De miért néz más mozit Budapest és az ország többi része? Okok és tanulságok öt pontban.

Ungár Péter, Szabó Tímea és Tordai Bence is tagja lesz a következő Országgyűlésnek. Megnéztük, hogyan szerepelt az ellenzéki összefogás két legkisebb pártja.

Először állt a nyilvánosság elé Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a választás óta, ő sem volt ott az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje mellett a színpadon, de a helyszínen sem, amikor kiderült, hogy a választást elbukták. Most egy Facebook-videóban olvasta fel a helyzet értékelését.

Tudták ugyan, hogy eleve lejt a pálya a Fidesznek, de bármennyit is dolgoztak, nem tudtak versenyezni a Fidesz korlátlan erőforrásaival.

„Az orosz–ukrán háború, a választás előtti osztogatás, valamint a hatpárti együttműködésből kiszűrődő belső ellentétek a választók jelentős részének a korábbi álláspontját az utolsó másfél hónapban meghatározó módon befolyásolták”

– mondta az eredmény okairól Tóth, és hozzátette, hogy az egységes ellenzék annyi szavazattal kapott kevesebbet országosan a 2018-as ellenzéki szavazatokhoz képest, mint amennyi szavazatot a Jobbik kapott akkor.

„A DK és a Jobbik szorosabb együttműködésének hatására a Jobbik szavazói vélhetően a Mi Hazánkra, a Fideszre és más pártokra szavaztak, vagy nem szavaztak”

– mondta. További részletek itt.

Lehetetlen megmondani, hogy egy kutyapártos vagy egy memós leszavazott volna-e az ellenzékre, ha nem indul el ez a két párt a választásokon. Ha feltesszük, hogy nagyjából igen, akkor vannak körzetek, ahol ők billenthették át a mérleget. Megnéztük az adatokat, részletek itt.

Számított a Fidesz győzelmére, de azt nem gondolta, hogy ennyire simán meglesz a kétharmaduk – mondta Mellár Tamás. Ilyen erős kétharmados többségben egy ellenzéki képviselőnek nagyon kicsi szerepe van, de nem fogja feladni, beleáll a harcba – tette hozzá az RTL-nek adott interjúban.

A párbeszédes politikus körzetében nagyon szoros a küzdelem Pécsen, Baranya megye 1. számú választókerületében: az ellenzéki jelölt Mellár és a fideszes Kővári János között 255 szavazat van 98,88 százalékos feldolgozottságnál. Szombatig nem is lesz végeredmény, addig számolják meg a külképviseleti és a belföldi átszavazók szavazatait.

Márki-Zay Péter a választási vereség után sem adta fel azt a tervét, hogy új pártot alapít, szerinte ezzel ugyanis még tartozik azoknak a fiataloknak és jobboldaliaknak, akik segítették őt az elmúlt hónapokban.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltje arról beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este, hogy szükség van egy olyan jobboldali magyar pártra, amire a konzervatívok is szavazhatnak, és amely csatlakozni tud majd az Európai Néppárthoz, ahonnan szerinte „kirakták a Fideszt”. Azt is mondta, marad a politikában, és a Mindenki Magyarországa Mozgalommal kiállnak mindenki mellett, akit a hatalom meg akar félemlíteni.

Egy új párt alapításáról már ősszel, az előválasztás után is többször beszélt Márki-Zay Péter. Legutóbb márciusban azt mondta, elindult a szervezés, és az új jobboldali formáció két pártra épül majd: a Gémesi György-féle Új Kezdetre és a Pálinkás József vezette Új Világ Néppártra.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint „Gyurcsány és a háború” döntött, de a vereség fő okának a goebbelsi propagandát tartja. „Németországban is elég volt a propaganda, a kommunizmus idején is elég volt a propaganda, és Orbán idején is elég a propaganda” – mondta Márki-Zay, aki szerint Hitlert is megválasztották volna kétharmaddal. Azt mondta, a Fidesz tizenkét év agymosás után bármilyen képtelen hazugságot bele tud ültetni a szavazók fülébe.

