Izraeli légicsapások sújtják Bejrút városát

2024. október 2. – 09:41

frissítve

Izraeli légicsapások sújtják Bejrút városát
Felszáll egy repülőgép a Bejrút-Rafic Hariri nemzetközi repülőtéren, miközben füst gomolyog Libanon déli külvárosai felett egy robbanás után, a Hezbollah és az izraeli erők között zajló konfliktus közepette. Fotó: Amr Abdallah Dalsh / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az izraeli hadsereg és a Hezbollah is arról számolt be, hogy szárazföldi összecsapás alakult ki köztük Libanon határán belül.
  • Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy nyolc katonájuk meghalt a libanoni harcokban.
  • Izrael kitiltotta területéről António Guterres ENSZ-főtitkárt.
  • A magyar külügy arra kéri a Libanonban tartózkodó magyarokat, hogy soron kívül hagyják el az országot.
  • A harcokra reagált a forint is, 400 forint közelében jár az euró, fél éve nem volt ilyen
  • Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy Irán „fizetni fog”, amiért kedden körülbelül 180 rakétát lőtt ki Izraelre.
  • Többször rálőttek az izraeli nagykövetség épületére Stockholmban.
  • Robbanások történtek a koppenhágai izraeli nagykövetség környékén.
  • A Hamász vállalta a felelősséget a keddi jaffai terrortámadásért.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) megerősítette, hogy célzott légicsapásokat hajt végre a libanoni fővárosban – írja a Guardian.

Bejrút déli külvárosából három hatalmas robbanást jelentettek, a közösségi médiában közzétett felvételeken pedig nagy füstfelhő látható a terület felett.

Ballisztikus rakéta maradványait vizsgálják a helyiek az izraeli Arad területén – Fotó: Mostafa Alkharouf / 2024 Anadolu Ballisztikus rakéta maradványait vizsgálják a helyiek az izraeli Arad területén – Fotó: Mostafa Alkharouf / 2024 Anadolu
Ballisztikus rakéta maradványait vizsgálják a helyiek az izraeli Arad területén – Fotó: Mostafa Alkharouf / 2024 Anadolu

Meghökkentő látni azoknak a rakétáknak a méretét, amelyeket Irán lőtt ki Izraelre. Az izraeli Arad területére is esett egy hatalmas lövedék, amit a helyiek egyből elkezdtek vizsgálgatni. A Reuters szerint egy ballisztikus rakéta látható a helyszínen készült képeken.

Az iráni fegyveres erők „rendelkeznek a szükséges elrettentő erővel” arra az esetre, ha Izrael nukleáris létesítményeket támadna – állítja az Iráni Atomenergia Szervezet (AEOI) vezetője a BBC szerint.

Mohammad Eslami, az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli támadás lehetőségét viszont nem tartja olyan valószínűleg, mert szerinte Izrael már korábban is fenyegetőzött ezzel.

Ahogy mi is írtuk, Joe Biden amerikai elnök kijelentette, hogy nem támogatja az iráni nukleáris létesítmények elleni csapásokat, és egyértelművé tette, hogy további szankciókat fognak bevezetni Iránnal szemben.

Az izraeli hadsereg szerint az elmúlt órákban 70 „lövedéket” lőttek ki Libanonból Izrael északi részére – írja a BBC.

Az nem világos, hogy a lövedék pontosan mit takar, rakétát vagy más fegyvert. Délután óta Nyugat-Galilea és Felső-Galilea területek voltak a célpontok.

Ezzel egybevág a Hezbollah állítása, ami szerint ma délután rakétatámadásokat hajtott végre az izraeli hadsereg ellen, amivel tankokat semmisített meg és izraeli katonákat ölt meg.

Az IDF szerint a lezuhant lövedékek nyílt területen landoltak, de nem erősítették meg a Hezbollah állításait.

Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy nem támogatják, hogy Izrael kitiltsa a területéről Antonio Guterres ENSZ-főtitkárt, amiért az nem ítélte el Iránt az Izrael elleni rakétatámadásai miatt.

„Az ehhez hasonló lépések nem vezetnek eredményre [Izrael] világban betöltött pozíciójának javításában” – mondja Miller A Times of Israel szerint.

„Az ENSZ hihetetlenül fontos munkát végez Gázában. Hihetetlenül fontos munkát végez a régióban. És az ENSZ, amikor a legjobb módon cselekszik, fontos szerepet játszhat a biztonság és a stabilitás szempontjából” – tette hozzá Miller.

Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő az izraeli külügy bejelentését az ENSZ munkatársai elleni újabb támadásnak nevezte. Elmondta, hogy az ENSZ hagyományosan nem ismeri el a persona non grata fogalmát az ENSZ személyzetére vonatkoztatva.

Matthew Miller nyilatkozik az iráni rakétatámadásokról – Fotó: Kevin Dietsch / 2024 Getty Images
Matthew Miller nyilatkozik az iráni rakétatámadásokról – Fotó: Kevin Dietsch / 2024 Getty Images

Irán „nem keresi a háborút”, de Izrael reakcióra kényszeríti Teheránt – mondta Massoud Pezeshkian iráni elnök a BBC szerint.

Pezeshkian szerint Izrael célja az erőszak kiterjesztése a térségben, és azzal vádolja az országot, hogy nem akar békét. Emellett arról beszélt, hogy Irán meg akarja akadályozni az erőszak elharapózását.

Az iráni elnök korábban a katari Dohában tartott sajtótájékoztatóján figyelmeztetett, hogy Irán „erősebb választ fog adni”, ha Izrael megtorolja a tegnapi csapásokat.

A Hamász fegyveres szárnya, az al-Kasszam Brigádok vállalta a felelősséget azért a tel-avivi lövöldözésért és késes támadásért, amelyben kedden hét ember meghalt – írja a BBC.

A csoport közleményében azt állítja, hogy az elkövetők a megszállt ciszjordániai Hebron városából származtak.

A támadás során egy fegyveres tüzet nyitott a lakosság tagjaira Jaffa városrészben. Az izraeli rendőrség szerint a halálos „terrorcselekmény” egy vasúti kocsiban történt, és a peronon folytatódott. A halálos áldozatok mellett többen megsérültek.

A rendőrség közölte, hogy a fegyverest és egy másik, késsel felfegyverkezett támadót a lakosság tagjai „semlegesítették”.

A jaffai terrortámadás helyszíne 2024. október 1-jén – Fotó: Ammar Awad / Reuters
A jaffai terrortámadás helyszíne 2024. október 1-jén – Fotó: Ammar Awad / Reuters

Joe Biden amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy nem támogatja Izrael részéről az iráni nukleáris létesítmények elleni válaszcsapásokat – írja a Reuters.

„Meg fogjuk vitatni az izraeliekkel, hogy mit fognak tenni, ugyanakkor mind a heten (G7-országok) egyetértünk abban, hogy joguk van reagálni, de ezt arányosan kell megtenniük” – mondta Biden újságíróknak, mielőtt repülőgépre szállt volna.

Irán kedden több mint 180 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre, amit Biden korábban eredménytelennek minősített. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök megígérte, hogy Irán fizetni fog a támadásért.

A Reuters elemzőkre hivatkozva azt írja, hogy Izrael válaszcsapásai ezúttal élesebbek is lehetnek, és Irán nukleáris vagy olajipari létesítményeit is célba vehetik.

Joe Biden amerikai elnök szerdán csatlakozott a G7-országok vezetőivel folytatott telefonbeszélgetéshez, amelynek célja az Irán Izrael elleni támadására adandó válaszlépések – köztük új szankciók – összehangolása volt – közölte közleményében a Fehér Ház.

Biden és a G7-ek egyértelműen elítélték Irán Izrael elleni támadását – tették hozzá. Emellett az amerikai elnök megerősítette az Egyesült Államok teljes szolidaritását és támogatását Izrael és az ország népe iránt.

Hamász vállalja a felelősséget a tegnap este Jaffában történt terrortámadásért, amelyben hét ember meghalt és további 16 megsebesült. A Hamász szerint a támadást végrehajtó két terrorista, Mohammad Mesek és Ahmed Himouni, a terrorszervezet tagjai.

Az egyik terrorista gépkarabéllyal, a másik egy késsel felfegyverezve kezdte öldökölni a Jaffával összenőtt Tel-Avivba tartó villamos utasait, majd a járműről lepattanva megtámadták a Jeruzsálem utca járókelőit. A két terroristát egy biztonsági őr és felfegyverzett civilek „semlegesítették”.

(Times of Israel)

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videónyilatkozatban fejezte ki részvétét az elesett katonák családjainak, röviddel azután, hogy az IDF bejelentette: eddig összesen nyolc izraeli katona halt meg a Libanon déli részén zajló szárazföldi hadműveletben.

„Szeretném szívből jövő részvétemet kifejezni hőseink családjainak, akik ma Libanonban estek el. Isten bosszulja meg őket, és legyen áldott az emlékük” – mondta Netanjahu, aki arról is beszélt, hogy kemény háborút vívnak Irán gonosz tengelye ellen, amely el akarja pusztítani Izraelt. „Ez nem fog megtörténni” – folytatta a miniszterelnök, majd hozzátette: együtt fognak kiállni, és isten segítségével együtt fognak győzni.

„Kiszabadítjuk túszainkat délen, visszahozzuk lakosainkat északon, és garantáljuk Izrael örökkévalóságát” – zárta mondandóját Benjámin Netanjahu.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megbeszélést tart a biztonsági kabinettel az Izrael elleni iráni rakétatámadások után 2024. október 1-jén – Fotó: Avi Ohayon / Anadolu / AFP
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megbeszélést tart a biztonsági kabinettel az Izrael elleni iráni rakétatámadások után 2024. október 1-jén – Fotó: Avi Ohayon / Anadolu / AFP

(BBC)

António Guterres ENSZ-főtitkár az Izrael és Franciaország által összehívott ENSZ Biztonsági Tanács sürgősségi ülésén elmondta, hogy mindössze egy hét alatt a Libanonban uralkodó az egyébként is aggasztó helyzet rosszról „sokkal, sokkal rosszabbra” fordult.

„Itt az ideje a gázai azonnali tűzszünetnek” – mondta Guterres, majd hozzátette, hogy „itt az ideje a harcok befejezésének Libanonban”. A főtitkár szerint a konfliktus eszkalációja a Közel-Keletet egyenesen a szakadék felé sodorja.

(AP News)

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint eddig összesen nyolc izraeli katona vesztette életét a Libanon déli részén folyó harcokban. A katonák egy Hezbollah harcosaival folytatott tűzharc során haltak meg.

Ugyanebben az incidensben egy másik tiszt és négy további katona súlyosan megsebesült. A Golani felderítő egység két katonája egy másik harcban vesztette életét. Egy harmadik esetben a Golani dandár 51. zászlóaljának egyik orvosa is súlyos sérülést szenvedett.

Az IDF tájékoztatása szerint ma összesen nyolc katona – Ejtan Jichák Oster századossal együtt, akinek halálát korábban jelentették – vesztette életét a Libanonban folyó szárazföldi hadműveletek során. A Times of Israel az IDF közlése alapján felsorolja az áldozatokat is, a listából kiderül, hogy a meghalt katonák nagy része 21 éves, a legidősebb elesett 23 éves volt.

(Times of Israel)

A Hezbollah azt állítja, hogy a harcosaik megöltek és megsebesítettek meg nem határozott számú izraeli katonákat Libanon déli részén.

