Egyre több templomban lehet adakozni digitális persely segítségével

Digitális perselyeknél is lehet pénzadományt hagyni az egyház számára több erdélyi római katolikus templomban – tájékoztatta az MTI-t Veres Stelian, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye gazdasági igazgatója.
Mint közölte, elsőként a gyulafehérvári székesegyházban vezették be, hogy bankkártyával adományt hagyhatnak a hívek, templomot látogatók, utána a kolozsvári, főtéri Szent Mihály-templomban, illetve a piarista és ferences templomban vezették be a digitális perselyeket.
Mára már a csíksomlyói kegytemplomban, a brassói ferences templomban és a Székelyudvarhely melletti Máréfalva római katolikus templomában is megteremtették az új adományozási lehetőséget. A csíksomlyói kegyhelyen a pünkösdi búcsú előtt szerelték fel a különleges perselyt, de a Hargita Népe megyei lap korábban azt írta, hogy egyelőre kevesen használják.
Veres Stelian szerint mivel még újdonságnak számít, elsősorban a fiatalok választják a bankkártyával való adományozást. „Mindenképp pozitív módon fogadták a hívek. Gyulafehérváron sokszor még az idegen zarándokok is rácsodálkoznak, hogy milyen jó dolog” – közölte, hozzátéve, hogy a visszajelzések szerint külföldön nincs ilyen lehetőség.
A gazdasági igazgató hangsúlyozta, hogy az érsekség nem kötelezi a plébániákat ilyen persely felszerelésére, csupán ajánlja a lehetőséget Ha élni kívánnak vele, az érsekség köti meg a szerződést a bankkal, szerelteti fel a bankkártyás fizetést lehetővé tevő készüléket.
A POS-terminál többnyire a templomok bejáratánál van felszerelve, ezen a hívek ki is választhatják, hogy mekkora összeget – 5, 10 vagy 50 lejt (380-760-3800 forint) – kívánnak adományozni, majd odaérintik a bankkártyát a készülékhez.
A romkat.ro egyházi portálon közzétett indoklás szerint az érsekség a digitális perselyek felszerelésével kíván igazodni ahhoz, hogy egyre kevesebb embernél van készpénz. Az ismertetőben hangsúlyozzák, hogy az egyház szerint a technika „nem ördögtől való”, ám Jézus Krisztus követésében csupán eszköz, és nem cél.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás