Mihez kezdene a Tisza az RMDSZ-szel?

Salat Levente izgalmas kérdést vetett fel a Transtelexen megjelent elemző írásában, nevezetesen azt, hogy miként lehetne és kellene átalakítani a magyar-magyar viszonyt a Fidesz esetleges bukása után. Alaposan és kimerítően érvel egy partnerségi, szerződéses viszony mellett, amelyben a mindenkori magyar kormány és a romániai magyar képviselet egymást egyenlő félként elfogadva átláthatóan és számonkérhetően megegyezik a támogatási rendszerről, lecserélve a jelenlegi „hűbéri” rezsimet.

Írása végén azonban a szerző maga is érzi, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, a tizenöt év alatt kialakult viszonyrendszer lebontása és egy teljesen új paradigma kialakítása, valamint a nagyközönséggel való elfogadtatása enyhén szólva is problémás. Szerintem Salat Levente azt is jól látja, hogy egy ilyen változásnak a Tisza irányából kell érkeznie (nevezzük nevén a gyereket, ennek a pártnak van csak reális esélye leváltani a Fideszt).

Igaza van. Szerintem az RMDSZ-elitnek az „átigazolás” a legcsekélyebb gondot sem okozná, a legbőszebb fideszesekből lennének a legelvakultabb tiszások, akik meghirdetnék az átkos orbáni örökség felszámolását, megszerveznék a Tisza Szigetek romániai hálózatát és mindent megtennének azért, hogy az ülep változása ne járjon együtt a rendszer megváltozásával. Gond inkább azokkal a székelyföldi vállalkozókkal lenne, akik a Fidesz pénzére építették birodalmukat. No meg némi macera persze lenne az istenadtával, amelyiknek jó része azonosult az orbáni világképpel és a váltás okozna náluk valamilyen kognitív disszonanciát, hogy ezek (akik ugyanazok) miért mondják nekik azt, amit eddig azok mondtak, akik akkor még nem voltak ezek. De a templomban majd elmagyaráznák nekik, hogy jóvanazúgy.

Az igazi kérdés az, hogy hogyan viszonyulna a Tisza a kérdéshez. Nos, Magyar Péter nemcsak kormányváltást, hanem rendszerváltást hirdetett meg. Ugyanakkor Nagyváradon és Nagyadorjánban is elmondta, hogy a magyarországi támogatások nem csökkennének, viszont demokratikusabbá, átláthatóbbá tennék a pénzek elosztását. Ez lehetne az elvi alapja, a Salat Levente által részletesen leírt rendszer megteremtésének. Kérdés azonban, hogy a választási kampány elmúltával a Tisza hajlandó lenne-e ilyen mérvű önkorlátozásra, lemondana-e egy olyan rendszerről, amely számára kényelmes? Még nagyobb kérdés az, hogy hajlandó lenne-e egy ilyen új típusú kapcsolatépítésre ugyanazokkal az emberekkel, akik nem akartak találkozni vele sem Nagyváradon, sem Nagyadorjánban, akik „erkölcsi és politikai okokból kifolyólag” nem támogatták a Tisza Párt felvételét az Európai Néppártba, s akik azon kajánkodtak, hogy Magyar lehallgatta a volt feleségét, persze lehet, hogy az október 23-án meghirdetett megbékélési törvény majd erre is kiterjed.

Kevéssé tartom valószínűnek azt, hogy a Tisza a Fidesz korábbi módszerét alkalmazva, egy új romániai magyar párt létrehozásában gondolkodik, ennek a kudarcát Magyar Péter már megtapasztalhatta korábbi pártjában. Sokkal inkább valószínűnek tetszik az, hogy az RMDSZ-ben szerephez jutnak a Tisza deklarált híveiként politizálók, akik áthangolhatnák a Szövetség kommunikációját és akár alternatívát is kínálhatnának annak jelenlegi vezetésével szemben.