Izrael elnöke szerint Irán támadása hadüzenet volt, de Izrael békére törekszik

Legfontosabb

2024. április 14. – 00:14

frissítve

Izrael elnöke szerint Irán támadása hadüzenet volt, de Izrael békére törekszik
Jeruzsálem felett az ég, miután Irán drón- és rakétatámadást indított Izrael ellen 2024. április 13-án. Több helyen is működésbe lépett a légvédelem – Fotó: Ronen Zvulun / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Irán szombat éjjel drónokkal és rakétákkal is támadást indított Izrael ellen. Ez példa nélküli, Irán még sosem támadta meg saját területéről Izraelt.
  • Irán a két hete a damaszkuszi konzulátusukat ért csapás miatti válaszlépésnek nevezte a támadást. Teherán és Damaszkusz is Izraelt tette felelőssé a csapás miatt.
  • Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) összesítése szerint Irán összesen legalább 320 légi eszközt indított Izrael ellen, szinte az összeset elfogták.
  • A legtöbb rakétát az Arrow légvédelmi rendszer fogta el, és nagy többségében az izraeli légtéren kívül. Az izraeli légierő is több tucat rakétát és drónt szedett le, és források szerint amerikai, brit, sőt jordán gépek is részt vettek drónok elfogásában.
  • Az IDF szerint egy gyerek megsérült a Negev-sivatagban egy elfogás után lehulló repesztől, néhány becsapódás volt, ami kisebb károkat okozott, köztük egy katonai bázisban délen.
  • Magyar idő szerint vasárnap hajnal négy előtt bejelentették, hogy már nem kell óvóhelyek közelében tartózkodniuk az izraelieknek.
  • Joe Biden amerikai elnök telefonon fejezte ki támogatását Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek, de amerikai lapértesülések szerint egyértelművé tette, hogy az USA nem akar részt venni egy Irán elleni támadásban.
  • Az USA válságtanácskozásra hívta össze a G7-ek vezetőit, az ENSZ Biztonsági Tanácsa is rendkívüli ülésen tárgyalja a történteket.

Hétfőn jövünk az Izraelt érintő újabb hírekkel.

„Gyanús légi célpontot” lőtt le az izraeli hadsereg az Eilatnál: vélhetőleg egy Jemenből indított drón volt. A drónt egy hajóra szerelt C-Dome-rendszerrel lőtték le.

A drón a Vörös-tenger felől lépett be Izrael légterébe.

(Times of Israel)

A G7-ek, az EU és a NATO is elítélte Irán Izrael elleni támadását, Szíria azonban ehelyett „jogos önvédelemnek” nevezte az iráni dróntámadást. Faisal Mekdad szír külügyminiszter vasárnap telefonon beszélt iráni kollégájával, amelyben „rasszista cionista entitásnak” nevezte Izraelt. Szíria tovább „hanyag nyugati álláspontokról” beszélt.

Habár Iránt a világ nagyhatalmainak jelentős része előre figyelmeztette, hogy ne eszkalálja tovább a háborút, Irán szombat este mégis támadást indított Izraellel szemben. asárnap reggeli adatok szerint 170 drónt, 30 robotrepülőt és 120 ballisztikus rakétát lőttek ki Izrael irányába. Azonban az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint a kilőtt eszközök 99 százalékát sikerült semlegesíteni, és csak a Negev-sivatagban található Nevatim légi bázisban sikerült kisebb károkat okozni.

(Guardian)

A G7 és az Európai Unió is további szankciókat fontolgat Iránnal szemben azután, hogy Irán megtámadta Izraelt, jelentette be vasárnap Ursula von der Leyen.

„Mi, a G7 vezetői a támadást a leghatározottabban elítéltük ma. Kifejezzük szolidaritásunkat és támogatásunkat Izrael népével, és megerősítjük rendíthetetlen elkötelezettségünket az ország biztonsága mellett” – fogalmazott.

A G7 hasonlóan elítélte Irán támadását, teljes támogatásukat fejezték ki Izrael felé: valamint felszólították Iránt, hogy teljesen hagyjon fel a támadásokkal. A G7 és az EU is egyetértett továbbá abban, hogy minél hamarabb véget kell vetni a gázai válságnak is. Ennek része a Hamász terroristák által fogva tartott túszok elengedése, a tűzszünet, illetve a humanitárius segítségnyújtás a palesztinok számára.

