A Kreml szerint semmi jó nem fog kisülni Zelenszkij amerikai látogatásából

2022. december 21. – 06:34

frissítve

A Kreml szerint semmi jó nem fog kisülni Zelenszkij amerikai látogatásából
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Joe Bidennel tárgyal a Fehér Házban – Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A szerdai nap legfontosabb történései eddig:

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megérkezett Washingtonba, ahol Joe Biden amerikai elnökkel találkozott, később kongresszus képviselői előtt is beszédet mond majd.
  • Joe Biden várhatóan szerda este hivatalosan is bejelenti az Ukrajnának szánt közel 2 milliárd dolláros katonai segélycsomagot.
  • Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Zelenszkij amerikai látogatása, és az amerikai fegyverek elfogadása csak mélyíteni fogja a konfliktust, és lehetetlenné teszi, hogy Oroszország és Ukrajna a békéről tárgyaljon.
  • Vlagyimir Putyin az orosz védelmi miniszterek tanácskozásán arról beszélt, mindent megad fegyveres erőinek, amit csak kérnek, és azt is biztosítani fogja, hogy Oroszország nukleáris erői harcképesek legyenek.

Szlovákia mentességet kapott az Európai Unió orosz olajra vonatkozó szankciói alól, ami lehetővé teszi számára, hogy továbbra is exportálhasson olajtermékeket, köztük gázolajat az energiahiányos Ukrajnába, közölte Karel Hirman gazdasági miniszter.

Szlovákia legnagyobb finomítója, a Slovnaft, amely egyébként a Mol Csoport része, de úgy tűnt, hogy február 5-től, a szankciók életbe lépésétől a legtöbb piacára nem exportálhatott volna az orosz olajból finomított termékeiből.

A Slovnaft pozsonyi finomítója – Fotó: Vladimir Simicek / AFP
A Slovnaft pozsonyi finomítója – Fotó: Vladimir Simicek / AFP

Hirman egy televíziós sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mentességet alkudtak ki, így Slovnaft exportálhat olajtermékeket Ukrajnába, ahol áram- és tüzelőhiánnyal is küzdenek a lakosok a kritikus infrastruktúrát érő rendszeres orosz támadások miatt.

„Ennek a mentességnek köszönhetően a Slovnaft nemcsak Csehországba, hanem Ukrajnába is exportálhat majd minden olajterméket... ami segít stabilizálni a Slovnaft finomító termelését és működési eredményeit a jövő évben” – mondta Hirman.

(Reuters)

Vjacseszlav Wegner, a Szverdlovszki terület orosz parlamenti képviselője azzal fordult a Wagner magánhadsereg vezetőjéhez, Jegvenyij Prigozsinhoz, hogy Nyizsnij Tagil város börtönéből egy csoport nő jelentkezett nála, hogy a harctérre menjenek.

Ezek a nők „készen állnak arra, hogy kommunikációs tisztként, orvosként, ápolónőként a különleges katonai művelet zónájába menjenek” – írta Wegner.

„Teljesen egyetértek önnel. Nemcsak nővérek és kommunikációs tisztek, hanem mint szabotázscsoportok és mesterlövész párok is lehetnek” – válaszolt Prigozsin, majd megjegyezte, hogy ez korábban is működött, utalva a második világháborúra, amelyben a szovjet női mesterlövészek még a propagandának is jól jöttek, mítoszt teremtettek körülöttük.

Prigozsin válaszában azt írta, hogy még van ellenállás a női katonák besorozása ellen, de dolgoznak rajta, hogy működjön. (Ukrajinszka Pravada)

A Fehér Házban tett látogatása alatt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy katonai kitüntetést adott Joe Biden amerikai elnöknek. Zelenszkij elmondása szerint a kitüntetést az egyik Donbaszban harcoló katonától kapta, aki megkérte, hogy adja át Bidennek. „A srác egy igazi hős, egy igaz kapitány, és megkért, hogy adjam át ezt a kitüntetést a bátor elnöknek.”

Biden megköszönte a gesztust, bár hozzátette, hogy nem érdemelte meg. Cserébe felajánlotta, hogy az ukrán katonának küld egy parancsonki érmét, olyat, amilyen a fiának is van, aki Irakban harcolt.

Fotó: Brendan Smialowski / Brendan SMIALOWSKI
Fotó: Brendan Smialowski / Brendan SMIALOWSKI

„Elnök úr! Jó, hogy újra itt van” – mondta Joe Biden az Ovális Irodában Volodomir Zelenszkijnek. Az amerikai elnök arról beszélt, hogy megtiszteltetés az ukrán elnök oldalán állni az egységes védelemben a Putyin által folytatott brutális, kegyetlen háborúval szemben.

„Nehéz elhinni, hogy 300 nap telt el azóta, hogy Putyin brutális támadást indított az ukránok nemzetként való létezése és ártatlan ukrán emberek ellen, abból a célból, hogy megfélemlítsen” – tette hozzá Biden.

Az amerikai elnök szerint Putyin fegyverként próbálja használni a telet. Hozzátette: Amerika és európai szövetségesei Ukrajna mellett állnak.

Joe Biden amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fehér Ház ovális irodájában – Fotó: Leah Millis / Reuters
Joe Biden amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fehér Ház ovális irodájában – Fotó: Leah Millis / Reuters

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megérkezett a Fehér Házhoz, ahol Joe Bidennel fog egyeztetni, ezt követően pedig közös sajtótájékoztatót is tartanak. Biden és felesége Jill Biden személyesen fogadta az ukrán elnököt, aki csak néhány órát tartózkodik az Egyesült Államokban.

Biden és Zelenszkij a háború kirobbanása óta nem találkoztak személyesen. Sok más nyugati vezető meglátogatta már az ukrán elnököt Kijevben, azonban Biden biztonsági aggályok miatt nem jutott el Ukrajnába.

 Fotó: Kevin Lamarque / Reuters
Fotó: Kevin Lamarque / Reuters
Fotó: Brendan Smialowski
Fotó: Brendan Smialowski

Megérkezett az ukrán elnök az Egyesült Államokba, ahol Joe Biden amerikai elnökkel tárgyal majd, ami után közös sajtótájékoztatót is tartanak – írja a CNN.

A korábban közzétett tervek szerint Zelenszkij az amerikai kongresszus képviselői előtt is tart beszédet. A programok után az ukrán elnök azonnal visszautazik Ukrajnába, amit a háború februári kirobbanása óta most először hagyott el. Zelenszkij látogatását a Kreml sem hagyta szó nélkül: szerintük abból semmi jó nem fog kisülni.

Két Ukrajnából tudósító újságíró arról számolt be, hogy az orosz fegyveres erők szándékosan célba vették őket Herszonban, miközben a frontvonal közeléből tudósítottak.

Claudio Locatelli, aki független riporterként az invázió kezdete óta tudósít az ukrajnai háborúról. Az újságíró szerint a lövések a Dnyeper folyó keleti partjáról érkeztek, ahol jelenleg az orosz erők állomásoznak. A lövéseket annak ellenére kapták, hogy autójukon is jól látható a press (sajtó) felirat.

„Senki más nem tartózkodott akkor a közelben. Figyelembe véve az orosz csapatok elhelyezkedését és az ágyúzások dinamikáját, ez egy szándékos támadás volt. A sajtóra való lövöldözésre pedig nincs mentség.”

– mondta a tudósító. Az egyik lövedék az autójukat rongálta meg, Locatelli pedig kisebb sérülésről számolt be.

(Guardian)

„Modernizációra és digitalizációra” lesz szükség, miután az őszi részleges mozgósítás során több probléma is felmerült – többek közt erről is beszélt Putyin az orosz védelmi minisztérium igazgatótanácsán tartott beszédében. Az elnök kiemelte: a feltárt problémákat azonnal kezelni kell.

Ennek érdekében kedden Putyin már egy rendeletet is aláírt egy munkacsoport létrehozásáról, amely koordinálja a különböző hatóságok mozgósítással kapcsolatos tevékenységeit. A Kreml azonban többször is kijelentette, hogy nincs szükség a mozgósítás második ütemére.

Putyin arról is beszélt, hogy „nyilvánvalóvá vált”, hogy az ukrajnai háború elkerülhetetlen volt.

