Közélet

A PSD szerint túl sok koronavírus elleni vakcinát vásároltak az USR egészségügyi miniszterei –...
A szociáldemokraták szerint több mint egymilliárd euró kárt okoztak az államnak az USR egymást váltó egészségügyi miniszterei.
EB-alelnök: az Európai Tanácstól függ Románia schengeni csatlakozása
Dubravka Šuica megerősítette, hogy az Európai Bizottság álláspontja szerint Románia felkészült.
Lejárt gyógyszerek, elavult szennyvízhálózat – idősotthonokat bírságolt az aradi DSP
Négy idősotthonban és négy gyermekotthonban talált rendellenességeket az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság.
„Fenyítésnek” indult, országos botrány lett a torjai iskola történelemtanárának önkényeskedéséből
24 órás őrizetbe vétele után ismét a torjai iskolában tanít az a pedagógus, aki a rendőrség gyanúja szerint négy diákját bántalmazta, egyiküknek több napon belül gyógyuló fejsérülést okozva. A...
Kissé „mellébeszélt” az ukrajnai háborúról a védelmi miniszter, a kijelentései akár a miniszteri...
Egy interjúban beszélt arról, hogy a háborúnak csak a béketárgyalások vethetnek véget, Ukrajna helyett pedig Amerika és a NATO kellene egyezségre jusson Oroszországgal.
Több újszülött meghalt egy kolozsvári kórházban, a szülők feljelentést tettek
Mulasztással vádolja a Kolozs Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházat több szülő.
Tanügyminiszter: prioritás az iskolák nyitvatartása az energiaválságtól függetlenül
A fizikai jelenléttel zajló oktatást támogatja, jelentette ki Ligia Deca.
Kövess minket Facebookon is!