Pénzcsinálók

Nyílik az első temesvári élményfürdő, de jóval drágább, mint a makói Hagymatikum
Nyílik az első temesvári élményfürdő, de jóval drágább, mint a makói Hagymatikum
A temesváriak jó része továbbra is Magyarországra menne aquaparkozni hétvégente.
Egy új tervezet szerint a február végi árak szintjén fagyasztanák be az RCA-díjakat
Egy új tervezet szerint a február végi árak szintjén fagyasztanák be az RCA-díjakat
Az intézkedés csak a kormányhatározat hatályba lépése után kötött szerződésekre lenne érvényes.
Kedden indítja Kolozsvár-Budapest járatait az AirConnect
Kedden indítja Kolozsvár-Budapest járatait az AirConnect
Belföldi járatok mellett Bukarest-Budapest járatot is indít a légitársaság, amelynek az indulása azért húzódott, mert késve szállították le a második repülőjét.
Románia az EU három legnagyobb kőolajtermelője között volt 2021-ben
Románia az EU három legnagyobb kőolajtermelője között volt 2021-ben
Éppen abban az évben lett nagyobb a román termelés súlya, amikor rekordalacsony szintre csökkent a kőolajtermelés az EU-ban.
Idén márciusban kellett volna elkészülnie a zilahi körgyűrűnek, a kivitelező a munkálatok 45 százalékát teljesítette
Idén márciusban kellett volna elkészülnie a zilahi körgyűrűnek, a kivitelező a munkálatok 45...
„Romániában is megdőlt a rohamtempóban építkező kínaiakról szóló mítosz” – írják a kivitelezőről a Pro Infrastruktúra Egyesület képviselői.
Stabilra javította Románia államadós-besorolás kilátását a Fitch Ratings
Stabilra javította Románia államadós-besorolás kilátását a Fitch Ratings
Adrian Câciu pénzügyminiszter szerint a Fitch értékelése azt jelzi, helyesek voltak a román kormánynak a pénzügyi konszolidáció érdekében hozott döntései.
145 millió lej értékben írt alá finanszírozási szerződést Csíkszereda a Fejlesztési Minisztériummal
145 millió lej értékben írt alá finanszírozási szerződést Csíkszereda a Fejlesztési Minisztériummal
Korodi Attila polgármester szerint hét év múlva már egy másik városban fognak élni, mint jelenleg.
Több hűtőházat és tartósító raktárt ígér a kormány a gazdáknak, hogy a szezonon kívül is folyamatosan el tudják látni az áruházláncokat
Több hűtőházat és tartósító raktárt ígér a kormány a gazdáknak, hogy a szezonon kívül is...
Ciucă azt ígérte, hogy a kormány fokozni fogja a helyi gazdálkodók és termelők támogatását.
Premierek éve lehet 2023 az autópályák terén, főleg erdélyi szempontból
Premierek éve lehet 2023 az autópályák terén, főleg erdélyi szempontból
Bár nagyon húzós lenne teljesíteni, a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint nem lehetetlen, hogy idén karácsonykor megszakítás nélkül autópályán haladjunk Kolozsvár és Marosvásárhely között, ami...
Nagyobb értékjegyekkel elindult az Roncsautóprogram új kiírása
Nagyobb értékjegyekkel elindult az Roncsautóprogram új kiírása
Idén 15%-kal nő a jegyek értéke, a program rekordköltségvetéssel indul.
Kövess minket Facebookon is!