A román parlamentben már megszokottá vált balhézással próbálkozott Șoșoacă az EP-ben is, kirakták az ülésről

2024. július 18. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

Kirakták az Európai Parlament (EP) üléséről Diana Șoșoacă EP-képviselőt, miután a tőle a romániai parlamentben megszokott módon botránykeltéssel próbálkozott.

Diana Șoșoacă, az Ursula von der Leyen új európai bizottsági elnökké választásáról szóló vita során hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy ordibált és megpróbálta félbeszakítani Valerie Hayer, a Renew európai parlamenti képviselőjének felszólalását.

Az EP, ahol Ursula von der Leyen épp Șoșoacă hangulatkeltése előtt pár perce jelentette ki, hogy „soha nem fogadom el, hogy szélsőségesek és demagógok tönkretegyék az életmódunkat”, nem bizonyult olyan toleránsnak az AUR-ból is kiutasított, és egyetlen EP-frakcióban sem fogadott politikussal szemben.

Miután felszólítására sem hagyta abba, Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azt kérdezte: „Hány kolléga kell ahhoz, hogy kikísérjék a teremből? Azt hiszem, eleget beszélt”. Ezután Șoșoacă-t nem volt kérdés, hogy eltávolítják az ülésről. A történteket több EP-képviselő is megörökítette a telefonjával, ezeken látszik, hogy az EP-képviselő a távozása előtt még egy szájkosarat is felvett.

„A fegyelmezetlenséget és a szabályszegést azonnal büntetik. Hülyét csinált magából” – kommentálta a Facebookon Siegfried Mureșan, EP-képviselő és néppárti alelnök.

Șoșoacă, aki népviseletben érkezett az EP kedden kezdődött nyitó ülésszakára, a Politico szerint azt ígérte, hogy pappal űzi ki az ördögöket a strasbourgi épületből. Egy szent ikonját és mirhát is vitt magával.

A pártot korábban a többek között a Mi Hazánkkal megalakult Szuverén Nemzetek Európájával (ESN) hozták hírbe, de végül nem vették fel a frakció alakulóülésén – Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke azt állította, hogy az ő kérésükre. Korábban többen kritizálták az SOS Románia párt elnökét amiatt is, hogy az európai parlamenti mandátumának megszerzését az orosz nagykövetségen ünnepelte meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!