Közlésük szerint egy robbanószerkezetet robbantottak fel, amikor izraeli csapatok megpróbáltak mélyebben behatolni Libanonba, a déli Yaroun falu irányába szerdán. A Hezbollah nem közölt részleteket az állítólagos izraeli áldozatokról, és az izraeli hadsereg részéről sem érkezett azonnali reakció. Korábban a nap folyamán Izrael bejelentette, hogy egy katona elesett a szárazföldi harcokban.

A Hezbollah közlését Izrael nem erősítette meg.

(AP News)

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök délután Tel-Avivban biztonsági vezetőkkel konzultált.

A BBC által közölt fotón látható, hogy a megbeszélésen részt vett Joáv Gallant védelmi miniszter is. Netanjahu nemrég azt ígérte, hogy válaszcsapást fognak mérni Iránra, a tegnap esti támadást pedig „nagy hibának” nevezte, amiért Teherán „meg fog fizetni”.

(BBC)

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint az iráni légicsapások hiába találták el a légibázisokat, nem okoztak kárt sem a repülőgépekben, sem a drónokban, sem a fontos infrastruktúrában, jelentették az IDF közlésére hivatkozva izraeli médiumok.

Az IDF továbbá közölte, hogy két civil szenvedett repesz okozta sérülést, de ezen kívül komolyabb sérülések nem történtek a támadás következtében.

(BBC)

„Nyomatékosan javasoljuk, hogy a még működő libanoni kereskedelmi járatokkal soron kívül hagyják el az országot és az ideiglenesen itt tartózkodó honfitársainkat is erre biztassák” – olvasható a magyar külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának szerdán megjelent tájékoztatásában. Azt írták, hogy veszélyhelyzet esetén a leggyorsabban azoknak tud segíteni a konzuli szolgálat, akik konzuli védelemre regisztráltak, ezt itt lehet megtenni. A regisztrációhoz útmutatót is csatoltak, és javasolják a Konzinfo Utazom mobil alkalmazásunk letöltését is.

Izrael bejelentette, hogy meghalt egy 22 éves katonája a „korlátozott” szárazföldi művelet során Libanonban. Korábban az izraeli hadsereg és a Hezbollah is szárazföldi összecsapásokról számolt be. Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy csapata 400 méterre a libanoni határon belül került közelharcba a Hezbollahhal.

„Erőink és ellenálló harcosaink teljes mértékben készen állnak arra, hogy szembeszálljanak az ellenséggel és ellenálljanak neki” – mondta a Hezbollah képviselője a Reutersnek, hozzátéve, hogy „ez még csak a harcok első köre volt”.

(Times of Israel, Reuters)

Az izraeli hadsereg és a Hezbollah is arról számolt be, hogy összecsaptak egymással Libanonon belül. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy „közelharcot” alkalmaz, a Hezbollah pedig azt állította, hogy legalább két határ menti területen is visszavert egy izraeli támadást. Az IDF „több területen” folyó műveletről számol be, azt írták, hogy egységeik lokalizáltak és megsemmisítették a Hezbollah „támadó infrastruktúráját”. Hozzátették, hogy csapataik „több mint 150 terrorista infrastruktúrát” semmisítettek meg eddig.

A Hezbollah azt állítja, „ez még csak az első kör” a háborúban.

(BBC)

Franciaország elítélte Irán Izrael elleni támadását, és megismételte „abszolút elkötelezettségét” Izrael biztonsága mellett. A francia külügyminisztérium közölte azt, hogy „katonai eszközeivel részt vett az iráni fenyegetés elhárításában”. Azt pontosan nem részletezi a közlemény, hogy Franciaország pontosan milyen szerepet játszott az iráni támadás elhárításában.

(APNews)

Összesen heten haltak meg abban a lövöldözésben, ami Tel-Avivban tört ki percekkel az iráni rakétatűz előtt, közölte az izraeli rendőrség. A támadásban egy Jeruzsálemben élő görög állampolgár is meghalt. Az eddigi információk szerint két palesztin férfi kezdett el lövöldözni Jaffa városrészben, rálőttek a villamossínekre az egyik, utasokkal zsúfolt megállónál.

