Közélet

A romániai közszolgálati szféra átpolitizálásának megszállottsága – egy idővonal
A romániai közszolgálati szféra átpolitizálásának megszállottsága – egy idővonal
A romániai politikai aktorok ellehetetlenítették a közszféra valós reformját, ebből adódik adódik a román közigazgatás számos hiányossága, mint például a közhivatalnokok karrierjének...
Pszichoaktív szereket talált a rendőrség három Maros megyei fiatalnál
A Székelykersztúr közelében megállított autó sofőrje ellen kábítószer hatása alatt történő vezetés gyanújával indult eljárás. A rendőrök az utasokat és a kocsit is átkutatták.
Újabb drón esett Románia területére, miközben az oroszok az ukrán dunai kikötőket bombázták
Újabb drón esett Románia területére, miközben az oroszok az ukrán dunai kikötőket bombázták
Egy másfél méter mély és négy méter széles kráter keletkezett, a becsapódás körül kigyúlt a növényzet. A tüzet észlelő határrendészet riasztotta a katonaságot.
A Korunk-vita következtetéseit vontuk le a Transtelex Dialógon
A Korunk-vita következtetéseit vontuk le a Transtelex Dialógon
A hatalom megszerzésének, majd megtartásának legfőbb eszköze a tömegekkel való kommunikáció. Az áltudósok, akik beszüremlenek az akadémiai közegekbe éppen azzal a feladattal érkeznek, hogy...
Nyolc év után az RMDSZ kisebbségügyi államtitkára, Laczikó Enikő távozik az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának éléről
Iohannis Budapesten: Románia támogatja az etnikai megkülönböztetéstől mentes magyar beruházásokat
Iohannis Budapesten: Románia támogatja az etnikai megkülönböztetéstől mentes magyar beruházásokat
A Magyarország és Románia közötti gazdasági együttműködésről, a nemzeti kisebbségekről és Románia schengeni csatlakozásának támogatásáról is szó volt a szerdai román-magyar elnöki találkozón.
Iohannis budapesti látogatásával egy napon végérvényesen román állami kitüntetés nélkül maradt Tőkés László
Iohannis budapesti látogatásával egy napon végérvényesen román állami kitüntetés nélkül maradt...
Tőkést 2009-ben Traian Băsescu államfő a Románia Csillaga érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki a Ceauşescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es forradalomban játszott szerepéért.
A család fogalmáról szóló újabb népszavazást kezdeményez az AUR
A család fogalmáról szóló újabb népszavazást kezdeményez az AUR
A sepsiszentgyörgyi zászlóvitát is bevetette Simion a sajtótájékoztatón, ahol az újabb családról szóló népszavazás kezeményezését bejelentette.
A Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem mossák kezeiket, ők csak a helyszínt biztosítják Nógrádi és Drábik előadásának
A Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem mossák kezeiket, ők csak a helyszínt biztosítják...
A szélsőjobbos narratívák, összeesküvés-elméletek és orosz propaganda bajnokai ismét átrándulnak egy kis agymosásra Erdélybe. Útjukat erdélyi alapítványok, egyesületek egyengetik.
Újabb vádat emeltek a tengerparti drogos gázoló ellen
Újabb vádat emeltek a tengerparti drogos gázoló ellen
A 19 éves Vlad Pascu kábítószer hatása alatt hajtott bele egy fiatalokból álló csoportba 2 Mai üdülőtelepen, a gázolásba ketten belehaltak.
Kövess minket Facebookon is!