Autópálya

Zöld utat adott a kormány a Brassó–Fogaras autópálya megépítésének
A sztrádaszakasz Háromszék országos és európai gyorsforgalmi úthálózatba való bekapcsolása szempontjából is kulcsfontosságú.
Novemberre csúszhat az A3-as autópálya 22 éve épülő, „elátkozott” szakaszának átadása
A Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti szakaszon összesen három völgyhíd, nyolc felüljáró és nyolc híd épül.
Megnyitották a moldvai autópálya újabb szakaszait, már kevesebb mint három óra Bákóból Bukarestbe...
Eddig idén 59 kilométernyi autópályát adtak át Romániában, és az ország gyorsforgalmi utainak hossza meghaladta a 1477 kilométert.
Szinte teljesen elkészült Románia első autópálya-alagútja az A1-esen, akár már idén átadhatják
A Financiar Press augusztus elején közlekedési minisztériumi forrásokra hivatkozva azt írta, már idén októberben megnyithatják a szakaszt, ezt azonban hivatalosan még nem erősítették meg.
Augusztus végéig még 132 kilométernyi autópályának kellene elkészülnie PNRR-ből, de jó, ha 49...
Románia ambíciós autópálya-építési tervekkel vágott neki a PNRR-nek, de határidőre alig a felét sikerült átadni.
Kifutópályaként is használható lesz az észak-erdélyi autósztráda egy szakasza
Csak szükséghelyzetben lévő gépek használhatják, de parkoló is épül nekik.
Határidő előtt elkészülhet az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakasza
Ha sikerül átadni, akkor a Pro Infrastruktúra szerint teljesen megváltozhat a Nagyvárad és Kolozsvár közötti közlekedés.
A fejlesztés csapdája: évekre ellehetetlenül a Nyárádmente az épülő sztráda miatt
A híradások szerint nemsokára Párizsig autózhatunk Nyárádszeredából, a valóságban viszont egyelőre csak a kamionok szántják fel a falusi utakat, a termőföldek pedig tízezerszám tűnnek el. És mi lesz...
A tervezettnél hamarabb kezdődhet a Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti autópályaszakasz építése
Az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) jóváhagyta az építési engedélyhez szükséges műszaki dokumentációt.
Kövess minket Facebookon is!