Dominic Fritz lemondott az USR elnöki jelöltségéről, Câmpulung polgármestere annál inkább megszerezné

Cătălin Drulă USR-elnök, a párt szempontjából csalódást keltő önkormányzati és EP-választások utáni lemondását követően, úgy tűnt, hogy az ex-elnök által favorizált Dominic Fritz temesvári polgármester lehet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) új elnöke.

Dominic Fritz azonban úgy döntött, hogy mivel nem szeretne támadási felületet biztosítani, illetve nem szeretne széthúzást az USR-n belül, ezért nem indul az elnöki tisztségért.

„Ami engem ebben a folyamatban hajt, az nem a személyes ambícióm – mindent, amit meg akartam nyerni, már megnyertem múlt vasárnap –, hanem a kötelességtudat egy olyan párt iránt, amelyben otthon érzem magam, és amelyre Romániának szüksége van. Köszönöm a sok üzenetet és telefonhívást az elmúlt napokban, a bizalmat és a bátorítást” – mondta Dominic Fritz.

Azt is elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy az elnökjelöltség és a pártelnökség szétválasztására vonatkozó javaslata jelenleg nem tűnik elég vonzónak.

A G4Media értesülései szerint Dominic Fritz még nem rendelkezik román állampolgársággal, és ez a jövőben negatív következményekkel járhat a pártra nézve, ha ő vállalná a párt elnöki tisztségét. Van egy legfelsőbb bírósági döntés, amely a pártelnöki tisztséget a köztisztviselői tisztséggel teszi egyenlővé, és ahhoz, hogy valaki köztisztviselői tisztséget töltsön be, román állampolgársággal kell rendelkeznie. Dominic Fritz elmondta, hogy még nem rendelkezik román állampolgársággal, de folyamatban van annak megszerzése. Ha jelenleg ő nyerné el a párt vezetését, és az elnöki tisztségét megtámadnák, a pártnak gondjai adódhatnának a pártjegyzékben.

Câmpulung polgármestere lehet az USR új elnöke

Elena Lasconi, Câmpulung újraválasztott polgármestere bejelentette, hogy jelölteti magát az USR vezetésére,. Ő korábban azt nyilatkozta, hogy meg akar győződni arról, hogy az USR tagjai azt akarják, hogy a pártot az alapoktól kezdve megreformálják. Úgy tűnik, már biztos ebben.

„Úgy döntöttem, hogy benyújtom a jelölésemet az USR elnöki tisztségére. Az ok: a párt újjáépítése, a pártállam egyetlen alternatívája” – mondta Elena Lasconi. Biztosította a câmpulungiakat, hogy hűséges marad hozzájuk.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!