Szerdán a helyiek virágokat és gyertyákat hagytak a lövöldözés helyszínén.

Rendőrök és mentők a lövöldözés helyszínén október 1-én – Fotó: Jack Guez / AFP
Rendőrök és mentők a lövöldözés helyszínén október 1-én – Fotó: Jack Guez / AFP

(BBC)

Az izraeli külügyminiszter bejelentette, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár „persona non grata” Izraelben, és nem léphet be az országba. Jiszráel Kac szerint döntése válasz arra, hogy Guterres nem ítélte el „egyértelműen” Irán keddi, Izrael elleni rakétatámadását. Az izraeli külügyminiszter „Izrael-ellenesnek” tartja az ENSZ vezetőjét, szerinte Guterres „támogatja a terroristákat, erőszaktevőket és gyilkosokat”.

A keddi támadás után António Guterres ENSZ-főtitkár az X-en azt írta, elítéli a Közel-Keleten kialakuló, egyre nagyobb konfliktust, amiben egyik eszkaláció a másikat követi. Guterres tűzszünetre szólította fel a feleket.

(BBC)

Több lövést adtak le Izrael stockholmi nagykövetségére, nem sérült meg senki, de a az ügyben büntetőeljárás indult – közölte szerdán a svéd rendőrség. A lövéseket még kedd este 6 óra körül lehetett hallani a Stockholm központjában fekvő nagykövetség közelében lévő egyik utcában. Rebecca Landberg, a stockholmi rendőrség sajtóreferense szerdán csak annyit, közölt, hogy az izraeli nagykövetség épületén „becsapódások” nyomai láthatók.

Rendőrök az izraeli nagykövetség előtt Stockholmban – Fotó: Anders Wiklund / Reuters
Rendőrök az izraeli nagykövetség előtt Stockholmban – Fotó: Anders Wiklund / Reuters

Az eset azt követően történt, hogy az éjszaka folyamán két robbanást jelentettek a dániai izraeli nagykövetség közelében, Koppenhága külvárosában.

A Gázai övezetben tavaly októberben indult háború kezdete óta több incidens is történt a svédországi izraeli nagykövetség közelében, februárban egy gránátot találtak a követség területén, amit az izraeli nagykövet támadási kísérletnek minősített, májusban pedig az épület előtt lövöldözésről érkezett jelentés.

Az MTI azt írja, hogy a svéd hírszerzés május végén azt állította, hogy Irán svéd bűnbandák tagjait toborozza Izrael elleni erőszakos cselekmények végrehajtására, de ezt Teherán tagadta.

(MTI)

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője „az Egyesült Államokat és néhány európai országot” okolta a közel-keleti konfliktusért, szerinte ezek az országok „hamisan állítják, hogy békét és nyugalmat hoznak a térségbe”. Hamenei az iráni elit egy csoportjával találkozott Teheránban, és azt mondta, ezeknek „el kell tűnniük” ahhoz, hogy a térség országai békében élhessenek.

Azt is mondta, hogy „gyászol” Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér halála miatt, de nem halasztotta el az elitekkel való találkozóját, mert Irán gyásza „éltető és hajtó” erő.

Egy magas rangú iráni tisztviselő a Reutersnek azt mondta, Hamenei jelenleg egy biztonságos helyen tartózkodik.

(BBC)

Gyengüléssel reagálnak a közel-keleti konfliktusra a feltörekvő devizák, szerdán 11.32-kor 399 forintba került egy euró a bankközi devizapiacon, ami azt jelenti, hogy fél éve nem járt ezen a magyar fizetőeszköz, írja a Hvg. Egy euró augusztus elején került utoljára kicsivel többe, mint 398 forint. A dollár ugyanekkor átlépte a 360 forintos szintet, vagyis erősödik, a lap szerint azért, mert ilyen helyzetben sok befektető viszi szívesebben a pénzét a legbiztonságosabb devizába.

A lap szerint a folyamat már kedden napközben is tartott, akkor kezdték beárazni azt, hogy lehet valamilyen konfliktus Irán és Izrael között. Ez azóta is folytatódik: a hét elején még 1,12 dollárba is került egy euró, most már az 1,1-es szinthez is közel járt.

(Hvg.hu)

A libanoni Hezbollah azt közölte, hogy újabb rakétatámadást indított, az izraeli Haifa városától északra fekvő területek felé, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) pedig arról posztolt, hogy riasztást adott ki Haifa és a Nyugat-Galilea környéki településekre, az izraeli-libanoni határ közelében. Az IDF szerint reggel óta körülbelül 100 rakétát lőttek ki Észak-Izraelre.

Izrael ezt megelőzően, szerdára virradóra a libanoni főváros, Bejrút déli külvárosait támadta. Az Irán által támogatott Hezbollah egyik fellegvárát legalább egy tucat légicsapással támadta az IDF.

(Reuters)

Margarita Robles spanyol védelmi miniszter bejelentette, hogy a spanyol kormány két katonai repülőgépet küld Libanonba, hogy evakuálja 350 ott tartózkodó állampolgárát. Robles elmondta, hogy a gépek csütörtökön indulnak el Spanyolországból, „ha a légtérben uralkodó körülmények ezt lehetővé teszik”.

A bejelentés egy nappal azután történt, hogy José Manuel Albares spanyol külügyminiszter felszólította a Libanonban tartózkodó spanyolokat, hogy hagyják el az országot, Izraelt pedig arra, hogy hagyjon fel a határon túli támadással.

Spanyolország 676 katonát is állomásoztat Libanonban az ENSZ békefenntartó missziója keretében.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) újabb 24 dél-libanoni falu kiürítésére szólította fel a helyieket. A szerdai figyelmeztetést azután közölték, hogy kedden már felszólították 25 falu lakóit, hogy a saját érdekükben hagyják el otthonaikat. Ezek a falvak abban az ütközőzónában vannak, amit még Izrael és a Hezbollah legutolsó, 2006-os háborúja után hozott létre az ENSZ.

(BBC)

Az Európai Unió a leghatározottabban elítéli Irán Izrael elleni támadását, amely komoly fenyegetést jelent a regionális biztonságra – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán, arra reagálva, hogy előző nap Irán 180 rakétával támadta Izraelt. Josep Borrell azt írta, az Európai Unió ismételten megerősíti elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett.

„Az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett a feszültségek csökkentése mellett, valamint amellett, hogy hozzájáruljon az indulatok enyhítéséhez egy veszélyes regionális konfliktus elkerülése érdekében” – fogalmazott. Az Európai Unió szoros kapcsolatban áll az összes szereplővel és a jövőben is így tesz, miközben minden felet a lehető legnagyobb önmérsékletre szólít fel – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

(MTI)

A dél-koreai elnök elrendelte katonai repülőgépek azonnali bevetését, hogy evakuálják állampolgárait Izraelből és a Közel-Kelet más részeiről. Jun Szogjol találkozott nemzetbiztonsági és gazdasági tanácsadóival a közel-keleti konfliktus miatt, és „gyors, de megfontolt” választ kért az ország energiaellátására, kereskedelmére és ellátási láncaira gyakorolt esetleges hatásokra – közölte a hivatala.

Az elnök azt mondta, hogy a térségben élő állampolgárainak biztonsága a legfőbb prioritás, és minden szükséges intézkedést meg kell hozni ennek érdekében. A dél-koreai külügyminisztérium szerdán felszólította Izraelben és Libanonban tartózkodó állampolgárait, hogy ahogy csak tudják, azonnal hagyják el az országot.

A 2023-as kormányzati adatok szerint Izraelben 572 dél-koreai tartózkodott, köztük állandó lakosok és izraeli útlevéllel rendelkezők, Libanonban pedig 214 dél-koreai.

(APNews)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!