„Isten halott. – Nietzsche.”/ „Nietzsche halott. – Isten.” A közismert graffiti passzol a mi esetünkre is, ugyanis Demeter Szilárd, aki végtelen cinizmussal közölte a sajtósokkal halálhírüket, valószínűleg maga is politikai „halott”, sőt, a sajtósokkal ellentétben, ő lehet, már tudja is, csak egyelőre titkolni próbálja.

Sokszorosan visszatérő motívum ez a „nem vesznek komolyan”. Mintha az a tény, hogy öt éve vállalkozom és ebből élek, önmagában nem lenne elég, még bizonyítanom kellene mellette valamit.

Másfél hónapnyi izgalom, készülődés és várakozás után március végén megnyomtuk a képzeletbeli start gombot: elindult a Transtelex. Arra vállalkoztunk, hogy egy független, kritikus, korrekt lapot indítunk, ahol olyan témákat dolgozunk fel, amelyek az erdélyi magyarokat leginkább foglalkoztatják. Indulásunk óta eltelt fél év, ez pedig elegendő idő arra, hogy a magunk számára is levonjunk bizonyos konklúziókat.

Ami különösen nagy kihívássá teszi azt, hogy II. Erzsébet temetése alkalmából valamit az „erzsébeti korról” írjunk, az az, hogy ilyen igazából nincsen. És hogy pár hónap múlva, III. Károly megkoronázásakor kik lesznek a britek, és milyen sors vár rájuk az új Karoling-korban, ők maguk még csak megkérdezni se merik.

A folyamatok megértésének tétje nem kevés, mert a félremagyarázott és rosszul kezelt, vagy politikai célból manipulált feszültségek gyorsan eszkalálódnak, nyílt konfliktussá alakulhatnak.

Felvázoljuk, milyen erők néznek egymással farkasszemet a Tajvani-szoros két oldalán, és milyen lehetőségei vannak Kínának, ha katonai erővel akar fellépni Tajvannal szemben. Kína hadászati képessége elméleti lehetőséget ad katonai megoldásokra, nincs meg azonban az elsöprő erőfölény, ami magabiztossá tehetné. Számos körülmény nehezíti az inváziót, ráadásul ennek lennének látványosabb logisztikai előkészületei, amelyeket nehéz elrejteni.

Most már tudjuk, minek tartotta Orbán Hegedüs Zsuzsát: első osztályú udvari bolondnak. Az már inkább sajnos vérfagyasztó, hogy a szegénységben élők millióinak, köztük éhező gyerekek százezreinek ügyét egy dilettáns bohóc képviselte a kormányban 12 évig.

„Azok, akik számára gyomorforgató a faji politika, kifejezhetik ellenérzésüket vagy magukban tarthatják – mindkettőt látszólag azonos eredménytelenséggel. Mi a teendő, amikor a magyar hegemón ennyire kényelmesen megeresztheti a nadrágszíjat?” Szilágyi Botond véleménycikke Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán.

„Tehát a miniszterelnök úr nem lehet rasszista. Szép. Ámde ha minden ember szellemi és erkölcsi értelemben egyenlő (mindannyian Istent tükrözik vissza), akkor a fajkeveredés ellenzése abszurdum.” Tamás Gáspár Miklós véleménycikke Orbán Viktor tusnádi beszédéről.

Előbb hangos felháborodás övezte a nacionalista rendzavarókat Tusványoson, hiszen a nacionalizmus mélységesen megvetendő (már, ha román), majd lelkesen tapsoltak a fajelméleti fejtegetések után. Végül is, egy kis náci szöveg, megtoldva gázkamrás viccekkel, sosem ártott, ugye?

Nem igazán meglepő, hogy klerikális körökből érkezik az újabb tudománycáfolás, és az sem, hogy a jobboldallal paktálnak le. De valahogy mégis, lehetne ezt komolyabb szinten is.

A kommunizmus és ezzel talán összefüggésben az önelvű politikai és kulturális közösség pillanatnyilag itt nálunk – halott. Helyette nincs semmi, a hiánynak nincs se politikai, se kulturális pótlása. A revízió tehát, azt hiszem, folyamatban van. És nekem máris hiányzik romániaiságom, hiányzik Erdély: a valóságos, létező és az ideális, a kommunista is.

A dekrétum az előttünk járó nők generációinak véres valósága, számunkra, fiatal nők számára pedig hallomásból ismert rémtörténet volt, ami mostanában viszont kezd gyanúsan közelinek tűnni.

Közismert Eco aforizmája, miszerint a Facebook és a többi közösségi háló az ostobák invázióját jelenti. Engem azonban nem is ez a jelenség aggaszt, hanem a zsigeri reakciók elburjánzása.

A Krónika hasábjain a minap megjelent egy furcsa írás. A szerző fontosnak látta, hogy pár héttel azután, hogy „a sajtó alaposan megszellőztette” Molnár Beáta meggyilkolásának esetét, arról írjon: megfeledkezni látszunk a nők által elkövetett erőszakról.

Az iskolai szexuális felvilágosítás törvényes kereteinek parlamenti vitája kapcsán hideglelős és vérfagyasztó szellemi sötétségbe volt alkalmunk ismét betekinteni.

Ez a gyilkosság párkapcsolaton belüli erőszak, nők ellen elkövetett erőszak, az abúzus legsúlyosabb végkimenetele, nőgyilkosság.

Mi kell ahhoz, hogy kimondjuk, hogy ha valaki „csak” egyszer is súlyosan bántalmaz valakit, az nem hiba, hanem bűncselekmény. Ha az a valaki többször bántalmaz embereket, az nem tévedett, hibázott vagy vesztette el pillanatnyilag a józan ítélőképességét, hanem visszaeső bűnelkövető.

Az érti „a társadalmi valóságot”, aki nyer; aki veszít, az utópikus álmodozó vagy „a múltban él”; tehát a valóság fő megkülönböztető jegye az, hogy az üzleti, politikai, katonai versenyben ki kerekedik fölül.

Van egy alapvető tévedés, ami a legtöbb érvelést összeköti: hogy Putyin egy racionális szereplő, aki racionálisan reagál különböző ösztönzőkre. Hogy lehet vele minden fél számára többé-kevésbé elfogadható kompromisszumokat kötni, csak jobban kell akarnunk. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy Putyin irracionális lenne.

Szeretném tisztán és jól érthetően kimondani a konklúziót: olyan társadalomban élünk, melyben alapszabály, hogy a politikus, aki kiállna a roma emberek emberi és szociális jogainak maradéktalan érvényre juttatása mellett, nem lehetne többé politikus.

A mai Romániában elég kis mértékű biztonságot érezhet az ember. A diktatúra után hosszú átmeneti időszak következett, és az EU-hoz való csatlakozás is csak részben hozta meg, amire vágytunk.

Orbán Viktor és a Fidesz áprilisi választási győzelmét a deformálódott magyar médiakörnyezet további torzulása követheti, amelyben a megmaradt független szerkesztőségek a túlélésért küzdenek, és igyekeznek megőrizni az újságírás eredeti küldetését, ahogy azt demokratikus társadalmakban értelmezik. A Nemzetközi Sajtóintézet publicisztikája a sajtószabadság világnapján.

A Marosvásárhely közelében talált, megégetett levélszavazatok kapcsán a Maszol Parászka Boróka ellen indított lejárató kampányt, aminek következtében az újságíró halálos fenyegetéseket is kapott.

A holokauszt kapcsán felmerülő passzivitás, semlegesség, a döntés elhárítása, a parancs teljesítése mind elősegíthette a zsidó népirtást. Amikor egy-egy vallási vagy népcsoportot ér hátrányos megkülönböztetés, ott nem lehet semlegesnek maradni – aki erre hivatkozva nem tesz semmit, az maga is az elnyomót segíti. Szombat a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.

Az ellenzéki pártoknak 12 éve nincs válaszuk arra, mitől lenne jobb az embereknek, ha rájuk szavaznának.

A csíki vallási vezetők nem voltak nagyvonalúak a Csíki Játékszín plakátja kapcsán, holott az sosem jó, ha a művészetnek magyarázkodnia kell.

Arra törekszünk, hogy a Transtelex a bátor kísérletezés számára is teret nyújtson, és rövid idő alatt meghatározó sajtóműhellyé váljon.

Mondatok, amiket február 17-én akartál volna elolvasni.