Izraeli légicsapások sújtják Bejrút városát

2024. október 2. – 09:41

frissítve

Izraeli légicsapások sújtják Bejrút városát
Felszáll egy repülőgép a Bejrút-Rafic Hariri nemzetközi repülőtéren, miközben füst gomolyog Libanon déli külvárosai felett egy robbanás után, a Hezbollah és az izraeli erők között zajló konfliktus közepette. Fotó: Amr Abdallah Dalsh / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az izraeli hadsereg és a Hezbollah is arról számolt be, hogy szárazföldi összecsapás alakult ki köztük Libanon határán belül.
  • Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy nyolc katonájuk meghalt a libanoni harcokban.
  • Izrael kitiltotta területéről António Guterres ENSZ-főtitkárt.
  • A magyar külügy arra kéri a Libanonban tartózkodó magyarokat, hogy soron kívül hagyják el az országot.
  • A harcokra reagált a forint is, 400 forint közelében jár az euró, fél éve nem volt ilyen
  • Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy Irán „fizetni fog”, amiért kedden körülbelül 180 rakétát lőtt ki Izraelre.
  • Többször rálőttek az izraeli nagykövetség épületére Stockholmban.
  • Robbanások történtek a koppenhágai izraeli nagykövetség környékén.
  • A Hamász vállalta a felelősséget a keddi jaffai terrortámadásért.

Olaf Scholz német kancellár határozottan elítélte Irán kedd esti, Izrael ellen indított rakétatámadását, és felszólította Iránt és a Hezbollahot az Izrael elleni támadások beszüntetésére. A német kancellár szerint a támadásokkal „Irán azt kockáztatja, hogy az egész régiót lángba borítja – ezt minden körülmények között meg kell akadályozni. A Hezbollahnak és Iránnak azonnal be kell szüntetnie az Izrael elleni támadásait” – mondta Scholz.

(APNews)

Összesen közel 80 repülőjáratot kellett átirányítani kedden a közel-keleti konfliktus miatt, Irán Izrael elleni rakétatámadása után négy Emirates-járat Budapesten szállt le, a gépek Dublinból, Düsseldorfból, Nizzából és Prágából indultak Dubajba és Törökország felett fordultak vissza Budapest felé. A négy gép fedélzetén több mint 1200 utas tartózkodott.

Az Egyesült Arab Emírségek Emirates légitársaságának egy Airbus A380-as (b) és két Boeing 777-es (b2-b3) típusú gépe a Liszt Ferenc-repülőtéren 2024. október 1-jén, késő éjjel – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Az Egyesült Arab Emírségek Emirates légitársaságának egy Airbus A380-as (b) és két Boeing 777-es (b2-b3) típusú gépe a Liszt Ferenc-repülőtéren 2024. október 1-jén, késő éjjel – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Kerestük a Budapest Airportot, hogy megtudjuk, hogyan érinti a közel-keleti konfliktus a Liszt Ferenc repülőtér forgalmát, amint választ kapunk, beszámolunk róla. Részletek itt.

Irán közel 180 rakétát lőtt ki Izraelre, aminek többségét elfogta az ország védelmi rendszere, a Vaskupola.

A felső képen emberek fedezékbe húzódnak a légiriadó alatt, az alsón pedig a Vaskupola működés közben Askelónban kedd éjjel – Fotó: Ronen Zvulun és Amir Cohen / Reuters A felső képen emberek fedezékbe húzódnak a légiriadó alatt, az alsón pedig a Vaskupola működés közben Askelónban kedd éjjel – Fotó: Ronen Zvulun és Amir Cohen / Reuters
A felső képen emberek fedezékbe húzódnak a légiriadó alatt, az alsón pedig a Vaskupola működés közben Askelónban kedd éjjel – Fotó: Ronen Zvulun és Amir Cohen / Reuters

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy Irán „fizetni fog”, miután Irán kedden mintegy 180 rakétát lőtt ki Izraelre, írja a BBC. A rakéták többségét elfogta az izraeli légvédelem. Izrael kedden is folytatta a hétfőn megkezdett szárazföldi hadműveletet Dél-Libanonban, Bejrútban egész éjjel folytatódtak a légicsapások.

(BBC)

Iráni közlel 180 rakétát lőtt ki izraelre, a csapást Ali Hamenei legfelsőbb vezető rendelte el.

Fotó: Majid Asgaripour / WANA / Reuters Fotó: Majid Asgaripour / WANA / Reuters
Fotó: Majid Asgaripour / WANA / Reuters

Két robbanás is történt Izrael koppenhágai nagykövetségének közelében, a dán rendőrség nyomozást indított. A dán rendőrség azt X-en azt írta, senki nem sérült meg, elkezdték a helyszíni vizsgálatokat. Közölték, hogy vizsgálják, hogy a robbantások kapcsolatban lehetnek-e a környéken található izraeli nagykövetséggel.

Fotó: Emil Helms / Reuters
Fotó: Emil Helms / Reuters

Az izraeli nagykövetség egyelőre nem reagált a Reuters megkeresésre. A rendőrség bejelentette, hogy hamarosan tájékoztatást ad a történtekről. (Reuters, MTI)

Az izraeli védelmi erők legalább öt légicsapást mértek Libanon fővárosára hajnalban, a Guardian szerint az izraeli hadsereg Bejrút déli külvárosait támadta, mert ott van az Irán által támogatott Hezbollah egyik fellegvára. A Reuters tudósítója robbanásokról és füstről számolt be. A hírügynökség úgy tudja, hogy Izrael evakuálási parancsot adott ki a területre, ami a napok óta tartó bombázások miatt már szinte teljesen kiürült. További részletek itt.

Izrael és Franciaország kezdeményezésére rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) szerdán az Izrael ellen iráni rakétatámadás miatt. Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete a BT-hez intézet levelében azt írta, az iráni rakétatámadás bizonyítja, hogy Irán új elnökének „mosolyoffenzívája” mögött nincs valós szándék, az igazi döntéseket legfőbb vezető, Hámenei ajatollah hozza. Részletek ebben a cikkben.

  • Késő délután az izraeli Jaffában egy késes és egy gépkarabélyos terrorista 6 embert megölt, 9-et megsebesített.
  • Az izraeli hadsereg (IDF) első értékelése szerint Irán közel 180 rakétát lőtt ki Izraelre.
  • A Negev-sivatag kivételével az egész országban megszólaltak a szirénák, a lakosok az óvóhelyekre vonultak.
  • A támadás előrejelzésében és elhárításában Joe Biden utasítására amerikai erők is részt vettek.
  • A rakéták nagy részét elfogta az izraeli légvédelem és amerikai rombolók, egy részüket már Szíria felett megsemmisítették.
  • Iráni közlés szerint a csapást Ali Hamenei legfelsőbb vezető rendelte el, és Teherán készen áll a válaszcsapásra.
  • Benjámin Netanjahu miniszterelnök azt üzente, hogy az iráni támadásnak következményei lesznek.

Jó reggelt, ez itt a közel-keleti közvetítésünk! Ha a keddi eseményekre kíváncsi, itt megtalálja a tegnapi hírfolyamot.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!