A botrányosabb kijelentésekkel az volt a célja, hogy áttörje a buborékokat és a fideszes propagandát. Hatalmas sikernek tartja például a migránsszámlálót, és nagyon büszke arra, hogy szerinte sikerült megfékeznie a homofób kampányt, amikor Orbán Viktor fiának vélt vagy valós homoszexualitásáról beszélt.

Szerinte a Fideszt is meglepte a kétharmados győzelem.

„Tévedtem, Orbánt nem lehet legyőzni a saját rendszerében”

– mondta. „Most nem is látom, hogyan lehet legyőzni a Fideszt négy év múlva” – tette hozzá, de szerinte ellenállást kell építeni, és azt ígérte, ki fog állni mindenki mellett, akit fenyeget a hatalom. További részletek az interjúból itt.

Az AHang egyik aktivistájának választás napi munkáját mutatja meg a Deutsche Welle videója. Az önkéntesek a választás tisztaságát védték, a csapat illegális utaztatásra, szavazatvásárlásra utaló nyomokat keresett.

Az egyéni mandátumot szerző momentumos Hadházy arról ír az egyik Facebook-posztjában, hogy szerinte nem Márki-Zay Péter az ellenzék vereségének oka.

„Azok az ellenzéki vezetők, akik akár bújtatottan, akár durván a miniszterelnök-jelöltre akarják kenni a kudarcot, nagy tévedésben vannak. A kudarc oka ugyanis közös: az elmúlt években alig-alig tettünk valamit a propaganda legyőzéséért, a tisztességes választás feltételeinek kikényszerítéséért. Elhitettük magunkkal és a választóinkkal, hogy az összefogás önmagában elegendő a propaganda, a mérhetetlen sok pénz és a csalások által megsegített Fidesz legyőzésére” – írta.

Szerinte a következő hetek döntő fontosságú kérdése, hogy „a pártok a bűnbakkereséssel lesznek-e elfoglalva, vagy felismerik, hogy az egyetlen út cselekvő ellenállással kikényszeríteni a propaganda leállítását és a tisztességes választások feltételeit”.

Vasárnap este Jakab Péter, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy Márki-Zay nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket. Majd később azt is hozzáfűzte: „Vissza fogjuk szerezni azokat a jobbikos és baloldali szavazókat is, akiket a közös miniszterelnök-jelölt megszólalásai elriasztottak az egységes ellenzéktől.” Gyurcsány pedig arról beszélt, Márki-Zay nem volt a legjobb kapitány.

Szél Bernadett szerint Magyarországot most egy olyan fortélyos hatalom irányítja, amelynek maga a hatalom a célja. „Számukra minden és mindenki csak eszköz. Ennek a törekvésnek minden létező módon ellen kell állni. Arra kérek mindenkit, ne legyen partner a gyűlöletben, mert akkor nyertek. Ne adja fel az értékeit, mert akkor nyertek. Ne fordítson hátat Magyarországnak, mert akkor nyertek. Egészen eddig választásokat nyertek, rengeteg erőforrást elvittek, de minden nem lett az övék. Még nem. És mindannyiunk közös feladata, hogy ne is legyen” – írta Facebook-oldalán Szél, aki Pest megye 2-es számú választókerületében vasárnap kikapott a fideszes Menczer Tamástól.

Menczer 33 615 szavazatot, Szél pedig 31 217 szavazatot kapott, vagyis a kormánypártok jelöltje biztosan nyerte a kerületet. Szél 2012 óta volt az országgyűlés tagja, 2014-ben és 2018-ban is országos listáról jutott be a parlamentbe.

„Az eredmény szoros lett, sokan voltunk, de a győzelemhez nem elegen, viszont az a rengeteg találkozás, beszélgetés, amit együtt éltünk meg, a Közösségi Programalkotás, a Piac és Politika, a zöldterápiás kirándulások, az együtt töltött idő nagyon sokat adott nekem, és ezekért ugyanúgy köszönettel tartozom, mint a szavazatokért” – írta Szél, és hozzátette:

„Sajnálom, hogy a parlamentben nem tudom megszolgálni a bizalmat, de szeretném, ha tudnák, hogy nagyon is állok a lábamon és nincs az a túlhatalom, ami ezen változtatni képes.”

