Uniós alapokból újítanák fel Teleki Pál korábbi magyar miniszterelnök erdélyi otthonát

Uniós alapokból újítanák fel Teleki Pál korábbi magyar miniszterelnök erdélyi otthonát
A pribékfalvi Teleki-kastély – Fotó: Szabó Tamás / Kastély Erdélyben

Európai uniós alapokból újítanák fel a pribékfalvi Teleki-kastélyt, Teleki Pál korábbi magyar miniszterelnök egykori erdélyi otthonát, írta a Máramaros megyei önkormányzat közleményére hivatkozva az MTI.

Az észak-erdélyi megye képviselőtestülete kedden két erre vonatkozó önkormányzati határozatot is elfogadott. A felújítás költségeit 61 millió lejre becsülik. Az egyik önkormányzati határozat a felújítási projekt gazdasági-műszaki mutatóit tartalmazza, a másik a műemléképület turisztikai körforgásba való bevonását írja elő.

A pribékfalvi Teleki-kastélyt két éve vásárolta meg a Máramaros megyei önkormányzat, sajtóbeszámolók szerint mindössze 210 ezer euróért. Az önkormányzat akkor azt is közölte, hogy az 589 négyzetméter belterületű ingatlanhoz 6727 négyzetméteres birtok is tartozik.

A kastélyt Teleki Géza író és politikus, egykori magyar belügyminiszter építtette nyári rezidenciának, a 19. század végén alakították át jelenlegi, historizáló formájába.

Az ingatlan 1879-1941 között fia, Teleki Pál (1879-1941) tulajdonában volt, az egykori miniszterelnök alakíttatta át, és többnyire vadászatokra használta. A kommunista hatóságok 1949-ben államosították, az állami mezőgazdasági termelőszövetkezet székhelye volt, gabonalerakat is működött benne.

2007-ben a család egyik leszármazottjához került, aki a nagy költségekre való tekintettel abbahagyta a felújítását, és eladta az elővásárlási joggal rendelkező Máramaros megyei önkormányzatnak.

Restaurálása után a megyevezetés turisztikai célra hasznosítaná, és múzeumot is működtetne benne.

A Kastély Erdélyben szakportál adatai szerint a neoreneszánsz kastély födémét már korábban renoválták, de ablakai hiányoznak, és vakolata is lemállott. Vakolat-kő ablakkeretei, tornyai viszont állnak, így rekonstruálható.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!