Oroszország

Népszavazást kezdeményeznek az Oroszországgal való egyesülésről Luhanszk, Donyeck, Herszon és...
Az esetleges egyesülés fontos lehetőséget kínál Oroszország számára a háborús startégiáját illetően.
Elemzők: Putyin szövetségest keresett, azonban megtapasztalta Hszi elvtárs barátságának határait
A jelek arra utalnak, hogy a két ország közötti, korábban hangoztatott „barátság” ellenére Moszkva nem élvezi Peking feltétel nélküli szövetségét.
Fordulat: már őszre elpárologhat az orosz költségvetés brutális többlete
A szankcióknak is szerepe van abban, hogy Oroszország bevételei elkezdtek visszaesni.
Véget ért a béke aranykora, és nem tudjuk, mikor ér véget a háború
De ha segítünk Ukrajnának, akkor Kijev feltételeivel érhetnek véget a harcok – legalábbis az Egyensúly Intézet és a NATO meghívott szakértői szerint. A keddi panelbeszélgetéseken kiderült, hogy bár...
Oroszország péntektől nem részes állama az Emberi Jogok Európai Egyezményének
Az Európa Tanács az Ukrajnai ellen indított háború miatt március 16-án kizárta tagjai közül Oroszországot.
Nemkívánatos személynek nyilvánította a moszkvai román nagykövetség egyik tagját az orosz külügy
A romániai orosz nagykövetség egyik munkatársának a kiutasításra jött a válaszlépés.
Az EU elhozná az igazi rezsicsökkentést
Az Európai Bizottság és a cseh uniós elnökség az áram és a gáz árának leszorítására és az energiacégek extraprofitjának megadóztatására készül, miután a Gazprom zsarolása miatt tovább romlott az...
Ársapka, spórlás, szolidaritási adó – ezekkel a javaslatokkal állt elő az Európai Bizottság
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ahol az energiaválságra előkészített öt pontból álló javaslatcsomagot mutatta be.
Gorbacsov halála után még inkább bekeményített a Kreml a sajtóval és az ellenzékkel szemben
Beszüntetett lapok, gyerekrajzverseny elleni tiltakozás miatt többéves börtönbüntetés, a háborút háborúnak nevező nyilatkozatok vagy külföldi névjegykártyák birtoklása miatti letartóztatások,...
Kövess minket Facebookon is!