Fordulat: már őszre elpárologhat az orosz költségvetés brutális többlete

Augusztusra elpárolgott a tavasszal még brutálisra duzzadó orosz fizetési mérleg-többlet, és mivel Oroszországban a bevételek növekedése lassul, a kiadásoké viszont gyorsul, ősszel bekopogtat az orosz gazdaságban is a költségvetési hiány, ami az eddigiekhez képest komoly fordulatot jelent – derül ki az orosz gazdasági minisztériumnak a 2022-es év első nyolc hónapjáról publikált, és a Bloomberg által összefoglalt adataiból.

Kissé leegyszerűsítve eddig az volt a helyzet, hogy miközben a megugró szénhidrogén-áraknak és az érintetlen exportlehetőségeknek köszönhetően Oroszország bevételei folyamatosan nőttek, addig a nyugati cégek kivonulásának köszönhetően a behozatal enyhén mérséklődött, és ez kettős tendencia évtizedes rekordot eredményezett a második negyedévben mért 70,1 milliárd dolláros szufficittel – írja a fejleményekkel kapcsolatban a Telex. Azonban miután az Európai Unió szankciókat vetett ki az orosz kőolajimportra, Moszkva pedig a vezetékeket el-elzárogatva a tavalyi harmadára csökkentette az Európába irányuló földgáz mennyiségét, az orosz exportbevételek szárnyalása jelentősen lelassult. Mindeközben viszont a Kreml két kézzel kezdte el a pénzt szórni, hogy az átlagemberek minél kevesebbet érezzenek a nyugati szankciók hatásaiból (arról nem is beszélve, hogy a hadiállapot deklarálása nélkül is irtózatos összegekbe kerül az ukrajnai hadviselés) és a rezsimet ne temesse maga alá az összeomlófélben lévő gazdaság.

Ez a két tendencia augusztusra oda vezetett, hogy a többlet elpárolgott, Natalia Lavrova közgazdász pedig úgy látja, szeptemberre már deficitbe csúszik az orosz költségvetés (ami önmagában még nem tragédia). Lavrova ráadásul arra is felhívta a figyelmet, hogy Oroszország a 2022-es költségvetés egyensúlyát 100 dollár/hordós kőolajárhoz kötötte, de jövőre ehhez már hordónkénti 108 dolláros kőolajárra lesz szükség.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!