Mircea Geoană nem akar a PSD elnökjelöltje lenni, inkább függetlenként indulna

Mircea Geoană egy interjúban bejelentette, hogy nem akar a PSD elnökjelöltje lenni a választásokon, hanem függetlenként indulna. Szerinte az elkövetkező időszak a független jelölteké lesz, ahogy azt a helyi és európai parlamenti választások is bizonyították. Geoană hangsúlyozta, hogy nyitott a széleskörű támogatásra, de csak akkor, ha tiszteletben tartják Románia stratégiai érdekeit. Ez a kijelentés azt követően történt, hogy hírek jelentek meg arról, hogy a PSD esetleg őt jelölné elnöknek. Ezen kívül a PNL is bejelentette, hogy saját jelöltet állít a választásokra.

Marcel Ciolacut PSD országos politikai tanácsát követő sajtótájékoztatón kérdezték meg az újságírók, hogy beállna-e a Szociáldemokrata Párt Geoană mögé. A PSD elnöke azt mondta, hogy évek óta nem beszélt már a NATO főtitkárhelyettesével. Hozzátette, hogy mielőtt egyáltalán felmerülne Mircea Geoană jelölése, le kellene ülni tárgyalni vele. Szerinte a választók nem szívesen szavaznak a múltra. Ciolacu azt is kijelentette, hogy a július elején esedékes kongresszuson döntenek az államfőjelölt személyéről, és Mircea Geoană indításának lehetőségét eddig nem vitatták meg.

Az RMDSZ-nek az EP-választás jelentette a szuperválasztási év legnagyobb kihívását, azonban a két kormánypárt számára a szeptemberi elnökválasztás lesz a próbakő, és hetenként röppen fel újabb és újabb forgatókönyv ezzel kapcsolatban, hisz tudvalevő, az a párt vezeti az országot, aki az államelnököt adja. Így hiába teljesített nagyon jól a PSD, ha az elnökválasztásokon alulmarad, továbbra is a liberálisoké lesz az aduász, akik úgy gondolják, be tudják húzni az elnökválasztást Nicolae Ciucăval. Hogy ez mégse történhessen meg, egyre gyakrabban emlegetik azt a forgatókönyvet, hogy a szociáldemokraták mégiscsak bevállalnák, hogy a független Geoanăt támogassák, és akkor Ciolacu maradna a miniszterelnök.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!