Közélet

Lejárt gyógyszerek, elavult szennyvízhálózat – idősotthonokat bírságolt az aradi DSP
Négy idősotthonban és négy gyermekotthonban talált rendellenességeket az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság.
„Fenyítésnek” indult, országos botrány lett a torjai iskola történelemtanárának önkényeskedéséből
„Fenyítésnek” indult, országos botrány lett a torjai iskola történelemtanárának önkényeskedéséből
24 órás őrizetbe vétele után ismét a torjai iskolában tanít az a pedagógus, aki a rendőrség gyanúja szerint négy diákját bántalmazta, egyiküknek több napon belül gyógyuló fejsérülést okozva. A...
Kissé „mellébeszélt” az ukrajnai háborúról a védelmi miniszter, a kijelentései akár a miniszteri székébe is kerülhetnek
Kissé „mellébeszélt” az ukrajnai háborúról a védelmi miniszter, a kijelentései akár a miniszteri...
Egy interjúban beszélt arról, hogy a háborúnak csak a béketárgyalások vethetnek véget, Ukrajna helyett pedig Amerika és a NATO kellene egyezségre jusson Oroszországgal.
Több újszülött meghalt egy kolozsvári kórházban, a szülők feljelentést tettek
Több újszülött meghalt egy kolozsvári kórházban, a szülők feljelentést tettek
Mulasztással vádolja a Kolozs Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházat több szülő.
Tanügyminiszter: prioritás az iskolák nyitvatartása az energiaválságtól függetlenül
Tanügyminiszter: prioritás az iskolák nyitvatartása az energiaválságtól függetlenül
A fizikai jelenléttel zajló oktatást támogatja, jelentette ki Ligia Deca.
Csütörtöktől Románia segíti ki villamos energiával a Moldovai Köztársaságot
Csütörtöktől Románia segíti ki villamos energiával a Moldovai Köztársaságot
A hét eleji orosz rakétatámadások súlyosan érintették az ukrán infrastruktúrát, így kénytelenek voltak beszüntetni az exportot.
Tűz miatt kiürítettek egy gyergyószentmiklósi iskolát
Tűz miatt kiürítettek egy gyergyószentmiklósi iskolát
300 diákot és 25 tanárt evakuáltak az épületből.
Újabb mandátumot kapott Románia az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában
Újabb mandátumot kapott Románia az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában
A tanács feladata az emberi jogok védelme, a megsértésük elleni fellépés és az ezzel kapcsolatos ajánlások megfogalmazása.
Több napos orvosi ellátásra szorult a háromszéki diák, akit a tanára bántalmazott
A tanár további három diákot is megütött, 24 órára őrizetbe vették.
Kövess minket Facebookon is!