Horatio siratása
Milyen jó lett volna akkor születni, amikor ő és Harag és a többiek színházat alapítottak Nagybányán, aztán pedig, már Szatmáron, eljátszotta Hamletet. Egyik nap olvastam egy román publicistánál, hogy az édesanyja nemzedékében Caramitru volt „a” Hamlet, az övében viszont Adrian Pintea.
A szüleim nemzedéke Csíky Andrást emlegette, mint aki egyértelmű a dán királyfival, azonosul vele: ő.
El tudom képzelni. Értelmes tekintete, rebbenékeny idegrendszere, érzékenysége valósággal predesztinálta erre a szerepre. Ahogy Haragot is elbűvölő, erős képisége.
De ha az ő Hamletjét nem is, az ő Horatióját láttam: ma is előttem van, ahogy Hamlet teteme fölött zokog. És ahogy zokogott! Elvégre minden színész tud sírni; a felvételin – mert én is szerettem volna Hamlet lenni – egy társunk egy fél perc alatt könnyezni kezdett. De egészen más parancsszóra, gombnyomásra, mert „képes vagy rá”, és egészen más szervesen, belülről, igazán, hitelesen. Ő úgy sírt, mint akinek a világa veszett el, s csak később döbbentem rá, hogy de hát persze, hogy a világa! A jobbik énje, a múltja: mindene.
Őt ismerhettem, kötetet adtunk ki róla még a Polisnál; Haragot sajnos nem. De azt is el tudom képzelni, ahogy ők ketten dolgoznak, két értelmes tehetség.
Ha tehettem, mindig a szemét néztem, ezt a csodálatos mélyülést. Benne történt minden, amit a teste is közvetített, az agya és a szíve is benne volt. Mindent tükrözött, legyen bár boldogság vagy bánat, az egész arca gyönyörű szemétől vált gyönyörűvé, sebezhetővé.
Annyi színészlegendával nőttem fel, hogy már az is csoda, ahogy kivált közülük. Részben természetesen a felnövésem szelektált: sokukról kiderült, hogy csak az a „legendás”, ahogy berúgnak vagy amilyen arrogánsak. A pöffeszkedő dúvadság. Sokukról pedig később, hogy nem minden replikájukat Csehov írta.
Ha vele beszélgettem, egyiktől sem kellett tartanom, s attól sem, hogy hirtelen fordul egyet, és azért kezd el rajongani, akiért nem lehet. Konzervatív volt, de egyetlen pillanatra sem provinciális.
Horatiót vajon ki siratja?
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!