Azt is írja, hogy eszközt vált, de küzdelmet nem. „Mert abban a szívem legmélyéig biztos vagyok, hogy a jó oldalon küzdünk: ahol az értékek nem üresíthetők ki, az igazság nem relativizálható, a valóság pedig nem meghamisítható. Én oda tartozom. (…) Nehéz idők jönnek. Egymás mellett a helyünk. A küzdelemben támogassuk egymást, ahogyan csak bírjuk! ” – tette hozzá.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke a tőlük megszokott humorral értékelte a választás eredményét. „Vállalom a személyes felelősséget azért, mert nem jutottunk be a parlamentbe. Egyértelmű, hogy nem volt elég magas a fizetésem, ezért nem tudtam eleget dolgozni. Kérni fogom, hogy duplázzuk meg a fizetésem” – írta Kovács Gergely.

Az MKKP országos listájára a szavazók 3,29 százaléka voksolt, ami ugyan jobb a 2018-as 1,75 százaléknál, de kevés volt a párt parlamentbe kerüléséhez.

Kovács Gergely az MKKP eredményváróján – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Kovács Gergely az MKKP eredményváróján – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A háborús hangulatban a kormánypárti propagandagépezetnek sikerült megtalálnia azt a félelemkeltő kampányt, amivel azt éreztette az emberekkel, hogy fizikai biztonságuk fenyegetve van, és az ellenzéket „hazug háborúpárti bélyeggel látta el” – mondta az RTL Klubnak Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa, aki Budapest 4. választókerületében (II-III.) nyert egyéni mandátumot. Szerinte ez vezetett oda, hogy több százezer bizonytalan szavazó az utolsó pillanatban végül a kormánypártokra voksolt.

Márki-Zay Péter szerintem minden tiszteletet megérdemel azért az elszántságért, energiáért és az ügy iránti alázatért, amit az elmúlt hónapokban mutatott – fogalmazott Tordai, és azt is hozzátette, szerinte nem eredményre vezető, ha a vereséget egy ember nyakába próbálják varrni.

„Eddigi szövetségeseinket nem rugdosni vagy köpködni kell, hanem tisztelettel kell bánni velük, azzal a felelősséggel, hogy tudjuk, lesz még közösen dolgunk.”

„Biztos, hogy elkövettünk hibákat az ellenzéki oldalon, de azt hiszem, hogy ebben a helyzetben ez egy kicsit sorszerű volt” – jelentette ki. A Párbeszéd politikusa szerint „a lehető legrosszabb rémálom-forgatókönyv” vált valóra azzal, hogy a Fidesz kétharmados győzelmet szerzett, a Mi Hazánk Mozgalom pedig bejutott a parlamentbe. A Mi Hazánk bejutása azzal is járhat Tordai szerint, hogy a Fidesz megpróbálja újraépíteni a centrális erőtér rendszerét.

A Political Capital gyorselemzésének legfontosabb pontjai:

  • Túl sokfélék az Orbán-rendszerrel kritikus szavazók ahhoz, hogy egy táborba terelhetők legyenek.
  • Illúzió volt azt feltételezni, hogy a korábbi Jobbik szavazóinak nagy része képes a bal-közép pártokkal egy irányba szavazni.
  • Az ötödik Orbán-kormány mozgásterét a gazdasági és külpolitikai kényszerek fogják csak beszűkíteni, belpolitikai értelemben minden korábbinál könnyebb dolga lesz.

Az elemzőintézet szerint a kampányt megbénította, hogy a közös miniszterelnök-jelöltet nem fogadták el a pártok, és maga is a pártok riválisaként lépett fel, amikor rögtön az előválasztás után hetedik frakciót követelt. Ez az előválasztás sikerét gyorsan feledtette, az eredmény pedig azt mutatja, hogy még az ellenzéki szavazókat is elbizonytalanította.