(BBC, MTI)

Az Európia Unió elítélte az Izraelt ért iráni támadást, önmérsékletre, a helyzet elmérgesedésének megelőzésére szólította fel Iránt. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke indokolatlannak és példa nélkülinek nevezte Irán támadását Izrael ellen, és arra szólította fel az iráni vezetést, hogy „haladéktalanul hagyjon fel az ellenségeskedéssel”.

„Minden szereplőnek tartózkodnia kell a további eszkalációtól, és a régió stabilitásának helyreállításán kell dolgoznia” – fogalmazott von der Leyen. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében arra figyelmeztetett, hogy Irán „példátlan drón- és rakétacsapása” Izrael ellen komoly eszkalációt jelent.

Josep Borell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közzétette az Európai Unió közös nyilatkozatát is, melyben azt írta, az EU ismét megerősíti elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett. „Ebben a rendkívül feszült regionális helyzetben a további eszkaláció senkinek sem lehet érdeke. Mindenek előtt a lehető legnagyobb önmérsékletre szólítunk fel” – fogalmazott.

(MTI)

Az izraeli hadikabinet az iráni támadásra adandó izraeli válaszról tárgyal Tel-Avivban, az IDF főhadiszállásán. „Izrael a valaha is megtapasztalt egyik legdrámaibb éjszakáját élte át. Iránból több száz, különféle típusú rakétát lőttek ki Izraelre, köztük több mint száz ballisztikus rakétát, egyenként több száz kilogramm robbanóanyaggal” – nyilatkozta Joáv Galant védelmi miniszter korábban vasárnap.

Galant erős szövetségről beszélt Izrael, az Egyesült Államok és más partnerországok között. „Teherán találkozott az izraeli biztonsági rendszer erejével” – tette hozzá Beni Ganc miniszter. Az izraeli politikusok kommunikációja azonban nem volt egyértelmű arról, válaszol-e Izrael Irán támadására: Beni Ganc arról beszélt, Irán „a megfelelő pillanatban fizeti meg az árát a támadásnak”, Izrael elnöke, Jichák Hercog pedig arról, hogy Izrael békét akar. Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter azt hangoztatta, hogy súlyos válaszlépésre van szükség, mert

„az önmérséklet és az arányosság fogalma október 7-én lekerült a napirendről.”

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a szélsőségesen jobboldali Vallásos cionisták párt elnöke is kemény izraeli választ sürgetett. „Az egész Közel-Kelet és az egész világ szeme Izraelen van” – mondta.

(MTI)

Hadüzenet volt Irán támadása Izrael ellen – fogalmazott az ország elnöke, Jichák Hercog a Sky News-nak. Hercog hozzátette: továbbra is kitartanak amellett, hogy országuk „békére törekszik”. Az elnök szerint a világ hatalmainak világossá kell tenniük Irán felé, hogy „elfogadhatatlan a viselkedésük”.

Hercog szerint Irán támadása csak egy újabb példája volt annak, hogy „hogyan működnek ők évek óta”. „Ez olyan, mint egy valódi háború. Ez egy hadüzenet volt” – fogalmazott Hercog. Azonban hozzátette azt is, hogy Izrael „nem akar háborúba indulni”. Iránról azonban úgy látják, hogy „pusztítást, terrort és instabilitást terjeszt az egész világon, különösen nálunk”.

Peter Lerner izraeli alezredes, az izraeli hadsereg szóvivője arról beszélt a lapnak, hogy felkészültek a további agresszióra is, azonban Izrael „ésszerűen és egységesen” lép Iránnal szemben. Hogy Izrael válaszol-e Irán támadására, arra a szóvivő azt mondta:

„Nagyon jó kérdés. A kormány még ma összeül és meghozzák döntéseiket, hogy annak fényében utasítsák a hadsereget.”

Beni Ganc, Izrael minisztere arról beszélt, hogy Irán meg fog fizetni azért, amiért Izraelre támadt. Ganc közleményében azt írta, „a számunkra megfelelő módon és időben fogjuk megkövetelni [a támadás] árát Irántól”.

A miniszter szerint látszik, hogy Izrael „ellenségei ártani akarnak Izraelnek”, ezért az ország „továbbra is egyesül és erősebb lesz”. Ganc nemrég beszélt Annalena Baerbock német külügyminiszterrel, akivel, mint fogalmazott, „azt vitattuk meg, hogy szükség van egy globális egységfront kialakítására”.

(BBC)

Szijjártó Péter külügyminiszter nem sokkal azután, hogy közleményben ítélte el Irán Izrael elleni légitámadás-sorozatát, és jelezte, a térségben élő magyarok jól vannak, újabb Facebook-posztot szentelt a krízisnek. „Az imént beszéltünk telefonon Yisrael Katz külügyminiszterrel és áttekintettük az éjszakai támadás alapján kialakult helyzetet” – írta ki a miniszter.

Katznak elmondta, hogy Magyarország szolidáris az izraeli emberekkel, és egyértelművé tette, hogy „határozottan elítéljük az országot ért támadást”. Azt is hozzátette, Magyarország az elmúlt időszakban folyamatosan az eszkaláció elkerülése mellett érvelt, bár a gázai offenzívákkal kapcsolatban a magyar fél álláspontja pont az, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, így a hadműveleteit is folytathatja.

Az iráni valuta rekordalacsony szintre zuhant a dollárral szemben az Izraelre mért csapások után – írja a CNBC.

Az iráni valuta, a rial rövid időre rekordalacsony szintre zuhant a dollárral szemben a nem hivatalos piacon. A Bonbast devizafigyelő oldal adatai szerint vasárnap délelőtt a nyílt piacon egy dollár 705 ezer rialt ért. A valuta vasárnap délutánra aztán újra felkúszott, ekkorra 1 dollár már „csak” 66 ezer iráni rialnak felelt meg.

Az iráni riálra már így is nagy nyomást gyakorol az égbe szökő infláció, amelyet a Donald Trump kormányzása alatt bevezetett, folyamatban lévő amerikai szankciók gerjesztenek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte Irán Izrael elleni drón- és rakétatámadását, és felszólította a feleket, hogy tegyenek erőfeszítéseket a közel-keleti konfliktus további eszkalálódásának megakadályozására.

„Irán akciói az egész régiót és a világot fenyegetik, ahogyan Oroszország akciói is nagyobb konfliktussal fenyegetnek, és a két rezsim terrort terjesztő nyilvánvaló együttműködésének a világ határozott és egységes válaszával kell szembenéznie” – írta az X-en.

„A világ nem várhat a viták lefolytatására. Szavakkal nem lehet megállítani a drónokat, és nem lehet elfogni a rakétákat. Csak a kézzelfogható segítségnyújtással lehet ennek véget vetni” – írta. Hozzátette: ebben a kritikus időszakban döntő fontosságú, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa meghozza a szükséges döntéseket Amerika szövetségeseinek megerősítése érdekében.

(Guardian)

Oroszország önmérsékletre szólította fel a közel-keleti konfliktus összes résztvevőjét, valamint aggodalmát fejezte ki a további eszkaláció miatt – írja a BBC.

„Számítunk a térség államaira, hogy politikai és diplomáciai eszközökkel oldják meg a fennálló problémákat” – áll a külügyminisztérium közleményében.

Moszkva hozzátette, hogy már többször figyelmeztetett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa „nem tudott megfelelően reagálni” az iráni konzulátus elleni szíriai csapásra, amelyben az Iszlám Forradalmi Gárda hét tisztje, köztük felsőbb parancsnokok haltak meg. Irán akkor Izraelt vádolta meg a támadás végrehajtásával, de Izrael nem ismerte el a felelőségét.

Az orosz nyilatkozat aztuán jött, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország ellenezte az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik orosz tervezetű nyilatkozatát, amely elítélte volna az iráni nagykövetség szíriai létesítménye elleni támadást.

Irán tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy az Izrael elleni támadásai „korlátozottak” és önvédelmi célúak lesznek – mondta Hoszein Amirabdollahian iráni külügyminiszter.

Emellett az iráni külügy azt is állítja, hogy 72 órával a támadás előtt értesítette szomszédait a csapásokról.

„Tájékoztattuk barátainkat és szomszédainkat a térségben, hogy Irán válasza Izrael ellen biztos, legitim és visszavonhatatlan” – mondta Amirabdollahian egy sajtótájékoztatón.

(Sky News, BBC)

Vasárnap Ferenc pápa is reagált az éjszaka Izraelt ért iráni légitámadásra.

Szent Péter téren elmondott beszédében a pápa arra kérte Iránt és Izraelt, hogy kerüljenek el minden olyan lépést, amely „az erőszak spirálját” táplálhatja, és amely a Közel-Keletet még mélyebb konfliktusba sodorhatja.

