Politika és gazdaság határán: miért kell Európának lazítani a technológiai függőségén?

Amikor Európa technológiai függetlenségéről beszélünk, akkor a tét saját értékeink, kultúránk, hagyományaink védelme, gazdasági mozgásterünk megtartása. Az európai országok állampolgárainak és cégeinek szükségük van arra, hogy az államokkal együtt megteremtsék az unió technológiai függetlenségét. Az EU technológiai függetlensége (minden unión kívüli országgal szemben) két fő irányban kell megnyilvánuljon. Egyrészt, az általunk preferált, a mi érdekeinknek megfelelő szabályozásban. Másrészt, a technológiai iparban is jelenlévő választás lehetőségében. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy legyen lehetőség például a Meta/Google/Anthropic/OpenAI/Palantir stb. helyett valamelyik európai országban gyártott szolgáltatást igénybe venni, amennyiben azt szeretnénk.

A technológiai függetlenség a választás szabadságát jelenti.

Három érvet hozok a technológiai függetlenség megteremtésének szükségessége mellett. Egyrészt az exportkorlátozásokat. Másrészt a nemzetbiztonsággal kapcsolatos szabályozásokat. Harmadrészt a technológiai/vendor lock-in jelenségét.

Ma, első látásra, nehezen tudjuk megállapítani az általunk fogyasztott termékek és szolgáltatások eredetét. Sokszor szétválik a termékek/szolgáltatások megtervezésének helye, az összetevőinek eredetétől, a gyártás helyétől, de az igénybevétel fizikai helyétől is. Pedig,

a cég bejegyzési székhelye meghatározó a termékeivel, szolgáltatásaival kapcsolatos kockázatok kezelésében.

Az exportkorlátozás az államok külkereskedelempolitikáinak régóta létező eszköze. Részben a Trump importvámjai körüli bizonytalanságok, részben a növekvő volumenű és értékű exportok miatt, az exportkorlátozások, eddig, nem kaptak figyelmet. Amikor Trump a nem amerikai állampolgároknak megtiltotta az Anthropic Mythos AI-hoz való hozzáférést, akkor sem hangzott el sok helyen az exportkorlátozás szó. Pedig a technológiai iparban (és nemcsak) az exportkorlátozás lehetősége és a piacok nem megfelelő működése két olyan folyamat, amely egymást erősítheti, s amely nekünk, fogyasztóknak sokba kerülhet és kerül.

Az exportkorlátozás extrém esete lehet, amikor egy ország kormánya megtiltja egy termék-szolgáltatás exportját. Ha Kína megtiltaná a lítium exportját, mivel az ország adja az elektromos járművek akkumulátoraihoz szükséges lítium 60%-át, annak jelentős gazdasági hatásai lennének. Ha egy amerikai elnök korlátozná a Meta (Facebook, Instagram, stb) és Alphabet (Google) európai szolgáltatásait, annak azonnali hatása lenne. Az európai cégek egy része hirtelen elveszítené a kapcsolatait fogyasztóival, mert kizárólagosan amerikai szolgáltatásokra alapozott.

Az Egyesült Államok törvényeiben ott van a lehetőség (és használják is) ilyen jellegű korlátozásokra, nemzetbiztonsági és külpolitikai okokból is (lásd itt, itt, vagy itt). Még akkor is, ha exportálható egy termék vagy szolgáltatás, meg lehet tiltani kivitelét, attól függően ki kapja azt meg. Az is exportnak számít, ha egy külföldinek az USA-ban adnak át egy terméket vagy szolgáltatást, sőt, bizonyos esetekben, ha egy személynek több országban van tartózkodási engedélye vagy állampolgársága akkor a termék vagy szolgáltatás mindezekbe az országokba szóló exportnak számít. De megtiltható az export akkor is, ha a termék hiánycikknek számít vagy érzékeny adatokat tartalmaz.

Az USA viszonylatában mindezekhez adódik még a Cloud Act (a külföldön történő jogszerű adatfelhasználásról szóló törvény pontosítása), amely jogkört ad arra, hogy az amerikai állam külföldön lévő amerikai cégek tulajdonában álló adatokhoz jusson hozzá, hiszen „az elektronikus hírközlési szolgáltatás vagy távoli számítástechnikai szolgáltatás nyújtójának be kell tartania az e fejezetben előírt kötelezettségeket a vezetékes vagy elektronikus hírközlés tartalmának, valamint az ügyfélre vagy előfizetőre vonatkozó, a szolgáltató birtokában, őrizetében vagy ellenőrzése alatt álló bármely nyilvántartás vagy egyéb információ megőrzése, biztonsági mentése vagy közzététele tekintetében, függetlenül attól, hogy az adott hírközlés, nyilvántartás vagy egyéb információ az Egyesült Államokon belül vagy kívül található-e”.

