
Demény Péter
Hermész goblene
Az a színház, ahol Visky András dolgozott, a szabadságom egyik szülője volt. (...) Az az időszak volt nagyjából az ő és minden 1955 és '70 között született szép szabadságának kora, amely azóta véget...
Ezerkilencszázötvenhat, te csillag
Azokra, akik az életüket áldozták, hogy egy birodalom zsarnoksága alól felszabadítsák az országukat, azok fognak emlékezni, akik mindent megtesznek, hogy ugyanannak a birodalomnak a zsarnoksága alá...
Akiket összeköt a vágy
A hitnek mindig egyházra, közösségre van szüksége, s a közösség a zarándoklatokban mutathatja meg magát a leginkább. A románok egyik Csíksomlyója Iași: 20 órás sor alakult ki a szent maradványaira...
Mikor megyünk Arad felé?
Azt talán el lehet várni, amíg még szabadok vagyunk, hogy inkább a becsület és a tisztesség szerint éljünk, mint a gazemberség és a megalkuvás szerint.
A regény bora
Két nagy író öleli egymást ezen a fényképen. Az egyik izlandi, a másik erdélyi magyar. Mindketten olyan írók, akik nagynak maradtak azután is, hogy először olvastam őket.
Megesz, nemcsak megkóstol
Az áldozatisághoz hozzátartozik, hogy „mindenki” hibás, kivéve minket, és a Wass-regények nagy része éppen erről szól.
Tükörcserépbe nézve
Folyton mindenütt emberek halnak meg, akkor már meg sem szabad szólalni, nem is szabad kijelenteni semmit, nehogy valaki zokon vegye
Don Quijote fásul
Leomlottak az ikertornyok. Éppen a Népszabadságnál voltam Méray-ösztöndíjjal: emlékszem, úgy éreztem, véget ért a világ, ahogy én ismertem. Pedig még mi jött, s még mindig nincs vége.
Kárpátok karjába’
Thököly Vajk. Ez a név mindannak a szimbóluma, amerre az erdélyi magyarságnak nem kellene tartania.
Dobog az elszorult szív – TGM könyvéről
Ebben a városban minden fontos és minden megbocsátható, még a megbocsáthatatlan dolgok is, amelyekről Gazsi tudja a legjobban, hogy megbocsáthatatlanok.