Szabó Tímea megköszönte Márki-Zaynak, hogy felszántotta az országot
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a Facebook-oldalán köszönte meg Márki-Zay Péternek azt „az emberfeletti erőfeszítést, amivel felszántotta az országot” – írta a bejegyzésben. Szabó Budapest 10-es számú választókerületében, Óbudán győzte le a fideszes Bús Balázst, a III. kerület volt polgármesterét. Szabó 24 375, Bús 20 952 szavazatot kapott vasárnap.
A Párbeszéd politikusa azt írta: „A sokéves kitartó, a közösség érdekeit szem előtt tartó közös munka a kerületben meghozta gyümölcsét. Akkorát vertünk a fideszes Bús Balázsra, mint ide Lacháza. Pedig, ha volt mocskos, lejárató kampány a 106 körzetben, akkor az enyém biztos a top 3-ban volt.”
Szabó szerint „a legsötétebb orosz titkosszolgálati módszerekkel működő fideszes propaganda” próbálta őt lejáratni, de ez nem sikerült nekik. „Nem működött a propaganda! Hiába vergődtek, hiába költöttek szó szerint százmilliókat az én ellehetetlenítésemre, lejaratásomra, hiába állt a titkosszolgálat hónapokig a házunk előtt, rólam nem találtak semmi terhelőt – én velük ellentétben nem loptam, nem csaltam, nem jachtoztam –, ezért kénytelenek voltak kitalálni a legvadabb hazugságokat” – írta.
Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom