Kérdések a szemlélethez
Megértem, hogy az új Farkas utca sokakat elszomorít, azt is, hogy esztétikai és érzelmi érveik vannak a régi mellett. Csak azt érzem gyakran, hogy a változás önmagában nem jó, mindegy, mi lesz a...
Bumerángnyelés
Csak a sztálinizmusban féltek annyira a rendszer hatalmasai egymástól, mint az „aranykor” végén. Magyarországon is ez van most: az egymástól való félelem.
Kritikus enzimek
A romániai magyarság kialakított egy mentalitást. Kisebbségiek vagyunk, veszélyben az identitásunk. Ez nem olyan tény, amelyet szemügyre lehet venni, mérlegelni lehet, meg lehet vizsgálni az...
Feljött a sz…emét
Abból a szempontból szólnék hozzá a Korunk-vitához, hogy mikor jött el az a pillanat, amikor ezzel lehet megvádolni ezt a folyóiratot.
Beűzetés a paradicsomba
Így őrzi meg a magyarság azt a mentalitást, miszerint őt támogatnia kell valakinek. Az autonómiáját is támogatnia kell valakinek... Várakozó álláspontra helyezkedünk. Mi szenvedünk, nekünk kell a...
A kutya figyel
„Vannak hivatásos aláírók!” Emlékszem az öregúrra, aki ezt mondta. Kedves, tisztességes, felkészült tudós volt, de abban szocializálódott, hogy úgysem tehetünk semmit a világ működése ellen, s aki...
Rovott múlt
Meglehetős kételkedéssel fogadom a rovásírásos hitet. Megértem, hogy aki hinni akar bennük, az egy közösségre vágyik, mégis felületesnek és propagandisztikusnak gondolom.
Fóliaszentek
Mindig legyen Soros, Brüsszel, románok, amerikaiak, franciák, Trianon, melegek, fólia. Akkor fáradhatatlanul hívők lesznek, zelóták és lobogó tekintetű elhivatottak.
Szoboszlai, a pedagógus
Az érettségi az oktatási rendszer csillogó tejszínhabja, itt aztán mindenki megmérettetik, mindenkiről kiderül, az iskolák úgy mutogatják az eredményeiket, mint a magyarok Szoboszlait, aki...
Amit elképzelni sem tudunk: Trianon nélkül a világ
Az elsüllyedt múlt, amelyet manipulatív politikusok rángatnak vissza egyre-másra a jelenbe. Nemzeti trauma vagy nacionalista neurózis? Tény, hogy kollektív egészségünk érdekében jobb volna...
Kövess minket Facebookon is!