A miniszter azt ígéri, idén télen sem lesznek magasabbak a gáz- és villanyárak, mint tavaly
2024. október 28. – 12:46
–
Gál László
Az energiaár-sapka 2025 áprilisáig még érvényben marad.
Románia volt az EU legnagyobb gáztermelője a második negyedévben
2024. október 27. – 09:56
–
Gál László
Romgazé az érdem, mert az év első hat hónapjában 5 százalékkal növelte a kitermelését.
Óvatosságra int a fekete pénteki vásárlások előtt a fogyasztóvédelmi hatóság elnöke
2024. október 26. – 19:37
–
Gál László
Romániában idén november 8-án lesz a Black Friday.
Decembertől Milánóba is lehet repülni Nagyváradról
2024. október 25. – 10:03
–
Gál László
Heti kétszer indulnak járatok, kedden és szombaton.
Kétmilliárd lejjel támogatja az aszálykárosult romániai gazdák kárpótlását az Európai Bizottság
2024. október 24. – 15:28
–
Gál László
39 növényfajta termelői jogosultak a támogatásra, ha legalább 30 százalékát elveszítették a terménynek.
Több mint 500 ezer autót adott el idén a Dacia, de elmaradhat a céljától
2024. október 24. – 12:39
–
Gál László
Továbbra is a Sandero a márka legnépszerűbb modellje.
Meghatározta a kormány, hogyan dráguljon a sör a következő években
2024. október 24. – 11:43
–
Gál László
Igaz, ha nem módosítják a sör jövedéki adójának fokozatos emelésére vonatkozó ütemtervet, akkor még drágább is lehetett volna.
Az egekbe szökő ingatlanárak miatt Kolozsvár gazdasági és társadalmi szempontból is leépülhet
2024. október 23. – 17:23
–
Vig Emese
A Szabad Európa portál részletes cikkében szakértők elemzik, hogy milyen okok vezettek a kolozsvári ingatlanárak drámai emelkedéséhez az elmúlt tíz évben.
A mesterséges intelligenciára készítené fel a kkv-kat az RMKT tréningje
2024. október 23. – 11:07
–
Gál László
A szakemberek szerint néhány év múlva a sarki kisboltok működését is átalakíthatják az AI-rendszerek.
Olaszországban, Magyarországon és Romániában volt 2023-ban a legmagasabb a költségvetési hiány
2024. október 22. – 17:46
–
Zsizsmann Erika
Az Eurostat szerint három kivételével valamennyi uniós tagállamnak negatív volt a költségvetési egyenlege.