Döbbenetek nyara

„Kedves Tamás! Trump annak a világjelenségnek a leglátványosabb megtestesítője, amelyet – Ortega y Gassettől ihletődve és saját használatra – a ripacsok honfoglalásának neveztem. Nem számít, mit mond, csak az, hogy hangosan, szélesen gesztikulálva és minél konokabbul tegye. Ha ezt teszi – márpedig teszi folyton –, akkor azok is rajonganak érte, akik ellen beszél. Szörnyű fejlemény, hogy egy ilyen ripacs a világ egyik nagyhatalmának vezetője lett; egy olyan nagyhatalomé méghozzá, amelyet sokan a demokratikus berendezkedéssel azonosítunk még ma is, még Trump ellenére is. Amerikának persze tagadhatatlan bűnei vannak, de tagadhatatlan vonzereje is a sokszínűsége és az alapító atyák egyike-másika miatt. Visszatérve tehát: a tömegek lázadása létrehozta a ripacsok honfoglalását. Ugyan kinek kell egy megfontolt, szürkének látszó ember, ha egyesek medvén lovagolnak, mások szarvast lődöznek, megint mások pedig visszavonják, amit nagy garral ők maguk képviseltek korábban?! A tömegeknek izgékony hülyékre van szüksége – szebben nem tudom mondani.”

A fenti szöveget Gergely Tamás kérésére írtam a stockholmi Kafé számára. Ám a gondolat nem hagyott nyugodni, sem a jelenség. További példákat szeretnék felhozni.

Itt volt például Traian Băsescu. Érdekes államfő volt kétségtelenül, bár Trumpnak nyilván nem érhetett a nyomába. De szeretett a tengerparton megjelenni vagy a Golden Blitz-ben Becalival iszogatni. Szeretett forgolódni és középpontban lenni, és ezért sok értelmiségi számára „egy vízióval rendelkező kültelki csávó” lett. Vagyis a ripacsériája révén hódította meg őket.

Vagy itt van – sajnos és természetesen – Orbán Viktor. Milyen boldogság szállta meg a híveket, amikor azt mondta, „a Holdról is látni, de Brüsszelből biztosan”! Vagy amikor a tavalyi Tusványoson felolvasta a román külügyminiszter levelét! Valósággal göcögtek az örömtől.

Azt írja valaki, hogy Trumpot azért szavazták meg, mert az amerikaiaknak elegük volt a pc-ből. Ezt értem; azt már kevésbé, hogyan szavazhatott egy ilyen emberre egy bevándorló. Különbség van legális és illegális bevándorló között, ezt is értem, de hát mégiscsak ugyanonnan származnak! Olyan ez, mint amikor az elhíresült vajdasági lány a kettős állampolgárság ellen szavazott, mondván, hogy ha ő annyit küszködött, akkor más miért ne küszködjön?!

A ripacs politikusok lehetővé teszik az irigység és a butaság szárnyalását. Azok a nők, akik egy olyan emberre szavaztak, aki folyton az abortusz ellen beszél, azok most mit éreznek vajon?! Vagy akkor sem éreztek semmit, meg most sem éreznek?!

„A meglepetések ideje lejárt” – mondta egy barátom, amikor azon hüledeztem, hogy Miklósa Erika tagja lett a Digitális Polgári Köröknek, a magyar szégyen eme új bugyrának. Én azonban még mindig képes vagyok megdöbbenni. Bár ne kellene.