Kiköltözik ikonikus, névadó helyszínéről a szentgyörgyi Tabakó Fesztivál, és más lesz a neve
Már biztos, hogy az augusztus 29-31-én esedékes Tabakó Fesztivált nem lehet megszervezni az előző években bejáratott sepsiszentgyörgyi dohánygyárban – jelentették be közleményükben a fesztivál szervezői.
Elmondásuk szerint pár héttel a fesztivál előtt jöttek rá, hogy a dohánygyár – a felújítás miatt – meghatározatlan ideig zárva marad a publikum előtt, ezért kénytelenek voltak új helyszínt találni a Tabakónak. „Meglepetésként ért bennünket a hír, amikor néhány héttel ezelőtt megtudtuk, hogy a Tabakó Fesztivált nem szervezhetjük meg a megszokott helyszínen, a Cigarettagyár udvarán és épületeiben. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a fesztivál elmaradna: továbbra is megtartjuk a rendezvényt, hiszen tudjuk, hogy ez mennyire fontos a helyi és háromszéki fiataloknak” – nyilatkozta Erdei Anita, a Sepsi Tabakó Fesztivál 2024-es kiadásának főszervezője.
A szervezőcsapat végül hosszas ötletelés és egyeztetés után a Sepsi Arénát jelölte ki a Tabakó ideiglenes helyszínének.
„A rendkívüli helyzetre való tekintettel a fesztivál felveszi a Sepsi Tabakó – Arena Edition nevet, ami a rendezvény idei kiadását jelöli” – írták a szervezők.
A városházához szorosan kötődő, többségében közpénzből szervezett fesztivál szervezőit nem egyértelmű, hogy miért érte meglepetésként a dohánygyár felújítása, hisz, mint közleményükből is kiderül, a városi önkormányzat 2021-ben azzal a tervvel vásárolta meg a Cigarettagyár épületegyüttesét, hogy „minivárost” hoznak létre a helyszínen, ahol lehetőség nyílik a minőségi szórakozásra és tanulásra is.
Mivel a felújítás és a fesztivál szervezés is a városházához kötődik, elviekben első kézből értesülhettek volna arról, hogy mikor veszi kezdetét a felújítás.
A Tabakó Fesztivál múlt évi kiadásán a Transtelex is jelen volt, beszámolóink itt olvashatóak.
Feltehetően nem csak erre az évre költöznek át
Ambrus (lánykori nevén Vargha) Fruzsina alpolgármester szerint egy hosszú felújítási és újragondolási periódus következik a Cigarettagyár történetében, amíg tart a felújítás, addig viszont nem szervezhetnek egy Tabakó méretű fesztivált a területen. „A közeljövőben beindul a Kommunizmus Múzeumának építkezési folyamata, ami azt jelenti, hogy a korábbi B színpadunk, valamint a főszínpad helye megközelíthetetlenné válik a látogatók számára, illetve a valamikori sportpályát is rehabilitálni szeretnénk, ami pedig a terület első felét teszi egy rövid időre használhatatlanná” – részletezte az alpolgármester.
Bár a „hosszú felújítási” periódus említése, illetve a névváltoztatás arra enged következtetni, hogy évekig nem a dohánygyárban lesz megszervezve a Tabakó. Az alpolgármester szavaiból azért kiderül, hogy a dohánygyári helyszín mellett azért még elkötelezettek.
A Sepsi Aréna egyébként nem egy ismeretlen helyszín a sepsiszentgyörgyiek számára, többek között könyves fesztivált (SepsiBook) is szerveztek már a helyszínen. Sikeresen. Gondot esetleg az autók okozhatnak (dugók), amit a Sepsi OSK meccseire járók már többször elkaphattak.
A helyszínváltozás nem érinti az előadókat és a jegyárakat
„Tulajdonképpen csak a helyszín változott, a fellépők, a kulturális és zenei kínálat továbbra is ugyanaz. A szervezőcsapattal most azon dolgozunk, hogy ugyanazt a fesztiválélményt tudjuk biztosítani a résztvevőknek, mint az elmúlt években is” – írták a szervezők.
A Sepsi Tabakó – Arena Edition új helyszínén, azaz a Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratánál található Sepsi Arénánál augusztus 29–31. között Inna, Dj Antoine, a Carla's Dreams, Dirty Nano, a Margaret Island, ByeAlex és a Slepp, Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint a Wellhello koncertekre készülhetünk.
A szervezők szerint a fesztivál „váratlan áttelepítése” nem befolyásolja a jegyárakat sem.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás