Közélet

Felháborodott néhány nagyszebeni szülő, hogy ukrajnai menekült gyereket helyeztek el a város egyik bölcsődéjében
Tavaly csaknem százéves mélypontra csökkent a megszületett gyermekek száma
Utoljára 1930-ban anyakönyveztek olyan kevés gyermeket az országban, mint tavaly.
Jogerős: el kell távolítani a törvénytelenül felállított úzvölgyi betonkereszteket
Jogerős: el kell távolítani a törvénytelenül felállított úzvölgyi betonkereszteket
A táblabírósági ítélet értelmében a 2019-ben jogtalanul felállított keresztek el fognak tűnni az úzvölgyi temetőből, ahol a román nacionalisták most már évente találkozókat szerveznek.
Az Európai Unió meg fogja erősíteni külső határait, de Romániában nem építenek kerítést
Az Európai Unió meg fogja erősíteni külső határait, de Romániában nem építenek kerítést
A bolgár-török határon viszont épülhet kerítés a migráció megállítására.
Eljárás indult az aradi DSP igazgatója ellen, aki sokkolót és gázspray-t vitt magával a munkahelyére
Az egészségügyi hatóság helyettes vezetője az egyik kollégáját meg is rázta a sokkolóval.
Versenyt futnak az idővel Antakya romhalmazai között, mondta el a Transtelexnek egy kolozsvári mentőkutyás önkéntes
Versenyt futnak az idővel Antakya romhalmazai között, mondta el a Transtelexnek egy kolozsvári...
10 napra szól a küldetésük, azután már szinte nullára csökken a valószínűsége annak, hogy újabb túlélőket találhatnak, mondta el Transtelexnek Oana Ciora, akivel a megérkezése után telefonon...
Mintegy 350 ezer épület károsodna súlyosan egy nagyobb romániai földrengésben
Mintegy 350 ezer épület károsodna súlyosan egy nagyobb romániai földrengésben
A belügyminisztériumi becslés szerint nem is Bukarestben keletkezne a legtöbb kár, hanem Buzău megyében.
Két életet menthet, aki most a sepsiszentgyörgyi menhelyről fogad örökbe kutyát
Két életet menthet, aki most a sepsiszentgyörgyi menhelyről fogad örökbe kutyát
A menhelyen lévő kutyák tömeges elaltatására készül Sepsiszentgyörgy, miután arra figyelmeztettek a hatóságok, hogy túllépték a kapacitást. Közben pedig újabb kutyák befogására készülnek az Őrkő...
Felmondott a Szatmár megyei tanács egyik alkalmazottja, mert 5 hónapig semmi dolga nem volt
Felmondott a Szatmár megyei tanács egyik alkalmazottja, mert 5 hónapig semmi dolga nem volt
A férfi a felmondását becsületbeli cselekedetként indokolta, hogy ne kapjon havi több ezer lejes fizetést csak azért, mert megjelent a munkahelyén.
Kövess minket Facebookon is!