Véget ért a béke aranykora, és nem tudjuk, mikor ér véget a háború

2022. szeptember 13. – 21:38

frissítve

Véget ért a béke aranykora, és nem tudjuk, mikor ér véget a háború
Egy mikolajivi ház lakója áll a lebombázott háza előtt 2022. szeptember 11-én – Fotó: Umit Bektas / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

„Senki nem tudja pontosan meghatározni, mikor érhet véget Ukrajnában a háború. De ha segítséget nyújtunk Ukrajnának, azzal elősegítjük, hogy ne Moszkva, hanem Kijev feltételei mentén érjen véget a konfliktus”

– mondta kedd délelőtt Petr Lunak, a NATO Nyilvános Diplomácia részlegének igazgatóhelyettese az Egyensúly Intézet és a NATO közös biztonságpolitikai rendezvényén.

A keddi eseményen három panelbeszélgetésen is az orosz–ukrán háborúról volt szó:

  • első körben a háború biztonsági kérdéseiről és a harcok kelet-közép-európai kontextusáról volt szó;
  • a második panelen a NATO szerepét, és annak várható jövőjét elemezték, kiemelve a jövőbeni svéd és finn csatlakozást;
  • a harmadik beszélgetésen pedig az ukrajnai háború hazai vonatkozásait vették át a résztvevők.

A három kerekasztal-beszélgetés előtt felszólaló Lunak szerint az ukrajnai háború kitörése óta egy sokkal veszélyesebb világban élünk. „Amikor 2011-ben Lisszabonban kidolgoztuk a NATO stratégiai védelmi koncepcióját, Vlagyimir Putyin orosz elnökre még partnerként tekintettünk, Kína pedig meg sem volt említve a szövegben. Most Oroszország jelenti a NATO számára a legnagyobb közvetlen fenyegetést, és Kína is komoly kihívást jelent a biztonságunkra.”

A bankok nem állítják meg a tankokat

„Fontos, hogy Oroszország pozíciójának meghatározásakor figyelembe vegyük az elmúlt napok eseményeit. Putyin hatalmas hibát követett el Ukrajna megtámadásával: ez legalább akkora katonai blamázs, mint amit az Egyesült Államok elkövetett Irakban” – mondta az első beszélgetésen Max Bergmann, a Center for Strategic & International Studies nevű agytröszt Európáért felelős igazgatója.

„Katasztrofális helyzetbe került Oroszország, rengeteg embert és eszközt veszítettek – igaz, még mindig nem rendeltek el általános mozgósítást. Egyelőre viszont úgy tűnik, csak akkor tudják megtartani a pozícióikat, ha ezt elrendelik, ez viszont politikailag kockázatos. Rendkívül népszerűtlen lenne, és a rezsim a saját fennmaradását kockáztatná.”

Bergmann szerint fontos hangsúlyozni, hogy az Oroszország elleni szankciók kidolgozásakor az amerikaiak nem azt gondolták, hogy ettől meg fog változni az oroszok hozzáállása. „A bankok nem állítják meg a tankokat.”

Azonban szerinte fontos az exportkontroll, hiszen ennek már látjuk a következményeit a való életben is – például az autóiparban, ahol az új orosz autókat légzsák nélkül küldik forgalomba. „A nyugati eszközök pótlását gyakorlatilag nem lehet megoldani, Kínának pedig nem érdeke olyan mértékben kisegíteni Oroszországot, hogy túléljék a szankciókat” – mondta a kutató.

Új autók százai várnak egy Moszkva melletti telepen arra, hogy javuljon a dollár-rubel árfolyam – Fotó: Evgenii Bugubaev / Anadolu Agency via AFP
Új autók százai várnak egy Moszkva melletti telepen arra, hogy javuljon a dollár-rubel árfolyam – Fotó: Evgenii Bugubaev / Anadolu Agency via AFP

Szemerkényi Réka volt washingtoni nagykövet, az International Republican Institute vezető szakértője szerint több szempontból is komoly változásokhoz vezetett az elmúlt öt hónap: „Egyrészt mindazok a »puha hatalmi« pozíciók, amelyeket Moszkva megszerzett magának a világban az elmúlt években – legyen szó gazdaságról, politikáról, sportról vagy médiáról –, a háború óta nagyrészt eltűntek, vagy sokkal kevésbé hasznosíthatók, mint február 24. előtt.

Kína viszonya is ambivalens Oroszországhoz: bár nem ítélték el az ukrajnai inváziót, de nem is támogatják aktívan Moszkvát. Sőt, kimondhatjuk azt is, hogy mindaz, amit Oroszország tesz, teljesen ütközik Kína geopolitikai érdekeivel.”

„Szintén kulcsfontosságú tényező, hogy Ukrajnában most alakul ki egy új nemzeti identitás” – tette hozzá Szemerkényi. Szerinte korábban több ponton is megkérdőjelezték az ukrán nemzet önállóságát, és sokan beszéltek vegyes ukrán–orosz identitásról – most viszont nyilvánvaló, hogy még az oroszul beszélő lakosság is ukránnak vallja magát. „Ez az identitás egy szláv nemzet, az orosz nép árulásán alapul, düh és fenyegetettség keretezi, és annyira erős élményt jelent a háború miatt több generáció számára, hogy nem túlzás azt állítani: most dől el, hogy a következő száz évben kit tartanak az ukránok barátnak, kit ellenségnek, kire fognak számítani, és kire nem. Ha magyar szemmel nézünk az eseményekre, a mostani háború felér mindazzal, amit 1848, 1956 és 1989 élményei jelentettek a magyaroknak összesen.”

Az eddig némileg másodhegedűs szerepet vivő kelet-közép-európai országok pedig a politika élvonalába törtek be a szakértő szerint: több esetben is ők viszik a politikai agendát, és meghatározzák a NATO politikáját. „Európa pedig egy új családtagot fogadhat magába Ukrajna személyében – persze még hosszú ideig eltarthat, mire az ország csatlakozhat az Európai Unióhoz.” A NATO egyre aktívabb kelet-közép-európai jelenléte is azt mutatja, hogy megkérdőjelezhetetlen a transzatlanti kapcsolatok jelentősége, és szoros együttműködésre van szükség Amerika és Európa között. „Véget ért a hidegháború utáni korszak, ami a szeretet és a béke aranykorának számított – most pedig visszatértünk a stratégiai jelentőségű konfliktusokhoz.”

Ukrajna békéje a magyar kormány érdeke is

A magyar kormány részéről képviseltette magát a beszélgetésen Ugrósdy Márton, a miniszterelnök politikai igazgatói irodáját vezető helyettes államtitkár. Szerinte a háború miatt át kell értékelnie egész Európának azt, hogy valóban fenyegetést jelent-e Oroszország a kelet-közép-európai régióra.

„Nem reális többé az a kép, miszerint Moszkvából 36 óra alatt bevennék a balti országokat. Nem vagyok biztos abban, hogy Oroszország biztonsági fenyegetést jelent az Európai Unió országaira, és ezt ékesen bizonyítják az orosz hadsereg ukrajnai kudarcai is.”

Ugrósdy hozzátette, megérti azoknak az országoknak az aggodalmát, amelyek közvetlenül határosak Oroszországgal, de Magyarország helyzete teljesen más.

Gyerhacsi polgármestere ukrán zászlóval köszönti a lakosságot az ukrán ellentámadás után – Fotó: Vyacheslav Zadorenko / via Reuters
Gyerhacsi polgármestere ukrán zászlóval köszönti a lakosságot az ukrán ellentámadás után – Fotó: Vyacheslav Zadorenko / via Reuters

A NATO-val kapcsolatban elmondta, folyamatosan fejlesztik a magyar honvédséget, és aktívan részt vesznek a közös biztonsági együttműködésben – kiemelve a Balti-tenger feletti magyar légvédelmet. „Kétség nélkül mondhatjuk, hogy Magyarország érdeke is, hogy Ukrajna egy prosperáló, békés ország legyen, ebben a tekintetben pedig fontos, hogy a NATO is megerősítse magát – így támogatjuk a finn és a svéd csatlakozási törekvéseket is. Emellett biztonsági szempontokból fontosnak tartjuk a NATO és az EU terjeszkedését a nyugat-balkáni régióban.”

Az Oroszországgal szembeni szankciókról már valamivel kritikusabban nyilatkozott a helyettes államtitkár: „Látjuk, milyen szociális feszültségek gerjednek Európa-szerte, ennek következményeit láthattuk a most vasárnapi svéd választás eredményében is. Kezelni kell a szankciók okozta kihívásokat, és bár előtérbe került sok tekintetben a biztonságpolitika, de az elmúlt időszak szőnyeg alá söpört problémái várhatóan újra előkerülnek a közeljövőben, mert egyre erősödik az emberek frusztrációja.”

Ugrósdyval ellentétben a panelen szintén részt vevő Rácz András úgy gondolja, Moszkva továbbra is komoly stratégiai fenyegetést jelent Európa számára. A Német Külpolitikai Társaság (DGAP) külső munkatársa éppen hétfőn értékelte a Telexnek az orosz hadsereg látványos összeomlását Harkivnál, de a szakember szerint

„nem szabad alábecsülni Oroszországot: most úgy tűnhet, hogy a padlón vannak, de fel fognak állni”.

„Láthatjuk, hogy nincs az a status quo ante, amihez visszatérhetnénk. Nincs visszaút a február 24. előtti állapotokhoz, változást hoz a háború mind a NATO, mind Oroszország, mind a posztszovjet térség számára is” – mondta Rácz. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy a háború felgyorsítja a posztszovjet térség szétesését is: „ez a russzkij mir, azaz az orosz világ vége – Kazahsztán is kísérletezik most valamivel, ahogyan Örményország és Azerbajdzsán is egyre távolodik Moszkvától.”

Ráadásul Rácz szerint csak az év végével lépnek életbe az igazán kemény szankciók Oroszországgal szemben, amikor az Európai Unió beváltja az olajembargót. Azonban ettől sem lehet várni azt, hogy az orosz állam politikájában fordulat következhetne: „Az orosz elit változatlan marad akkor is, ha valami történik Vlagyimir Putyinnal: nem jönnek majd megváltóként a kék-fehér liberálisok, és lehet, hogy a Kreml mozgástere egy kicsivel szabadabb lesz, de a körülmények alapvetően nem változnak meg. Oroszország nukleáris hatalmi státusza megmarad, az ENSZ BT-tagsága megmarad, az energiaexportőr szerepe megmarad.”

„Mindeközben Oroszország egy jóval zártabb állam lesz, mint eddig volt – így új, piszkosabb módszerekre lesz szükség az információkhoz. Hogy egy példát mondjak: több ezer terabájtnyi adatot szereztek meg eddig hekkerek az orosz állam szervereiről.”

Deák András György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa szerint alkalmazkodni kell az oroszok által felpumpált energiaárakhoz, a mostani árválság ugyanis várhatóan jóval hosszabb ideig tart majd, mint szeretnénk: „1973-ban indult be anno az olajválság, ami 1978–79 környékére kezdett véget érni, és az irak–iráni háborúval zárult le.”

Deák szerint reális lehetőség, hogy az oroszok teljesen leállítják a gázszállításokat Európa felé, hiszen a korábban szállított napi 400 millió köbméteres mennyiség helyett ma már csak 80 millió köbmétert küldenek naponta a vezetékeken: „Rendkívül csúnya vége lenne, ha leállnának a gázszállítások: egyrészt azonnal globális gázhiányt okozna a helyzet, másrészt a következő két télre sem lenne gáz Kelet-Közép-Európában.”

A dolgok rosszak, és azok is maradnak

A második panelbeszélgetés a NATO szerepéről és a finn–svéd bővülés lehetőségéről szólt – erre meghívták a finn külügyminisztérium munkatársát és a budapesti svéd nagykövetet is. Minna Laajava, a finn külügy biztonságpolitikáért és válságkezelésért felelős osztályvezetője szerint az elmúlt hat hónap történelmi élmény volt Finnország számára is: „sokkoló volt Oroszország inváziója, és alapvetően megváltoztatta az európai biztonsági struktúrát”.

Szerinte a háború hosszú távon is hatással lesz az európai biztonsági rendszerre, éppen ezért szeretné Helsinki szorosabbra fűzni a közös érdekeken alapuló kapcsolatait. „Már 1994 óta partnerként működtünk együtt a NATO-val, közös hadgyakorlatokat és kiképzéseket is folytattunk, az Ukrajna elleni támadás után pedig egyértelmű volt számukra és a közvélemény számára is, hogy az ország csatlakozni akar az észak-atlanti katonai szövetséghez.”

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Finnországgal és Svédországgal folytatott csatlakozási tárgyalások után – Fotó: Yves Herman / Reuters
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Finnországgal és Svédországgal folytatott csatlakozási tárgyalások után – Fotó: Yves Herman / Reuters

Hasonló tapasztalatokról számolt be Dag Hartelius svéd nagykövet is: „Kissé meglepőnek tűnhet, hogy ennyire gyorsan léptünk a NATO ügyében. Svédország viszont soha nem deklarált alkotmányos semlegességet – csak 1939 és 1945 között nyilvánítottuk magunkat semlegesnek. Komoly biztonsági tapasztalatunk van, és a hidegháború idején is 3-4 százalék körül járt a költségvetésünk védelmi része.”

Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa is arról beszélt, hogy a NATO sokat tanulhat a svéd és a finn hadseregtől, például az ellenálló képesség szempontjából:

„A dolgok rosszak, és rosszak is maradnak a belátható jövőben, mert ahogy a kollégák is mondták, nem jöhet vissza semmiféle status quo ante. Az elmúlt harminc évben több európai állam is úgy próbált meg biztonsági stratégiát alkotni, hogy megpróbálta partnerként belehelyezni Oroszországot – most ez megváltozott, mert a legtöbben fenyegetést látnak az oroszokban.”

Ahogy azonban fentebb írtuk, a magyar kormány kevésbé érzi fenyegetve magát Moszkva felől – erre is reagált a harmadik panelbeszélgetés, amely az ukrajnai háború magyarországi következményeit járta körül. Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője főleg arról beszélt, hogy egyetértenek ugyan a kormány honvédelmi politikájával, de nem feltétlenül bíznak a szándékaikban – legyen szó a honvédelmi alapról vagy a hadiállapotról szóló alkotmánymódosításról.

„Sok esetben egyetértettünk mi is a kormány politikájával, többek között abban, hogy a béke biztosításához erős hadseregre van szükség” – mondta Lukács László György, a Jobbik képviselője, aki szerint a kormány sokáig az oroszokat favorizálta az ukránok helyett, aminek meg is lett az eredménye: „Láthatóan rossz oldalt választottak, ahonnan most úgy próbálnak kitáncolni, hogy azért maradnának is Moszkva mellett.”

Menekültek egy beregszászi iskolából átalakított menedékházban – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Menekültek egy beregszászi iskolából átalakított menedékházban – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Demkó Attila, a fideszes elitképzőnek számító Mathias Corvinus Collegium geopolitikai intézetének vezetője szerint viszont egyáltalán nincs szó arról, hogy a kormány oroszpárti politikát folytatna: „Amit Magyarország csinál, az 90 százalékban megegyezik azzal, amit a többi európai ország csinál. Budapest nem ellenkezett egyetlen NATO-döntésnél sem, a magyar haderőfejlesztés egy irányban áll a NATO-célokkal. Nem Kínával vagy Oroszországgal működünk együtt, hanem Németországgal, Csehországgal, Horvátországgal, Svédországgal, a környező országokkal és más NATO-tagállamokkal. Örülnénk, ha a lengyelekkel is együtt tudnánk most működni.”

„Azonban látni kell, hogy egyes területeken nincs bizalom az ukrán és a magyar kormányzat között, elsősorban a kárpátaljai magyar kisebbség ügye miatt”

– tette hozzá Demkó, kiemelve az ukrajnai nyelvtörvény ügyét vagy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőjének kitiltását. „Persze most erről nem kellene hogy szó essen, mert Ukrajna mészárlás alatt van, mindennap mészárlás alatt áll, de az elmúlt fél év érzelmi tölteteire választ adhat ez a dilemma. Ez sokak számára érzelmi ügy – amit hiába közelítenénk meg racionálisan, de a legtöbbször az érzelmek fűtik a politikát. Talán erősebben is, mint a jövőbeni prosperáló együttműködés reményei. De a magyar közösséget érintő kérdéseken kívül szinte mindenben egyetértünk az ukránokkal.”

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!