Az Európai Adatvédelmi biztos 2019 júliusában hívta fel a figyelmet az amerikai Cloud Act és a GDPR rendelet között létező konfliktusra. A német adatvédelmi hatóság pedig már áprilisban szólt, hogy az Amazon felhőalapú tárhely szolgáltatásait nem lehet a német rendőrség adatainak tárolására használni pontosan a Cloud Act előírásai miatt. Tavaly a Microsoft Franciaország jogi igazgatója szenátusi meghallgatáson azt mondta, hogy nem tudja garantálni, hogy EU-s adatokat soha nem fognak átadni az USA kormányának.

Nemcsak az exportkorlátozás és a Cloud Act (valamint más nemzetbiztonságot érintő szabályozások mint a FISA 702) lehetősége az, ami miatt fontos minél gyorsabban haladni az európai digitális függetlenség felé, hanem a jól ismert technológiai lock-in vagy ennek más fajtái miatt (pl. vendor lock-in) is. Általában véve

a technológiai függőség azt jelenti, hogy egy technológia vagy gyártó nem azért marad domináns, mert az a létező legjobb megoldás, hanem azért, mert valami másra átállni nagyon nagy költségekkel jár.

Az előbb idézett, német rendőrségi testkamerákról származó adatok kapcsán kirobbant vitában az egyik ellenérv az volt 2019-ben, hogy a Motorola Solutions által gyártott eszköz, amely a testkamerákat szolgáltatja az Amazon Web Services-en működik, más felhőszolgáltató esetében módosítani kellene a programját.

A beszállítói függőség lehetősége már az első programcsomagok megjelenésénél létezett és tovább erősödött a komplex vállalatirányítási rendszerek idejében. Nemcsak technológiai cégeknél létezik, hanem bárhol máshol felmerülhet. A technológiai ipar esetében, ahol sokszor nincs jelen a piacon számos beszállító, vagy a legtöbb beszállító amerikai vagy kínai, ez egy nagyon kemény korlátja az európai függetlenség kialakításának.

Az elmúlt időszakban több európai ország kormánya vagy állami szervei tettek lépéseket a technológiai függőségek enyhítésére. Németország például 2022-ben létrehozta a ZenDist (a közigazgatás digitális szuverenitás központját) amelynek nyílt forráskodú csomagját már a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is használja. A Német IT-tervezési Tanács, amelynek tagjai a föderális és tartományi kormányok képviselői, ez év márciusában elfogadta a Deutschland-Stack alapját képező standardokat. Németország Szövetségi Információbiztonsági Hivatala áprilisban elfogadta a C3A-t (a felhőalapú számítástechnika autonómiáját lehetővé tevő kritériumokat), amely meghatározza, milyen jellemzőknek kell megfeleljen egy felhőszolgáltatás ahhoz, hogy szuverén legyen. Ezek közül a legerősebb, az SOV-4-09-C szerint „a felhőszolgáltatónak képesnek kell lennie arra, hogy a felhőszolgáltatás rendelkezésre állását, integritását, hitelességét és titkosságát nem veszélyeztetve minden, az EU-n kívüli hálózati kapcsolatot a felhőhöz megszüntessen”.

Ezt ültette gyakorlatba a német föderális kormány májusi közbeszerzése, amelyen mintegy 250 millió eurót adtak két konzorciumnak (nincsenek amerikai cégek benne) arra, hogy építsenek egy szuverén mesterséges intelligencia felhőt Platform-as-a-Service (PaaS) formájában. A két nyertes konzorcium a T-Systems és technológiai partnere, a SAP, valamint az SVA Systems, a Stackit és Codesphere, mindegyikük német cég.

Amennyiben sikerül enyhíteni a technológiai függőséget, létrehozni az európai tulajdonú (német, francia, holland, román, magyar, stb.) választási lehetőségeket, akkor más nemzetközi kérdésekben is nőni fog az unió és tagállamainak alkuképessége. Ebben az esetben az olyan külső gazdasági hatások ellen, mint a vámok növekedése, az olajárak emelkedése, az amerikai bankok rossz döntéseiből következő válságok, is sikeresebben lehet védekezni.