Bárhova érkeztünk, a legfinomabb házikoszttal vártak a Via Transilvanicán

Sokan kérdezték, mi értelme annak, hogy gyalogolok kétszáz kilométert. Az jutott eszembe, hogy aki nem szeret gyalogolni, úgyis felfoghatja az egész Via Transilvanicát, mint egy sok napon át tartó vendégeskedést, ahol gyalog megy át egyik vendéglátótól a másikig, abban a biztos tudatban, hogy mindenhol jól érzi majd magát, és nagyon finomakat eszik. Ugye, hogy megéri?

Azt hiszem, akkor döntöttem el, hogy tényleg elindulok a VT-n, amikor a szervezők arról beszéltek, hogy pár kilométeren belül három helyen is salátalevest ettek, és mindegyik finom, de nagyon más volt, és ez mennyire izgalmas tapasztalat.

Így, amikor megterveztem az utat, nem csak a tájra, a kilométerkövekre voltam kíváncsi, hanem a vendéglátókra és az ételekre is.

És hát kiderült, hogy a VT az ország legklasszabb gasztroútvonala is, gyakorlatilag végigehetjük Románia 1400 kilométerét, 10 megyéjét, több mint 400 települését. Legtöbb helyen a foglalásnál megkérdezték, hogy van-e valamilyen allergiánk, vagy extra kívánságunk.

Bárhova megérkeztünk, a legfinomabb házikoszttal vártak, amit lehetőség és évszak szerint, helyi hozzávalókból főztek. Sokszor ők termelték, vágták, készítették az alapanyagokat, vagy a településről valaki.

És a családok, akik vendégül láttak, úgy várták, hogy megérkezzünk, mintha rokonok lennénk. Látszott rajtuk, hogy izgulnak, vajon fog-e ízleni, amit tiszta szívből, a legjobb tudásuk szerint készítettek. Tényleg olyan érzés, volt, mintha messziről érkeznénk haza minden egyes este.

A mottó, miszerint a VT „az út, ami összeköt” minden este és reggel még igazabbá vált. Kisebb-nagyobb társaságként ültünk az asztal körül, és roppant hálásak voltunk, hogy újra és újra finomat ehetünk.

Az étkezéseknek hamar kialakult a menetrendje. Amikor megérkeztünk egy-egy szállásra, megbeszéltük, hánykor legyen a vacsora és a reggeli. Ebben abszolút együttműködőek voltak a szállásadók. A legtöbb helyen valami meglepetéssel is vártak. Desszerttel, bodzaszörppel, áfonyalikőrrel, sós pitével, sok jó szóval, történettel.

Reggelire általában bőséges terülj-terülj asztalkát varázsoltak. Mindenhol volt tojás, sajt, felvágott, vaj, lekvár, zöldség. Több helyen zakuszka. Kaptunk teát és kávét. A reggeliből mindig tudtunk pakolni szendvicset az útra.

Mindenhol isteni csorbákat és leveseket ettünk. Erkeden Oprișék házi pálinkával, zöldségcsorbával vártak, és náluk kóstoltuk életünk rebarbarás süteményét. Reggelire spanyol tortillát is sütöttek. Szászkeresztúron Rozi szász módra elkészített lucskos káposztával kínált, majd saját készítésű lekvár volt a desszert. Reggelire az összes, hétféle, lekvárját megkóstoltuk. Szászkézden Ibinél ettünk húsgombócos paradicsomlevest, és rebarbarás piskótát. Itt kaptunk isteni áfonyalikőrt és több receptet is. Sárpatakon Delia előételként sós pitével készült, majd egy nagyon gazdag, kiadós levessel kínált. És nála is kaptunk süteményt is. Almakeréken Lucicaéknál bodzaszörpöt kaptunk a nagyon ízletes, húsgombócos csorba előtt. Berethalmon Ana magyar lucskost főzött, és kaptunk a saját készítésű kecsketúrójából is. Nemsén Liana zöldségkrémlevest főzött. Asszonyfalván zöldségcsorbát kaptunk.

És utolsó nap teljesült a kívánságom, Ili salátalevessel és túrós puliszkával várt.

Mindenhol jól éreztem magam, mindenhova visszamennék. És csak egy dolgon változtatnék: arra figyelnék, hogy csak olyan szállásokat válasszak, ahol adnak ennünk is. Részben a meleg étel miatt, részben a kapcsolódásért. Hiszen nagyon jó megérkezni úgy, hogy a háziak megnyitották a kapujukat és a szívüket, mi pedig kíváncsian és nyitottan besétáltunk, mert ez az út tényleg összeköt mindenkit.

A Via Transilvanicán megtett 200 kilométeres utamról beszámoló naplóm előző részeit itt találjátok:

• Úton a Via Transilvanicán: kamillaillat és szarvasgomba Erkeden
• Medvenyomok mellett haladtunk el, a Fogaras látványába szerettünk bele a Via Transilvanicán
• Úton a Via Transilvanicán: Miklóstelke és Szászkézd között a szél is mellénk szegődött
• Via Transilvanica: Sárpatakig vitt az út csipkerózsabokrok és traktornyomok között
• 800 éves tölgyfát öleltünk meg a Via Transilvanicán, úton Erzsébetváros felé
• Tovább a Via Transilvanicán: akácillatban gyalogoltunk Erzsébetvárostól Almakerékig
• Via Transilvanica: sáros medvenyomok mutatták az utat Berethalomig
• Via Transilvanica: berethalmi harangszóval kezdtük és a riomfalvi templommal zártuk a napot
• Történelemóra a Via Transilvanicán: a szászmuzsnai iskolaigazgató megmutatta, hogyan őrzik Erdély közös múltját
• Via Transilvanica: Medgyes óratornya alatt az időről is leszakadtunk
• Még az út vége felé is el tudtunk tévedni a Via Transilvanicán
• Az út, ami összeköt: így búcsúztunk a Via Transilvanica szászföldi szakaszától
• Via Transilvanica: Kellő mennyiségű elengedés, bizalom és hit is kell az optimális csomagoláshoz