EMNT: A Demokrácia-központ hálózat létrehozására fordítottuk a 2011-ben kapott támogatást

EMNT: A Demokrácia-központ hálózat létrehozására fordítottuk a 2011-ben kapott támogatást
A székelykeresztúri Demokrácia-központ átadása 2021-ben – Fotó: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács / Facebook

Hivatalos válasz érkezett a Transtelex levelére, melyben azt kérdeztük a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól (EMNT), hogy mire költötték a 2011-ben a magyar kormánytól soron kívül kapott támogatást. Míg a lapunknak korábban név nélkül nyilatkozó EMNT-tagok szerint az Erdélyi Magyar Néppárt 2012-es kampányára érkezett a pénz, az EMNT ügyvezető elnöke arról írt, hogy a Demokrácia-központ hálózat kiépítésére költötték az összeg nagy részét.

A pénzutalás egyébként a határon túli magyarok támogatására létrehozott Bethlen Gábor Alap megkerülésével történt, és a HVG szerzett tudomást elsőként a tranzakcióról egy adatigénylés eredményeképpen. „Nem nyilvános kormányhatározatokkal juttatott százmilliókat az Orbán-kormány jobbára a Fidesz politikai céljait támogató határon túli szervezeteknek” – írta a HVG, mely úgy juthatott az információk birtokába, hogy a 10 évre vonatkozó titkosítás időközben lejárt.

A HVG szerint egyedi döntéssel 2011-ben 787 millió forintot osztott ki határon túli magyar szervezeteknek a magyar kormány. A legnagyobb összeget, 265 millió forintot, az EMNT Egyesület kapta. Mivel magyar közpénzről van szó, azt kérdeztük az EMNT vezetőségétől, hogy milyen célra fordították ezt az összeget; illetve hogy a soron kívüli támogatásnak volt-e szerepe az Erdélyi Magyar Néppárt megszervezése, illetve a párt 2012-es kampánya során felmerült költségek fedezésében?

Megkeresésünkre Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke azt válaszolta, hogy „az említett 265 millió Ft-ból 250-et az EMNT Demokrácia-központ hálózat létrehozására fordította az akkori vezetőség. Abban az évben közel negyven irodát nyitottunk Erdély-szerte a magyar állampolgársági iratcsomók összeállításának megsegítésére. Azóta már közismert, hogy évi 250 millió Ft-ból működött évekig ez a hálózat.

A 15 millió Ft-ot az abban az évben zajló népszámlálási kampányra kapta az EMNT. Egy jelentős kampányt szervezett az EMNT abban az évben ősszel, koncertekkel, lakossági fórumokkal, sajtókampánnyal, plakátok, szórólapok terjesztésével”.

A második, pártfinanszírozásra vonatkozó kérdésünkre leszögezte: „az Erdélyi Magyar Néppárt hivatalos bejegyzése csak 2011 decemberére vált jogerőssé, tehát a szóban forgó döntések idején nem is létezett, így semmit sem kapott ezekből.”

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!