Oroszország péntektől nem részes állama az Emberi Jogok Európai Egyezményének

2022. szeptember 13. – 09:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország szeptember 16-tól nem részes állama az Emberi Jogok Európai Egyezményének, miután Oroszországot az Ukrajnai ellen indított háború miatt március 16-án kizárta tagjai közül a kontinens legnagyobb nemzetközi szervezete, az Európa Tanács – közölte Marija Pejcinovic Buric, a 46 államot számláló Európa Tanács főtitkára az MTI közlése szerint.

Marija Pejcinovic Buric közleményében kiemelte, az orosz állampolgárokat szeptember 16-tól nem védi az Emberi Jogok Európai Egyezménye.

„Sajnálatos, hogy Oroszország távolmaradásával az Emberi Jogok Európai Egyezményétől még inkább elszigeteli magát a demokratikus világtól, és több mint 140 millió orosz állampolgárt foszt meg az egyezmény által biztosított emberi jogi védelemtől”

- fogalmazott.

A főtitkár kiemelte ugyanakkor: az Európa Tanács továbbra is támogatja az emberi jogok védelmezőit, a demokratikus erőket, a szabad médiát és a független civil társadalmat Oroszországban, és együttműködik velük. Buric reményét fejezte ki, hogy egy napon az orosz állampolgárok ismét élvezhetik az Emberi Jogok Európai Egyezményének védelmét.

Emlékeztetett, az egyezmény értelmében Oroszországnak jogi kötelezettség az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának minden ítéletének és határozatának végrehajtására a szeptember 16-ig elkövetett cselekményekkel vagy mulasztásokkal kapcsolatban. Az Európa Tanács továbbra is mindent megtesz az igazságosság és az elszámoltathatóság biztosítása érdekében az Oroszországgal kapcsolatos ügyek érintettjei számára – húzta alá.

Miután Oroszország háborúja továbbra is emberek millióinak okoz fájdalmat és szenvedést Ukrajnában és szerte Európában, az Európa Tanács ismételten felszólítja az orosz vezetést, hogy azonnal állítsa le a háborút, és vessen véget saját népe folyamatos elnyomásának – tette hozzá az strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára.

A Kreml egyébként azt állítja, a NATO-tagok aláássák az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia védelmére létrehozott európai testületet. A valóságban Oroszország és az Európa Tanács kapcsolatát mindig is a konfrontáció jellemezte.

Oroszország 1996-ban csatlakozott az Európa Tanácshoz, Borisz Jelcin akkro elnök kérésére. Az elképzelés az volt, hogy ez majd segíteni fogja a demokratikus átmenetet az országban. Oroszország képviseleti jogait február 25-én – az ukrajnai inváziót követő napon – felfüggesztették, ahogy tették ezt a 2001-es második csecsen háború idején, valamint 2014-ben, amikor Oroszország megszállta a Krímet és Kelet-Ukrajnát.

Az Európa Tanács egy regionális, nemzetközi szervezet, amelynek Strasbourg a székhelye. 1949-ben jött létre laza, kormányközi együttműködésként, és szemben az Európai Tanáccsal és az Európai Unió Tanácsával, nem az Európai Unió intézménye. A kontinens legnagyobb nemzetközi szervezeteként most 47 tagja van, azaz Belaruszt és a Vatikánt kivéve minden európai állam a tagja – hazánk 1990 novemberében csatlakozott a szervezethez. Legfontosabb intézménye az Emberi Jogok Európai Bírósága, de a szervei közé tartozik a független alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottság is.