Kemény bírságot kockáztat, akinek túl hangosan szól az autójában a riasztó
A hatályos KRESZ értelmében az autótulajdonosok nem szereltethetnek be akármilyen riasztót a járműveikbe, hanem csak olyanokat, amelyek megfelelnek mind a hangerőre, mind a kibocsátott hang időtartamára vonatkozó szabályoknak. Ellenkező esetben közel 3 000 lejes bírságot kockáztatnak, írja az Avocatnet.
A jogszabály pontosan meghatározza, milyen paraméterenek kell megfeleljen egy riasztókészülék: a kibocsátott jel nem lehet hosszabb egy percnél, az intenzitása pedig nem haladhatja meg a zajküszöböt.
Az Avocatnet emlékeztet, az egészségügyi minisztérium idevágó rendelete szerint a lakások maximális zajküszöbértéke nappal 35 decibel, éjszaka (22:00-06:00 óra között) pedig 25 decibel. A zajszint értékét zárt ablakú helyiségben határozzák meg.
A KRESZ végrehajtási rendelete szerint tilos továbbá az olyan, nagy érzékenységű autóriasztók használata is, amelyek olyan esetben is megszólalhatnak, amikor egy másik jármű közel halad el a berendezéssel felszerelt jármű mellett.
Azok az autótulajdonosok, akik megszegik a közúti közlekedési törvény ezen rendelkezéseit, a negyedik büntetési osztályba tartozó, azaz kilenc és 20 büntetőpont közötti bírságot kockáztatnak. Tekintettel arra, hogy a büntetőpont értéke jelenleg 145 lej, a kiszabható bírság 1305 lej és 2900 lej között lehet.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás