Jövő csütörtökön átadják a forgalomnak a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi utat

131

Jövő csütörtökön átadják a forgalomnak a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi utat – írja az Agerpres Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter pénteki nyilatkozata alapján.

A tárcavezető a helyszínen gratulált a kivitelező Strabag vállalatnak, hogy az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakasza után a Nagyváradot az A3-as autópályával összekötő utat is sikerült a határidő előtt befejeznie. A miniszter szerint jövő héten átveszik a munkálatot, és március 28-án, csütörtökön megnyitják a forgalom előtt az útszakaszt.

Grindeanu hangsúlyozta, az útszakasz azért is fontos, mert folytatása lesz az Aradot Nagyváraddal összekötő gyorsforgalmi útnak, amelynek mindhárom szakaszára kiírták már a közbeszerzési eljárást, és év végéig a Temesvár-Temesmóra szakaszra is meghirdetik a közbeszerzést. „A legrövidebb útvonal a Balti-tengertől az Égei-tengerig Gdansktól indul és Varsó, Krakkó, Kassa, Debrecen, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Temesmóra és Belgrád érintésével ér Szalonikibe. Ha azt akarjuk, hogy nálunk is áthaladjon ez az út, akkor nagyon-nagyon gyorsan kell mozognunk. És ezt tesszük” – fogalmazott.

A Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő 19 kilométeres útszakasz megépítéséről szóló szerződést 2021 júliusában írták alá a Strabaggal, és 2022 tavaszán kezdődtek el a munkálatok. A szerződés értéke 545,9 millió lej, a tervezésre hat, a kivitelezésre 24 hónap állt rendelkezésre.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!