Versmásvilág

Ha László Noémin töprengek, mindig az jut eszembe: költői látásmód.

Természetesen sok és sokféle költő van, és ugyanannyi látásmód, egyik sem költőibb, mint a másik. Ki állíthatná, hogy T. S. Eliot vagy Pound nem költők? Holott látásmódjuk egészen más, mint mondjuk a Kosztolányié. Vagy akár egyetlen életművön belül: az a Szilágyi Domokos, aki a Don Quijote szerenádjá-t írta, nagyon különbözik attól, aki a Haláltánc-szvit-et.

Én a képek látójára gondolok, amikor László Noémi költészetére. „Fölfakasztja a bajok tavát” – írja valahol. „Viharon nyugszik az egész”. „Hogy eltemessenek a tenyeredbe”. Törékeny, érzékeny, sebezhető, gyönyörű képek ezek. Mint aki ránéz egy levélre, és rögtön az erezetét látja.

Úgy épült ez az életmű, hullámonként, mint a patak. Mindig benne rejtőzött, ami előbújt belőle, és szép megátalkodottsággal bontotta ki Nonó mindazt, ami benne volt eleve.

Egy találkozón azt mondta, a másvilágon bohóc szeretne lenni. Ma már látszik, hogyan értette ezt: egy köztes térben, imbolygó meghatározottságok között melankóliában lebegni. Én legalábbis így értem.

Egy díjnak nem lehet szempontja, hogy akiről elnevezték, az nagyra tartotta-tartaná-e azt, aki megkapja. Azt azonban el lehet mondani, hogy KAF szerette Nonót, jó költőnek nevezte többször. Akkor is jó költő lenne, ha nem nevezte volna annak, de azt hiszem, hozzáad a Kovács András Ferenc-díjhoz, hogy annak nevezte. Még van is egy Bohócöröklét című kötete.

Némi melankólia bennem is van most, hiszen tegnap még itt járt közöttünk az, akiről mára már díj van elnevezve. Ott, ahol ül, tankák és szonettek, gyerekversek és Mozartok között, bizonyára örül ennek a mai hírnek.

---------

A Kovács András Ferenc Költészeti Díj 2025-ös kitüntetettje László Noémi költő, műfordító, a Napsugár főszerkesztője.