Ehhez minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy a közös miniszterelnök-jelölt téves politikai stratégiát választott, amikor egy elképzelt, Fideszben csalódott célcsoportot akart megszólítani az ellenzéki és pártnélküli szavazók helyett.

A kormányoldalon a szervezettség és a „békepárti” üzenet részben a gazdasági válság, részben a most már a közössági médiára is kiterjedő brutális médiafölény miatt hatékonyan működött, az emberek alapvető gazdasági és biztonságpolitikai igényére reagált sikeresen. Minél inkább alacsonyabb státuszú valaki, annál inkább igaz, hogy a biztonságot a 12 éve fennálló jelenlegi Orbán-rezsimmel azonosítja, az ellenzékben pedig csak a bizonytalanság kockázatát látja – ha érzékeli egyáltalán a létezését.

Írnak továbbá arról is, hogy a Fidesz az eredmény láttán vélhetően minden döntését igazolva látja, korrekcióra emiatt valószínűleg nem szorul. És kitérnek arra is, hogy Orbán Viktor alkupozíciója az EU-val szemben javult, Brüsszelből ugyanis az a kép alakulhat ki ismét, hogy a Fidesznek nincs alternatívája Magyarországon. Az elemzés további részleteit az oldalukon lehet elolvasni.

De a szavazás levezetése szakszerű volt. A választást értékelte az EBESZ, az a nemzetközi szervezet, amit Orbán harci intézménynek nevezett, miközben a kormány hívta őket az országba. Részletek itt.

A Fidesz eddigi legjobb eredményét érte el Veszprém megye 3. választókerületében Navracsics Tibor, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje. A volt igazságügyi miniszter az előzetes várakozásokkal ellentétben nagyon simán nyert a jobbikos Rig Lajos ellen (51,47 – 43,8%).

„Számomra nagyon meglepő. Úgy gondoltam, hogy egy-két száz szavazaton fog múlni az eredmény, de ennél sokkal nagyobb a különbség” – értékelte az eredmény Navracsics hétfőn az RTL Klubnak. Nehéz kampány volt, amelyben elsősorban a helyi ügyekre koncentráltak a kormánypárti jelölt szerint. „Talán ezt sikerült jól megvalósítani, ezért is sikerült ez a jó eredmény, aminek természetesen nagyon örülök.”

Számos probléma van, amit meg kell oldani a választókerületben Navracsics szerint a következő ciklusban. „Az ország egyik legszebb vidéke, ami óriási lehetőségek előtt ál, amit el is lehet puskázni, és ki is lehet használni” – fogalmazott. Azt is megjegyezte, hogy ellenfele nagyon tisztességesen, már vasárnap este felhívta gratulálni. „Én úgy gondolom, hogy ez egy olyan pozitív elem a magyar politikai kultúrában, amit mindenképpen ki kell emelni”.

Forrás: Fekete-Győr András közösségi oldala
Forrás: Fekete-Győr András közösségi oldala

Megérti a választás eredménye miatti fájdalmat, csalódottságot, de nem osztozik a hitehagyottságban, a tehetetlenség érzésében, írja közösségi oldalán Fekete-Győr András, a Momentum parlamenti képviselője. Hozzáteszi:

„Egy hazám van, és ez a haza: Magyarország. Nincs belőle másik. Ide születtem én is, és ide született a kisfiam is. Itt van a családom. Ide menekültek felmenőim Kolozsvárról az első világháború során, és ide tértem vissza Párizs, Brüsszel, és Berlin után azért, hogy zászlót bontson az első szabad magyar generáció: a Momentum Mozgalom. Felmerülhet a kérdés, hogy a választások másnapja csak egy nap a sok közül, vagy valaminek az első napja. Nem kérdés, hogy az utóbbi. Dolgozunk tovább, megyünk előre!”

Az intenzív terepmunka mellett az volt a kulcs, hogy helyben élő jelöltként szólt a választókhoz, mondta győzelméről Jámbor András összellenzéki jelölt, a Mérce volt főszerkesztője, a fudanos népszavazási kampány egyik legaktívabb figurája a 444.hu-nak. „Úgy magyaráztuk el az üzeneteinket, hogy azért akarom csinálni, mert itt lakom, és ez a saját életemről is szól. Értették, miről van szó, és értették a programot” – tette hozzá.

Jámbor szerint ezzel a kampánnyal a régi jobbikos szavazókat is megszólították, akik országosan nem követték pártjukat az ellenzéki összefogásba, inkább a Mi Hazánkra vagy a Fideszre szavaztak, esetleg otthon maradtak. „Azt gondolom, akik itt korábban a Jobbikra szavaztak, azok alacsonyabb keresetű, inkább nem értelmiségi szakmákat űző, alsó középosztálybeli emberek”, mondta. Jámbor szerint őket is elérhették a helybeliség hangsúlyozásával, a megélhetési, lakhatási témákkal.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Jámbor szerint ebben a helyzetben felmerül a kérdés, mit kezdjen az ember a mandátumával: „Erősen az a véleményem, hogy a választóim többsége azt akarja, felvegyem a mandátumomat. De végig kell gondolni, leváltható-e választásokon egy ilyen autokrácia. Ha a válasz nem, akkor azt a szellemi munkát kell elvégezni, hogy egy parlamenti mandátum vagy egy választáson való indulás milyen stratégiát szolgál.”

Alapvetően azt gondolja, győztes jelöltként képviselnie kell a választókat, mert konkrét ügyekre kapott felhatalmazást, és nehezen mondaná ezek után azt: „császtok, haverok, mégse”. Ezzel együtt szerinte korai végleges választ adni ezekre a kérdésekre, ahogy felelősöket sincs értelme keresni. El tudja képzelni, hogy támogatná Hadházy Ákos javaslatát, miszerint csak bizonyos feltételek mellett szabad beülni a parlamentbe, de szerinte erről is korai véleményt alkotni.

Öt évvel megalakulása után bejutott a parlamentbe a Momentum, és a jelenlegi feldolgozottság szerint a DK után a második legnagyobb ellenzéki frakciót alakíthatják 11 képviselővel. Öt választókerületben nyert momentumos jelölt, a közös listáról pedig jelenlegi állás szerint hat mandátumot kapnak.

Hajnal Miklós, Orosz Anna és Tóth Endre nyert Budán, Szél Bernadett azonban meglepetésre nem tudta behúzni Pest megye 2. választókerületét. A Momentum eredményeit itt elemeztük bővebben.

Összeült a vasárnapi vereség után a Jobbik országos elnöksége, hogy Jakab Péter beszámolója szerint megerősítsék „az eddigi néppárti politika helyességét”.

„Azok, akik a régi Jobbik szavazóit keresik rajtunk, a régi Jobbik szélsőségektől sem mentes hangját akarják viszonthallani” – írja Facebook-oldalán a párt elnöke. A Jobbik nem kíván letérni szerinte a párt elnöksége által kijelölt néppárti útról, és nem kíván letérni az összefogás útjáról sem.

„Vissza fogjuk szerezni azokat a jobbikos és baloldali szavazókat is, akiket a közös miniszterelnök-jelölt megszólalásai elriasztottak az egységes ellenzéktől”

– szúrt oda ismét Márki-Zay Péternek Jakab, majd azt írta, a magyar emberek számíthatnak a Jobbikra a rezsim elleni küzdelemben, és akkor is, „amikor az Orbán-kormány megszorító intézkedései ráomlanak az országra. Készen állunk, hogy kivezessük az országot a válságból.”

Vasárnap este arról beszélt Jakab, hogy Márki-Zay nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket. „Márki-Zay Péter hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg októberben, és tetemes előnyt. Ebből már tetemes hátrány lett, hovatovább fideszes kétharmad. Talán a kevesebb, megfontoltabb, egyértelműbb beszéd most több szavazatot hozott volna” – fogalmazott a Jobbik elnöke.