„Elég volt a háborúból, elég volt a támadásokból, elég volt az erőszakból. Igen a párbeszédre, igen a békére” – mondta a Szent Péter téren a zarándokoknak.

(Sky News)

Az iráni külügyminisztérium beidézte Nagy-Britannia, Franciaország és Németország nagykövetét – jelentette a félhivatalos iráni Munkapárt hírügynökség.

Nagy-Britannia és Franciaország azon nyugati országok közé tartozott, amelyek elítélték az Izrael elleni drón- és rakétacsapásokat, és önmérsékletre szólították fel a feleket. Steffen Seibert, Németország izraeli nagykövete elítélte az támadást.

Teherán szerint „felelőtlen” a fenti országok kormányának álláspontja Irán Izraelre mért megtorló csapásaival kapcsolatban.

(Guardian)

Szijjártó Péter egy Facebook-videóban közölte, hogy Magyarország határozottan elitéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást. A külügyminiszter hozzátette, a jelenlegi információk szerint az Izraelben élő, kettős állampolgársággal is rendelkezők és az ideiglenesen ott tartózkodó magyar állampolgárok közül senki sem volt érintettje az éjszakai támadásnak.

Szijjártó a videóban többször elítélte az általa eszkalációs kockázatnak nevezett támadást, és egyértelműen kiállt Izrael mellett. Hozzátette, hogy Izraelben 24 magyar állampolgár lépett közvetlenül kapcsolatba a magyar nagykövetséggel az éjszaka folyamán, ők valamennyien jól vannak. Szijjártó arra kérte az Izraelbe vagy Izraelből repülőket, hogy alaposan informálódjanak az esetleges járatmódosításokról.

A külügyminiszter továbbá azt mondta, Iránban jelenleg 74 magyar állampolgárról tudnak, velük a lehetőségekhez képest folyamatosan veszik fel a kapcsolatot telefonon. Egy magyar család jelezte, hogy el kívánják hagyni az országot, számukra a nagykövetség és a konzulátus a lehetséges segítséget megadják.

Jordániában két magyar állampolgár jelentkezett az ügyeleti telefonszámon, akik szintén biztonságban vannak. Itt Szijjártó felhívta arra a figyelmet, hogy a jordán légtér még mindig le van zárva, bár ez egyelőre nem érintett egy Magyarországra tartó vagy Magyarországról jövő járatot sem. A WizzAir menetrendszerenti járata Amman és Budapest között kedd hajnalban érkezik, az pedig még nem biztos, hogy ez a járat fog tudni közlekedni.

Szijjártó emellett arra kért mindenkit, hogy aki a térségben tartózkodik és még nem tette meg, regisztráljon konzuli védelemre. Videóüzenete végén a külügyminiszter újra kijelentette, hogy Magyarország határozottan elítéli a szombat éjjeli támadást. „Kiállunk Izrael mellett és azt gondolom, hogy a nemzetközi közösség felhívása a felelősségteljes viselkedésre és az eszkaláció elkerülésére még soha nem volt annyira fontos, és soha nem volt annyira érvényes, mint éppen most”.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egyik szóvivője interjút adott a Sky Newsnak, amelyben a következő főbb állítások hangoztak el:

  • Az IDF-nek fel kell készülnie egy esetleges új háborús frontra.
  • Csupán maroknyi ballisztikus rakéta csapódott be Izraelbe.
  • A támadásban megsérült hétéves kislány kritikus állapotban van, és az életéért küzd.

A szóvivő hozzátette, az IDF készenlétben áll, és felkészült a további agresszióra. A páratlanul hatékonynak tűnő légvédelmi akciót, amelyben az izraeliek szerint az iráni drónok és rakéták 99 százalékát elfogták, pedig józan szereplők egységének nevezte Irán ördögi tervével szemben.

„Ami valójában történt Izraellel, a légvédelmünkkel, az amerikai hadsereg, a brit hadsereg és légierő és a francia légierő képességeivel – nagyon, nagyon világos üzenet Iránnak, hogy ez egyszerűen nem fog menni. Együtt, egységesen, izraeli életeket mentettünk meg ma este”, mondta a szóvivő, aki egyértelműen eszkalációnak minősítette az iráni támadást. „Az egyetlen szándékuk az volt, hogy izraelieket öljenek. Ez nem sikerült nekik. Ez egy jó dolog. Biztosítanunk kell, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer”.

Arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy lesz-e izraeli válaszcsapás, ahogy arra sem, hogy az iráni támadás új frontnak minősül-e. „Természetesen remélem, hogy nem, de azt hiszem, fel kell készülnünk erre az eshetőségre.”

