Közélet

Az alkotmánybíróság elkaszálta azt a törvényt, ami az állami nyugdíjak és fizetések halmozását szabályozta
Az alkotmánybíróság elkaszálta azt a törvényt, ami az állami nyugdíjak és fizetések halmozását...
A törvény szerint a nyugdíjkorhatárt elért állami alkalmazottak nem kaphattak volna nyugdíjat és fizetést is egyszerre.
Vizsgálatot rendelt el a gazdasági miniszter a Román Lottótársaságnál az új arculat miatt
Vizsgálatot rendelt el a gazdasági miniszter a Román Lottótársaságnál az új arculat miatt
A pár napja bemutatott logó kísértetiesen hasonlít három másik cég logójára, illetve arra a grafikára is, amelyik két online képforgalmazónál is néhány euróért megvásárolható.
Őrizetbe vettek egy aradi rendőrt, aki halálra verhetett egy roma férfit
A rendőrség először azt közölte, hogy a 32 éves férfi „rosszul lett”, a család azonban súlyos erőszak nyomait fedezte fel a holttestén.
Engedélyhez köti és korlátozza az ukrajnai és moldovai gabona importját Románia
Engedélyhez köti és korlátozza az ukrajnai és moldovai gabona importját Románia
A kormány közvitára bocsátotta az erről szóló sürgősségi rendelet tervezetét.
Őrizetbe vették Mioveni szociáldemokrata polgármesterét
Befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják Ion Georgescut, aki tagadja a vádakat.
Asztalos Csaba: A választások miatt 2024 nem alkalmas a melegek jogainak rendezésére Romániában
Asztalos Csaba: A választások miatt 2024 nem alkalmas a melegek jogainak rendezésére Romániában
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke szerint egy ilyen jogszabályjavaslat megvitatása a 2024-es választási szuperévben a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos manipulációknak és...
Ha a PNL törvénytervezete átmegy, a drogkereskedelmet ezentúl börtönnel büntetik
Ha a PNL törvénytervezete átmegy, a drogkereskedelmet ezentúl börtönnel büntetik
A tervezet ugyanakkor bizonyos pszichoaktív szerekkel kapcsolatos bűncselekményeknél 3-10 évre növeli az előírt büntetést.
Felfüggesztették a besztercei tanítónőt, aki a szülők szerint a székhez ragasztószalagozott egy...
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaros kisfiú azzal válthatta ki a tanítónő haragját, hogy megdobta osztálytársát egy darab gyurmával, és nem bírt nyugton ülni.
Iohannis részvétét fejezte ki a velencei balesetben meghalt 21 áldozat családjának
Iohannis részvétét fejezte ki a velencei balesetben meghalt 21 áldozat családjának
A balesteben legalább 21 ember, köztük két gyerek meghalt, és mintegy 20 másik megsérült a Velence melletti Mestre településen.
A hirdetőknek kedvezne a Ringier, nyomásgyakorlással vádolják a svájci kiadót romániai lapjai
A hirdetőknek kedvezne a Ringier, nyomásgyakorlással vádolják a svájci kiadót romániai lapjai
Kirúgták a Gazeta Sporturilor főszerkesztőjét, több mint 90 újságíró tiltakozik nyílt levélben a döntés ellen.
Kövess minket Facebookon is!