Autópálya

Háromsávosra bővítik a Bukarestből induló autópályákat
Romániában most először döntöttek autópályabővítésről.
Év végére elkészülhet a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti autópálya hiányzó szakasza
Újra dolgoznak az építők a Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres szakaszon.
Újra nekifutnának a Háromszéket is átszelő autópálya megvalósíthatósági tanulmányának
A munkára szánt források összegét is növelnék, korábban ugyanis éppen ezzel volt a gond.
Egy éve adták át, máris beszakadt az aszfalt az A10-es autópálya egyik szakaszánál
A Torda irányába haladó forgalmat Gyulafehérvár északi csomópontjánál terelik le a pályáról.
Egyetlen cég sem jelentkezett a Brassó-Bákó autópálya megtervezésére
Tavaly bontották fel a szerződést a Háromszéken is áthaladó autópálya tervezőjével, most az eredeti összeg sokszorosáért sem sikerült újat találni.
Juhnyáj akadályozta a forgalmat a zsúfolt Bukarest-Konstanca autópályán
A pásztorokra több mint kétezer eurós bírságot szabott ki a rendőrség.
Az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak-Bisztraterebes szakaszának megépítésére várják az...
Teljesíthetetlennek tűnnek a feltételek: a 26 kilométert két év alatt kellene megépíteni, három viadukttal és nyolc híddal.
Egyre valószínűbb, hogy késni fog az A3-as autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti...
Pedig a kivitelező rendkívül gyorsan haladt, már az építkezés közel 50%-át teljesítették.
Romániai autópálya-körkép: jó hírrel is kecsegtet az év vége, de nagyobb előrelépés idén sem történt
Romániában jelenleg 451 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út építésére összesen 5,9 milliárd euró értékben van leszerződve az állam kivitelezőkkel. Ez jól hangzik, de nem feltétlenül az...
Kövess minket Facebookon is!