Oroszország önmérsékletre szólította fel a közel-keleti konfliktus szereplőit

Oroszország önmérsékletre szólította fel a közel-keleti konfliktus összes résztvevőjét, valamint aggodalmát fejezte ki a további eszkaláció miatt – írja a BBC.

„Számítunk a térség államaira, hogy politikai és diplomáciai eszközökkel oldják meg a fennálló problémákat” – áll a külügyminisztérium közleményében.

Moszkva hozzátette, hogy már többször figyelmeztetett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa „nem tudott megfelelően reagálni” az iráni konzulátus elleni szíriai csapásra, amelyben az Iszlám Forradalmi Gárda hét tisztje, köztük felsőbb parancsnokok haltak meg. Irán akkor Izraelt vádolta meg a támadás végrehajtásával, de Izrael nem ismerte el a felelőségét.

Az orosz nyilatkozat aztuán jött, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország ellenezte az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik orosz tervezetű nyilatkozatát, amely elítélte volna az iráni nagykövetség szíriai létesítménye elleni támadást.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!