„Természetesen a katonai műveletek mindig tragédiákkal és embervesztéséggel járnak. Ezt értjük, és tisztában is vagyunk vele. De mivel ez elkerülhetetlen volt, így jobb ma, mint holnap”

– mondta az orosz elnök. Hozzátette: az orosz kormány nem ismer határokat, ha a hadserege finanszírozásáról van szó.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz Védelmi Minisztérium vezetésének éves ülésén Moszkvában december 21-én – Fotó: Sputnik /Mikhail Kuravlev/ Kremlin / Reuters
Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz Védelmi Minisztérium vezetésének éves ülésén Moszkvában december 21-én – Fotó: Sputnik /Mikhail Kuravlev/ Kremlin / Reuters

(CNN)

Volodimir Zelenszkij a háború kezdete óta először elhagyta Ukrajnát, felvétel készült róla a lengyelországi Przemyśl vasútállomáson. Az ukrán elnök innen indult tovább repülővel Washingtonba. A videón Bridget Brink, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete is látható. Értesülések szerint az Egyesült Államok nagymértékben részt vett az ukrán elnök utazásának biztosításában.

A tervezett program szerint

  • Zelenszkijt magyar idő szerint este nyolckor üdvözli Joe Biden a Fehér Ház előtt,
  • majd az Ovális Irodában folytatnak megbeszélést.
  • Magyar idő szerint várhatóan este fél 11-kor tartanak közös sajtótájékoztatót.
  • Zelenszkij ezt követően megy majd a Capitoliumba, ahol az amerikai kongresszus képviselői előtt tart majd beszédet.

Az ukrán elnök ezt követően azonnal visszatér Ukrajnába, tehát csak néhány órát fog az Egyesült Államokban tölteni.

Joe Biden a Twitteren azt írta: „Remélem, jó utad van, Volodimir. Örülök, hogy jössz. Sok megbeszélnivalónk van”.

(Guardian, CNN)

Oroszország folytatta katonai bázisainak bővítését az Északi-sarkvidéken, annak ellenére, hogy jelentős veszteségeket szenvedett az Ukrajna elleni háborúban – írja a CNN. A lap birtokába jutott műholdas felvételek tanúsága szerint az elmúlt évben több fejlesztést is végrehajtottak az orosz katonai támaszpontokon a térségben.

Szakértők szerint a képek nem drámai fejlődést mutatnak, inkább egy olyan terület megerősítésének és bővítésének folyamatos előrehaladását, amely elemzők szerint létfontosságú Oroszország védelmi stratégiája szempontjából, miközben Moszkva erőforrásai igencsak meg vannak terhelve.

Az északi térség stratégiai jelentőségét igazolhatja, hogy míg az ukrajnai invázió során a szárazföldi csapatok közel 70 százalékát kivonták a térségből, a tengeri haderőt szinte teljesen érinetlenül hagyták.

Oroszország északi fegyverkezéséről ebben a cikkben írtunk részletesebben >>>

Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz védelmi minisztérium igazgatótanácsán tartott beszédében többek között arról beszélt, „Oroszország teljesíteni fogja a katonai hadjárat minden célját, és mindent megad fegyveres erőinek, amit csak kérnek, hogy támogassa őket”.

Beszédében, amelyben az ország 2023-ra vonatkozó katonai terveit tárta a védelmi vezetők elé Putyin elmondta,

biztosítani fogja, hogy Oroszország nukleáris erői harcképesek legyenek, és hogy nincsenek pénzügyi korlátok abban, hogy a kormány mit ad a hadseregnek.

Putyin a NATO-t is kritizálta, amiért szerinte „teljes mértékben Oroszország ellen használja fel képességeit”, és sürgette a katonai vezetőket, hogy használják fel a szíriai és ukrajnai harcokban szerzett tapasztalataikat. Hozzátette, különös figyelmet kell fordítani a drónok fontosságára az ukrajnai háborúban, és bejelentette azt is, hogy az orosz hiperszonikus Sarmat rakéta – amelyet „Sátán II”-nek is neveznek – a közeljövőben bevetésre kész lesz.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is felszólalt a találkozón, ő a sorkötelezettségi korhatár emelését, és azt javasolta a katonai vezetőknek, a hadsereg jelenlegi 1 milliós létszámát 1,5 millióra bővítsék. Sojgu szerint a létszámba a 695 ezer önkéntes szerződéses katonát is bele kellene számítani.

A védelmi miniszter azt javasolta, a kötelező katonai szolgálatot terjesszék ki a 21-30 év közötti orosz állampolgárokra. A jelenlegi törvények szerint a 18-27 év közötti oroszokat lehet behívni kötelező katonai szolgálatra – bár Sojgu és Putyin többször is kijelentette, hogy ilyen sorkatonákat nem küldenek Ukrajnába harcolni.

A védelmi miniszter arról is beszélt, Oroszország felgyorsítja a hadsereg korszerű fegyverutánpótlását, és új csapatokat telepítenek az ország nyugati részére is, tekintettel Finnország és Svédország tervére, hogy csatlakozzanak a NATO-szövetséghez.

(Guardian)

Az Egyesült Államok 1,8 milliárd dolláros katonai segélyt küld Ukrajnának egy jelentős csomagban, amely első alkalommal Patriot légvédelmi rakétarendszert és precíziós irányított bombákat is tartalmaz – a Fehér Ház tisztviselői megerősítették, hogy a csomagot Joe Biden amerikai elnök várhatóan szerdán, a Washingtonba utazó Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján fogja hivatalosan is bejelenteni.

A tisztviselők hozzátették: „Az ukrán erőket egy harmadik országban fogjuk kiképezni arra, hogyan kell működtetni a Patriotot. Ez eltart majd egy ideig, de ezt a kiképzést az ukrán csapatok hazaviszik majd, hogy hatákonyan tudják működtetni a légvédelmi rakétarendszert”.

(Guardian)

Volodimir Zelenszkij amerikai látogatása „rendkívül jelentős”, és cáfolni fogja azokat az orosz állításokat, miszerint az amerikai-ukrán kapcsolatok „kihűltek” – mondta Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó szerdán a Reutersnek.

Az ukrán elnök Washingtonban találkozik Joe Biden amerikai elnökkel, és a kongresszus előtt is fel fog szólalni, ami „alkalmat ad arra, hogy elmagyarázza a valós ukrajnai helyzetet, és hogy Kijevnek milyen fegyverekre és miért van szüksége” – mondta, és hozzátette: „A látogatás egyértelműen az országok közötti nagyfokú bizalomról tanúskodik”.

„Az Egyesült Államok egyértelműen támogatja Ukrajnát” – hangsúlyozta.

Podoljak szerint a két elnök találkozója „aktivizálja és optimalizálja” a katonai együttműködés kulcsfontosságú területeit, és világosabb képet fest a jövőről, ha a háború nem ér véget.

Bahmuti katonák átadnak egy aláírt ukrán zászlót Zelenszkijnek a városban tett keddi látogatásakor – Fotó: Stringer / AFP
Bahmuti katonák átadnak egy aláírt ukrán zászlót Zelenszkijnek a városban tett keddi látogatásakor – Fotó: Stringer / AFP

A CNN információi szerint Zelenszkij egy katonák által aláírt ukrán zászlót visz ajándékba Bidennek és az amerikai kongresszus képviselőinek. Az amerikai elnöknek szánt zászlót ukrán katonák adták át Zelenszkijnek, amikor Bahmutba látogatott kedden.

Biden a két elnök közös sajtótájékoztatóján várhatóan bejelenti, hogy közel 2 milliárd dolláros támogatást küld Ukrajnának egy csomagban, amely első alkalommal Patriot légvédelmi rakétarendszert és precíziós irányított bombákat is tartalmaz majd.

A Kreml szerint semmi jó nem fog kisülni Zelenszkij amerikai látogatásából

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy újságírókkal folytatott telefonbeszélgetésen azt mondta, hogy az Ukrajnába irányuló nyugati fegyverszállítmányok a konfliktus „elmélyüléséhez” vezetnek, ami Kijevre nézve visszaüthet – írja a Guardian.

„A fegyverszállítás folytatódik, és a szállított fegyverek köre bővül. Mindez természetesen a konfliktus súlyosbodásához vezet. Ez nem sok jót ígér Ukrajna számára” – figyelmeztetett Peszkov.

A Kreml közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök hamarosan „fontos, érdemi” beszédet tart az orosz védelmi minisztérium igazgatótanácsában. Korábban megírtuk, hogy Putyin várhatóan itt jelenti majd be a 2023-ra vonatkozó katonai céljait. A találkozón Szergej Sojgu védelmi miniszter is felszólal majd.

Az orosz állami tévében tartott beszédet az ukrán fronton tett látogatása után Vlagyimir Szolovjov Kreml-barát propagandista – írja az rtl.hu a Newsweek beszámolója alapján.

Szolovjov az adásban kifejtette, a katonák nagyon lelkesek, elszántak és készek bármit megtenni Oroszországért. Szerinte „a harcot igazi orosz értelmiségiek vívják, akik szívük szerint meg sem állnának Berlinig, sőt Washingtonba is bemasíroznának”.

Elmondta, a katonák a tekintetben sem bizonytalanok, hogy kik ellen harcolnak: természetesen a nácik ellen, és addig harcolnak, amíg le nem győzik őket. Arra a kérdésre, hogy mi számítana szerintük győzelemnek, a propagandista állítása szerint a katonák azt válaszolták:

„Elmegyünk a nagy tócsáig (az Atlanti-óceánig), talán Washingtont is el kell foglalnunk.”

Egy orosz ejtőernyős pedig állítólag azt mondta neki: „Amíg be nem kergetjük őket a mocsárba, és csak a kezük lóg ki belőle, miközben angolul könyörögnek: ‘Segítség, segítség, segítség’, na akkor majd eldöntjük, hogy mit csináljunk velük”.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, Rafael Grossi csütörtökön Oroszországba látogat, hogy megbeszéléseket folytasson a dél-ukrajnai Zaporizzsjai atomerőmű körüli biztonsági övezet létrehozásáról – jelentette a RIA orosz hírügynökség Oroszország Bécsbe delegált megbízottjára hivatkozva.

Az oroszok által megszállt területen lévő erőművet többször is érték támadások, amelyekkel a két szembenálló fél egymást vádolta.

Grossi december elején azt nyilatkozta, közel lehet egy megállapodás, hogy megvédjék Európa legnagyobb atomerőművét, olyan javaslat állt ugyanis elő, ami véget vethet az erőmű körüli támadásoknak. A NAÜ régóta sürgeti egy biztonsági övezet kialakítását az erőmű körül, hogy biztosan elkerülhető legyen egy nukleáris baleset.

Az oroszok márciusban vették át az irányítást az erőmű felett. A könyékén azóta is dúlnak a harcok, a tüzérségi támadásokért egymást teszik felelőssé az ukránok és az oroszok. A helyzet rengeteg biztonsági kérdést felvet, erről itt olvashatja Komplexünket.

(Guardian)

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök meglepetésszerűen Pekingbe utazott, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott. Medvegye elmondása szerint az ukrajnai konfliktusról is tárgyaltak – írja a Reuters.

Medvegyev, aki jelenleg az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, a Telegram-csatornáján tett közzé egy videót, amelyen látható, amint találkozik Hszivel.

Dmitrij Medvegyev és Hszi Csin-ping kínai elnök december 21-én Pekingben – Fotó: Sputnik / Reuters
Dmitrij Medvegyev és Hszi Csin-ping kínai elnök december 21-én Pekingben – Fotó: Sputnik / Reuters

Medvegyev elmondta, a megbeszélésen a két ország „határok nélküli” stratégiai partnerségét vitatták meg, valamint az ukrajnai helyzet is szóba került, további részleteket viszont nem árult el.

„Megvitattuk a kínai és orosz kormánypárt közötti együttműködést, a stratégiai partnerségünkön belüli kétoldalú együttműködést, beleértve a gazdaságot és az ipari termelést. Nemzetközi kérdéseket is megvitattunk – beleértve természetesen az ukrajnai konfliktust” – mondta Medvegyev, és hozzátette: „A megbeszélések hasznosak voltak”.

Telepíthető és hordozható áramfejlesztőket, ezerliteres tartályokat, és az eszközök feltöltését segítő, illetve gépjárművek otthoni tankolására is alkalmas mobil üzemanyagtöltő eszközöket szállít Kárpátaljára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A térségben hetek óta csak napi néhány órán át működik az energiaszolgáltatás, az áramfejlesztők a beregszászi máltai szervezet koordinálásával a karitatív létesítmények, szociális ellátást nyújtó és oktatási intézmények működését teszik biztonságosabbá.