„Nincs mit szépíteni: elvesztettük ezt a választást. Eltűnt legalább 800 ezer ellenzéki szavazó, és erre nem csak a rendszer működése, a hatalom erőforrásfölénye vagy a kampányban elhangzó néhány, a propaganda által hazug módon kiforgatott mondat a magyarázat. Ennek az okait fel kell tárnunk és meg kell értenünk”

– írja Donáth Anna, a Momentum elnöke a közösségi oldalán. Hozzáteszi: nem szabad most egy-egy bűnbakot keresni, a bukásért ugyanis minden ellenzéki politikus felelősséggel tartozik.

Forrás: Donáth Anna közösségi oldala
Forrás: Donáth Anna közösségi oldala

„Most az a feladatunk, hogy a most érzett dühünket és csalódottságunkat teremtő erővé formáljuk és hogy felkészítsük a lelkünket a következő időszakra. Mert a szabad Magyarországért folytatott küzdelem hosszabb és nehezebb lesz, mint azt bármikor is gondoltuk volna.” – zárja bejegyzését a politikus.

Toroczkai László pártelnök beül a parlamentbe, és ő lesz a frakcióvezető, mondta Dúró Dóra, a Mi Hazánk alelnöke az ATV-nek. Arról is beszélt, hogy „ellenzékváltásra van szükség”. Dúró Dóra szerint az ellenzéki oldalon egyedül ők nyertek ezzel a választással, és nem a szervezeti felépítés a probléma az ellenzékkel, hanem az, hogy nem tudtak versenyképes víziót felmutatni a szavazóknak. A Mi Hazánk hét mandátummal jutott be a parlamentbe.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke hétfő délutánra. Arról beszélt, hogy még ki kell elemezni, „pontosan mi történt tegnap, hogy történhetett meg ez a választási vereség ellenzéki szempontból”, és hogyan szakadhatott ketté az ország egy erősen ellenzéki Budapestre és többnyire kormánypárti vidékre. Számos kérdést kell tisztázni a kampánnyal kapcsolatban is.

„Lehet például, hogy nem tett jót, hogy a miniszterelnök-jelöltünk egy végtelen monológgá változtatta a kampányunkat.”

Kanász-Nagy azt mondta, az LMP továbbra is marad a zöld politika útján, a zöld politikát fogják képviselni a parlamentben belül és a parlamenten kívül is. „Mi egy olyan igazságos, fenntartható és élhető országért fogunk dolgozni a továbbiakban is, ahonnan a fiataloknak nem kell elmenniük, (…) és ahol a jövő generációnak érdekeit mindig szem előtt tartjuk.”

Szeretnék megőrizni környezetünk élhetőségét, és harcolni fognak a klímaváltozás negatív hatásai ellen. Olyan országot szeretnének, ahol a szociális biztonság mindenkinek jár, és „ahol az infláció növekedése nem eszi meg a béreket és a nyugdíjakat” – fogalmazott Kanász-Nagy.

Az ukrán külügy hétfőn közleményt osztott meg a Facebook-oldalán, amelyben reagáltak Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is megemlítő győzelmi beszédére.

„Ukrajna külügyminisztériuma tiszteletben tartja a magyar emberek akaratát az országgyűlési választásokon. Ugyanakkor Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének nincs oka azt állítani, hogy a választások megnyerése útján meg kellett küzdenie Ukrajna elnökével” – írták. Szerintük Zelenszkij nem vett részt a magyar választási kampányban, hiszen fontosabb üggyel, az orosz agresszió elleni küzdelemmel foglalkozik.

„Hálás lehet a miniszterelnök ukrán elnöknek azért, hogy a háború nem érte el Magyarország határait, az ukrán emberek hősiességének köszönhetően, amivel visszatartották Putyin elnök erőszakos tetteit”

– írják. Hozzátették: arra számítanak, hogy Budapest egyértelműen elítéli ezeket az oroszok bűncselekményeit, és felülvizsgálja Ukrajna megsegítésére irányuló megközelítését.

„Ukrajna biztonsága nélkül Magyarországon sem lesz biztonság. Országunk az ukrán társadalom szerves részét képező ukrán magyarok hazája, akiknek identitását nagyra értékeljük” – zárták a közleményt.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!