Kissé „mellébeszélt” az ukrajnai háborúról a védelmi miniszter, a kijelentései akár a miniszteri székébe is kerülhetnek

2022. október 13. – 19:03

Másolás

Vágólapra másolva

Nicolae Ciucă miniszterelnök csütörtökön kijelentette: „nagyon nyíltan fog beszélni” Vasile Dîncu védelmi miniszterrel az ukrajnai háborúval kapcsolatos nézeteiről, amint visszatér Romániába a NATO-tagországok védelmi minisztereinek találkozójáról – írja az Agerpres.

A román védelmi miniszter egy kereskedelmi televíziónak adott múlt hét végi interjújában arról beszélt, hogy a háborúnak csak a béketárgyalások vethetnek véget, amelyeket Ukrajna helyett a „világ országainak, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak” kell lefolytatniuk Oroszországgal. Dîncu szerint a béketárgyalás mindenképpen jobb lenne, mint a jelenlegi – emberéleteket és anyagi javakat megsemmisítő – pusztítás, még akkor is, ha csupán egy befagyott konfliktust eredményezne.

„Ez nem a kormány álláspontja, ezt nagyon világossá kell tennünk” – nyomatékosította a miniszterelnök, amikor újságírók arról kérdezték, hogy szóba jöhet-e a védelmi miniszter leváltása a nyilatkozata miatt.

Ukrajna majd eldönti, „mikor, hogyan és mit tárgyal” a háborúról – mondta még kedden a miniszter nyilatkozatával kapcsolatban Klaus Iohannis államfő, aki hozzátette,

egyes romániai politikusoknak gyakrabban kellene tájékozódniuk az ország és az Európai Unió hivatalos álláspontjáról.

Dîncu védelmi minisztertől még a saját pártja is elhatárolódott. Marcel Ciolacu PSD-elnök arról beszélt, hogy a tárcavezető hibázott.

„Amikor védelmi miniszter vagy, nincsenek hiedelmeid, hanem a román állam politikáját képviseled. (…) Erről beszélnünk kell a koalícióban. Nem lehet saját véleményünk, nem lehetnek hiedelmeink, amikor fegyveres konfliktus dúl a szomszédságunkban” – jelentette ki Ciolacu az MTI szerint.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!