Az energiaszolgáltatás sokszor csak az éjszakai órákban áll helyre Beregszászon, máskor kora hajnalban tér vissza az áram, az emberek ekkor tudják használni a háztartási gépeket, illetve feltölteni az akkumulátorról működő eszközeiket. Makuk János, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat vezetőjének tájékoztatása szerint számos városi szervezet, több iskola, óvoda és szociális feladatot ellátó intézmény kért tőlük áramot, vagy áramfejlesztő eszközt mindennapos működéséhez. A Szeretetszolgálat saját tevékenységének fenntartásához is szükségessé vált a napközbeni energiaellátás megszervezése, hogy tovább működjenek a magányos idős embereket, a fogyatékos gyermekeket nevelő családokat és a leginkább rászoruló embereket támogató szolgálatok, és a lakosság ellátásában egyre jelentősebb szerepet játszó élelmiszeradományok kiosztását is folytathassák.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat december 21-én áramfejlesztő készülékeket, az aggregátorok üzemanyag ellátásához egyköbméteres tartályt, illetve mobil üzemanyagtöltő berendezést szállít Beregszászra. Ez utóbbi akár egy furgon csomagtartójában házhoz vihető „mozgó benzinkútként” működtethető készülék, amely az áramfejlesztők feltöltését teszi lehetővé, de gépjárművek tankolására is alkalmas – írja közleményében a szeretetszolgálat, amely a háború kitörése óta ezer raklapnyi segélyszállítmányt küldött Ukrajnába.

Az Egyesült Államok 1,8 milliárd dolláros katonai segélyt küld Ukrajnának egy jelentős csomagban, amely első alkalommal Patriot légvédelmi rakétarendszert és precíziós irányított bombákat is tartalmaz – közölték amerikai tisztviselők kedden, amikor kiderült, hogy a Biden-kormány szerdán Washingtonban fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

A támogatás azt jelzi, hogy az Egyesült Államok bővíti az Ukrajnának szánt korszerű fegyverek körét, hogy megerősítse az ország légvédelmét az orosz rakétatámadások egyre növekvő sorozata ellen.

A csomagot hivatalosan várhatóan szerdán jelentik be. Ez körülbelül 1 milliárd dollárnyi fegyvert tartalmaz majd a Pentagon készleteiből, és további 800 millió dollárt szánnak még fegyverekre, lőszerre, kiképzésre és egyéb segítségre.

Zelenszkij és más ukrán tisztviselők régóta sürgetik a nyugati vezetőket, hogy fejlettebb fegyverekkel, köztük Patriotokkal segítsék országukat az Oroszországgal szemben vívott háborúban. (AP News)

Vlagyimir Putyin orosz elnök várhatóan egy szerdai találkozón határozza meg a 2023-as katonai célokat – írja az AFP a Kremlre hivatkozva. A védelmi tisztségviselőkkel folytatott megbeszélésen Szergej Sojgu védelmi miniszter mond majd beszédet.

A múlt héten Sojgu meglátogatta az általa különlegesnek nevezett ukrajnai katonai műveletben részt vevő csapatokat, miután a védelmi minisztérium bejelentette egy ún. „frontvonalbeli kreatív brigád” felállítását, amelyben énekesek és zenészek is részt vennének a jobb morál érdekében. (Guardian)

Hivatalosan is megerősítették, hogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij szerdán Washingtonba látogat, ezzel ez lesz az első külföldi útja a háború kitörése óta. A hírt Joe Biden amerikai elnök egy közleménnyel támasztotta alá. Eszerint Zelenszkij a Fehér Házba megy, mielőtt a kongresszus ülésén felszólalna, „demonstrálva az Ukrajnának nyújtott erős, kétpárti támogatást”. (CNN)

  • Vlagyimir Putyin a biztonsági szolgálatoknál dolgozók napján mondott beszédében elismerte, hogy rettentő nehéz az ukrajnai helyzet, és az árulók, kémek, szabotőrök leleplezését sürgette.
  • Zelenszkij váratlanul a véres harcok középpontjában álló donyecki városba, Bahmutba látogatott.
  • Gázszivárgás miatt robbanás történt egy közép-oroszországi exportvezeték szerelési munkálatai közben, három karbantartó munkás vesztette életét.
  • A WHO számítása szerint Ukrajna lakosságának mintegy negyede, közel 10 millió ember szenvedhet valamilyen mentális betegségben – például poszttraumás stresszben – a háború miatt.
  • Oroszország lényegében betiltotta a 2014 előtti térképeket, bírságra számíthatnak, akik nem a központilag meghatározott határokat ismerik el.
  • Az amerikai képviselőház költségvetési tervezetéből kiderül, hogy az USA 2023-ban minimum 45 milliárd dollárt szán Ukrajna támogatására.
  • A CNN arról adott hírt, hogy szerdán Washingtonban találkozhat Joe Biden és Zelenszkij. Ha az értesüléseik igazak, akkor az azt jelenti, hogy az ukrán elnök először hagyja el országát a háború kitörése óta.

A keddi részletes híreket ide kattintva olvashatja el.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!