(Sky News)

Szombat késő este Irán nagyszabású támadást intézett izraeli katonai célpontok ellen. Az Izraeli Védelmi Erőknek sikerült csírájában elfojtani a támadást, csak a Negev-sivatagban található Nevatim légi bázisban sikerült kisebb károkat okozni.

Az Irán által 320 rakéta és drón ellenére a támadás inkább szimbolikus, mint katonai célokat szolgált, és senkinek sincs érdekében az eszkaláció. De a csapás várhatóan nem marad izraeli válasz nélkül, és nem lehet tudni, meddig fajulhat a több évtizedes konfliktus. Mi köze ennek az egésznek a gázai háborúhoz? És egyáltalán, mennyire erős katonailag Irán? A legfrissebb fejleményeket és a felmerülő kérdéseket ebben a cikkünkben vesézzük ki.

Az éjszakai teheráni csapások során Szíria légtere felett átrepülő iráni drónok többségét izraeli és amerikai repülőgépek lőtték le, mielőtt elérték volna izraeli célpontjukat – közölte két nyugati hírszerzési forrás a Reuters hírügynökséggel.

Elmondásuk szerint több tucat Irán által kilőtt rakétát és drónt lőttek le, amelyek Dél-Szíria felett repültek át. Az amerikai légvédelem az al-tanfi amerikai támaszpontról és Kelet-Szíriából vette célba a lövedékeket, ahol Washington több száz katonát állomásoztat.

Az Irán által irányított Pantsir légvédelmi rendszerek egy izraeli repülőgépet se tudtak kilőni – tette hozzá mindkét forrás.

A New York Times két izraeli tisztviselőre hivatkozva azt írta, hogy Irán összesen 185 drónt, 36 cirkálórakétát és 110 földfelszínről indított rakétát lőtt fel.

A hírügynökségek közzétettek egy képet, amin jól látható egy szétroncsolt lövedék, ami feltehetően egy iráni drón vagy rakéta lehetett, amit a jordániai légierőnek sikerült kilőnie. Az AFP szerint a lövedéket Ammán, az ország fővárosa felett kapták el.

A BBC szerint a törmelékeket biztonsági szakemberek és bámészkodók veszik körül.

Törmelékek Ammánban, egy úttesten – Fotó: Ahmad Shoura / AFP
Törmelékek Ammánban, egy úttesten – Fotó: Ahmad Shoura / AFP

Jordánia korábban közölte, hogy elkapott bizonyos „repülő objektumokat”, amelyek az éjszaka folyamán megsértették a légterét, amikor Irán drón- és rakétatámadást indított Izrael ellen.

Dr. Lina Khatib, a Chatham House brit külpolitikai elemzőintézet munkatársa a BBC Radio 5 Live-nak azt mondta, hogy az iráni támadás egyfajta látványosságnak volt szánva, a rezsim pedig nem akar további eszkalációt.

A szakértő szerint a támadás részletesen megkoreografált és valójában eléggé korlátozott volt. Hivatkozott az iráni nyilatkozatra is, amely a megtorló akciót azelőtt befejezettnek nevezte, hogy a drónok elérték volna izraeli célpontjaikat. Khatib úgy értékelte az eseményeket, hogy Irán csupán egy nagyon erős üzenetettel kívánta megúszni az arcvesztést, azt pedig semmiképpen sem akarja, hogy az ügy tovább eszkalálódjon.

(BBC)

A jordán kabinet egy közleményben megerősítette, hogy repülő objektumokat fogtak el az ország légtere felett. Korábban arról lehetett hallani, hogy Jordánia az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mellett segített Izraelnek lelőni az Iránból indított drónokat.

A közlemény arra is kitér, hogy ezidő alatt néhány repeszdarab is lehullott az országban, amelyek nem okoztak jelentős károkat vagy sérüléseket az állampolgároknak.

(Sky News)

A Hamász „természetes jognak és megérdemelt válasznak” nevezte Irán Izrael ellen indított éjszakai légitámadását – írja a Sky News.

Irán katonai akciójára azután került sor, hogy április 1-jén feltételezhetően Izrael légicsapást mért a damaszkuszi nagykövetségére, amelyben az Iszlám Forradalmi Gárda elit alakulatának tisztjei meghaltak.

