Ungváry Krisztián: Nem az a kérdés, hogy Nógrádi György ügynök volt-e, hanem, hogy kinek dolgozik

2023. szeptember 23. – 19:14

Másolás

Vágólapra másolva

Nógrádi György nem volt ügynök, hanem jelenleg is az, jelentette ki Ungváry Krisztián történész Youtube-videójában. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, kijelentéseit dokumentumokkal igazolta. Ennek alapján úgy vélte, hogy Nógrádi György az előző és a mostani rendszer haszonélvezője volt, így csak az a kérdés maradt, hogy jelenleg kinek az ügynöke.

Ungváry előbb a „Tanár úr” vélt vagy valós ügynökmúltját fejtegette videójában. A történész ezután a Nógrádi György életútjának és önéletrajzának ellentmondásait és valótlan állításait sorakoztatta fel, illetve tudományos tevékenységének hiányát ismertette. Ezeknek egy részéről, a Transtelex is írt a Nógrádit bemutató cikkében, annak az apropóján, hogy több erdélyi, partiumi helyszínt érintő turnéra indult.

Ungváry azzal zárta videóját, hogy Nógrádi orosz-ukrán háborúval kapcsolatos csúsztatásait mutatta be, amelyek álhíreknek is megfelelnek, így szerinte az orosz dezinformációs hadjáratot segítik.

Ungváry kijelentései azonban nem zavarták a Hír TV munkatársait, akik pénteken ismét biztonságpolitikai minőségében kérdezték Nógrádit, aki ezúttal is ismertette Putyin-párti fejtegetéseit.

A közismert történész nem először ment neki az Erdélyben és Partiumban is népszerű „biztonságpolitikai szakértőnek”. Ungváry akkor a second hand háborús bűnösök közé sorolta Nógrádi Györgyöt, akik szerinte az orosz agresszort támogatják.

Nógrádi György egyébként legközelebb október 13-án jön Romániába, hogy részt vegyen a Szent László Kulturális Műhely Alapítvány eseményén a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Nógrádi előadásának a témája „napjaink globálpolitikája lesz, és a tőle megszokott humor és szakértelem lesz várható”. A belépő 30 lej lesz.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!