Eloltottak egy lámpát

Amikor megtudtam, hogy a Szabad Európa magyar szerkesztősége lehúzza a rolót, az első gondolatom az volt, hogy megint kialudt egy utcalámpa Magyarországon. Nem dőlt össze semmi, nem lett fekete az ég, csak egy fénycsóvával lett kevesebb és az ilyen apró fénycsóvák hiánya miatt gyűl össze a lassan fojtogató éjszaka.

A hír hivatalos, udvarias közlemények mögé van rejtve, de attól még ordít: egy politikai döntés odafentről úgy ítélte meg, hogy a magyar közönségnek már nincs szüksége erre a fényre. Pont olyan könnyedén kapcsolták le, mint egy elöregedett lámpát egy mellékutcában, amelyre valaki azt mondta, hogy már nincs rá szükség, úgy sem látja senki, spóroljunk…

Régebb innen-onnan hallottam történeteket, meséltek róla, hogy milyen volt a Szabad Európát hallgatni, amikor még titok volt minden igaz mondat. Halkan szólt a készülék, fél szem az ablakon, nehogy valaki meghallja. Nem gyertyás-rózsaszirmos-halkzeneszólazéjszakában-romantika volt ez, hanem túlélési technika egyik nüansznyi mozzanata. És most, 2025-ben valahogy mégis sikerült újra eljutnunk oda, hogy a tisztességes tájékozódás megint luxustárgy lett, olyan fényforrás, amit a hatalom bármikor lecsavarhat, ha nem tetszik neki az iránya.

Persze lehet szépíteni, hogy az archívum megmarad, meg hogy köszönik a munkát, de a lényeg világos: egy szerkesztőség, amely tényleg nem akart mást, csak az igazat leírni, egyetlen washingtoni rendelettel eltűnik. Mintha valaki messziről eldöntené, melyik magyarországi utca érdemel világítást, és melyik nem. Végtelenül bosszantó az is, hogy aki eddig örült a fénynek, aki használta, aki tájékozódott belőle, az most legfeljebb csendesen bosszankodhat, mert nem ő döntött semmiről. Csak rajta csattan a sötét s minden velejáró rossz emlékek halmaza.

Én magam pár éve, egy késő esti hazafelé úton szülővárosomban éltem át, milyen az, amikor hirtelen kialszik az utcalámpa feletted. Nem történik dráma, csak érzed, hogy valami kiszámítható megszűnt vigyázni rád. Na, pontosan ez történt most is csak nem a járda fölött, hanem a közéletünkben. Persze mindig akad valaki, aki majd megmagyarázza, hogy ez csak egy lámpa volt, majd megszokjuk. Csakhogy ezek a fények nem esztétikai kérdések. Ezek mutatják meg, merre van az út, mi van a sarkon túl, hol vannak a kátyúk, és milyen arc néz vissza ránk egy-egy kapualjból.

A Szabad Európa mostani lekapcsolása azt üzeni, hogy nincs szükség túl sok fényre, elég, ha csak annyi marad, amennyit a hatalom éppen elbír és a többit majd megoldja a félhomály. De mára már pontosan tudja mindenki, hogy a félhomály nem megold, hanem eltakar s a félhomályban könnyebb eltévedni, könnyebb félrenézni, és könnyebb azt hazudni, hogy minden rendben van.

Ezért felháborító, nem szomorú ez a történet. Mert nem egy szerkesztőség zár be, hanem egy elv, hogy a tájékozott állampolgár nem luxus, hanem alap. Ha ezt hagyjuk kiégni, akkor holnap egy másik lámpa is kialszik.

Aztán még egy.

Aztán már csak azt vesszük észre, hogy a város, amelyben élünk, valójában évek óta sötét, csak valaki mindig azt mondta, hogy majd megszokja a szem

Nem, nem fogja. És nem is dolga megszokni!