„Mi a Hamászban az Iráni Iszlám Köztársaság által végrehajtott katonai műveletet természetes jognak és megérdemelt válasznak tekintjük a damaszkuszi iráni konzulátus elleni támadással és a Forradalmi Gárda több vezetőjének meggyilkolásával elkövetett bűncselekményre” – áll a Hamász közleményében.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy éjszaka Irán rakétatámadást intézett Izrael ellen.

A miniszterelnök szerint „a közel-keleti konfliktus kiterjedése súlyos veszélyt jelent a világ és így Magyarország biztonságára is”. Orbán ezért összehívja a Védelmi Tanácsot is.

A Tanács 2022-ben alakult, és többek között a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a közbiztonsággal, a határrendészettel, a honvédelemmel, a menekültüggyel, a katasztrófavédelemmel, a terrorelhárítással, valamint a védelmi fejlesztésekkel foglalkozik. A miniszterelnök mellett tagja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, és a nemzetbiztonsági főtanácsadó is.

Yoal Gallant izraeli védelmi miniszter befejezte helyzetértékelését az Izraeli Védelmi Erők (IDF) magas rangú tisztviselőivel, ahol többek között kijelentette, a hadjárat még nem ért véget. „Az Egyesült Államokkal és további partnerekkel együtt sikerült megvédenünk Izrael állam területét. Nagyon kevés kár keletkezett” – mondta a védemi miniszter, majd hozzátette, azután is ébernek kell maradniuk, hogy a támadás legjelentősebb részét sikeresen meghiúsították.

Az IDF egyik szóvivője eközben azt állította, kisebb károk keletkeztek a Negev-sivatagi Nevatim légibázison, ahova az iráni ballisztikus rakéták elenyésző része becsapódott. A szóvivő hozzátette, hogy a bázis továbbra is működőképes, az IDF hivatalos Twitter-fiókja pedig egy olyan videót tett közzé, amin állításuk szerint az izraeli légierő egyik F-35-ös vadászgépe épp bevetésről tér vissza Nevatim légibázisra.

(Guardian, BBC)

Az izraeli hadsereg szerint Franciaország azon országok között volt, amelyek segítettek az iráni támadás elleni védekezésben – írja a BBC.

„Franciaországnak nagyon jók a technológiai adottságai, repülőgépei, radarjai, és tudom, hogy hozzájárultak a légtér őrzéséhez” – mondta Izrael katonai szóvivője. Hozzátette ugyanakkor, nem tudja, hogy a francia repülőgépek kilőttek-e iráni rakétát.

Franciaország mellett az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Jordánia is közreműködött az akcióban.

Az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke azt mondta, hogy bármilyen izraeli megtorlásra a tegnap estinél nagyobb támadással válaszolnak – jelentette az állami média.

Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka kijelentette, Teherán megtorol minden olyan izraeli támadást, amely az érdekeltségei, tisztviselői vagy állampolgárai ellen irányul.

(Sky News)

Jordánia és Irak újra megnyitotta légterét – írja a Sky News.

A jordániai állami televízió a légügyi hatóságokra hivatkozva közölte, hogy az ország újraindította a légi forgalmat. A döntés a tervezettnél több mint három órával korábban jött, miután Izrael is megnyitotta légterét.

Jordánia, amely Irán és Izrael között fekszik, felkészítette a légvédelmet, hogy elfogjon minden olyan drónt vagy rakétát, amely megsérti a területét – közölte két regionális biztonsági forrás.

Az iraki légiközlekedési hatóság szerint a biztonsági kockázatokat már leküzdötték, így ők is a nyitás mellett döntöttek.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala szerint a Hamász elutasította az izraeli túszok visszaszolgáltatására vonatkozó legújabb alkujavaslatot.

A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint a javaslatok elutasítása azt mutatja, hogy Yahya Sinwar, a Hamász gázai vezetője nem akar alkut, és megpróbálja kihasználni az Iránnal fennálló feszültséget, ami csak tovább fokozza a régióban a konfliktust.

„Izrael továbbra is törekedni fog arra, hogy teljes erőbedobással megvalósítsa a Hamász elleni háború céljait, és minden követ megmozgat, hogy a 133 túsz haladéktalanul visszatérhessen Gázából” – írták.

(Sky, Guardian)

„Elcsíptük. Visszavertük. Együtt győzni fogunk” – írta X-en közzétett bejegyzésben Benjámin Netanjahu. Ez az izraeli miniszterelnök első nyilatkozata a támadás óta a Sky News szerint.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!